Egy színész arca

Advent első hetében, december 3-án olyan irodalmi előadóestnek lehetünk hallgatói és élvezői, amely megteremti, megidézi a várakozás, a készülődés idejében szükséges harmóniát. Álljunk meg egy pillanatra, üljünk le, és figyeljünk Lőte Enikő zongoraművészre és bátyjára, Lőte Attila színművészre! Régi hiányt pótolnak.
*
Nem ez az első alkalom, hogy így „segíti” egymást a két testvér a világot jelentő deszkákon, hiszen Lőte Enikő számtalanszor kísérte bátyja előadásait. Ezúttal az apropót Lőte Attila Maszk nélkül – Egy színész jegyzetei a közönségnek című kötete adja. Az est folyamán várhatóan még többet tudhatunk meg a zene, az irodalom és az előadó-művészet szimbiózisáról.

Korunk divatos műfaja a memoár. A színész a legnagyobb mágus, aki a művészet leghálátlanabb ágában a visszahozhatatlan pillanat megörökítőjeként igyekszik tökéleteset nyújtani, s nekünk el kell hinnünk, hogy amit játszik, az a valóság. Arról, milyen ember is, aki Thália papjának szegődik, Lőte Attila Shakespeare Othellójából Jágó szavait idézi: „…én más vagyok, mint ami”, ezzel szemben azt válaszolja: „Azt hiszem, én az vagyok, ami vagyok. Csak szerepeimben igyekeztem mindig egy kicsit más és más is lenni, mint ami vagyok.”

*
Lőte Enikő
A színész-szerző könyve személyes hangú emlékezés „az ígéretes kezdetekről, a színészi pálya felíveléséről és beteljesedéséről. Történetek a nagy játékról, melyet életnek nevezünk. Emlékek Várpalotáról, Debrecenről, Budapestről, de felvillannak képek Oroszországból és Németországból is. Egy színész szubjektív történetei egy színészről, aki most őszintén feltárulkozik az olvasó előtt. Akit eddig különböző szerepekben ismerhettünk, az most megmutatkozik: lehull Th ália álarca, s kirajzolódik mögötte az ember. Egyetlen arc, Lőte Attila arca. Az emberé, aki nemcsak önmagáról vall, hanem a mesterségről, a nehézségekről, a sikerekről és az életre szóló barátságokról. Arról, hogy játszani csak a megfelelő alázattal és kitartással lehet. És élni is…” – tudjuk meg a könyv fülszövegéből.

Lőte Attila kétszáz szerep „bőrébe bújt bele” színpadon, filmen, tévében, s ebből száz főszerep volt. A hatvanas évek nagy generációjának utolsó mohikánjai közül való. Zongoraművész testvérének habitusa, játéka minden bizonnyal finom poézissal veszi körül a pillanat megörökítőjét.

-járay-