Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egyedülálló diadal

Máig egyedüli magyarként Körmöczy Zsuzsa ötven esztendeje, 1958-ban nyerte meg a Roland Garrost, a négy legnagyobb teniszverseny egyikét. A 2006-ban elhunyt bajnoknőre lányával, ifj. Körmöczy Zsuzsa okleveles teniszoktatóval a közösen létrehozott, Goldmark Károly utcai pálya szélén emlékeztünk.
Egyedülálló diadal
Ifj . Körmöczy Zsuzsa édesanyja szellemiségében oktatja a teniszt

Hogyan ismerkedett meg a sportággal az édesanyja?
– Balatonföldváron, a szülei telke mellett volt egy pálya, ahol naphosszat figyelte a teniszezőket. Kilencévesen fogott először ütőt a kezében. Olyan ügyesen játszott, hogy az edző, Zeitler János rögtön azt mondta nagyapámnak: „Mérnök úr, a lányát szívesen tanítanám akár ingyen is. Biztos vagyok abban, hogy ebből a gyerekből világhírű teniszező lesz.”

Innen azért még hosszú út vezetett a sikerekig.
– Tehetségéhez hozzájött az a fajta kitartás, ami lépésről lépésre vitte előre. Tizenhárom évesen már nemzeti és nemzetközi bajnokságokon is elindult. Hatalmas meglepetésre 1938-ban legyőzte Wheelert, az amerikai ranglista akkori második helyezettjét. A második világháború aztán zsidó származása miatt komoly törést jelentett a pályafutásában. Sokat kellett bujkálnia. Utána azonban hatalmas akaraterővel újra talpra állt, és sikert sikerre halmozott. Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1958-ban, harminchárom esztendősen, a versenysorozat eddigi történetének legidősebbjeként, máig egyetlen magyarként megnyerte a Roland Garrost. Ezt követően harmadik lett Wimbledonban, rá egy évre második Párizsban, 1960-ban pedig Rómában az élen végzett. Tíz esztendőn keresztül a világranglista első tíz versenyzője közé tartozott, a legjobb helyezése a második volt. Ugyanakkor nemcsak kitűnő teniszező volt, de sok időt szánt a családjára is, mindig számíthattunk rá otthon.

Egyedülálló diadal
Az 1958-as díjátadón

Manapság hazánkban sokkal többen teniszeznek, jobbak az edzéskörülmények is, ekkora sikereket mégsem tud felmutatni egyetlen magyar versenyző sem. Ön szerint mi lehet ennek az oka?
– Összetett dolog, de szerintem az a legfőbb baj, hogy az első komoly eredmény után túlsztárolják őket. Sokkal nagyobb a külső elvárás velük szemben, amit idegileg nehéz elviselni.

Versenyzői pályafutását befejezve édesanyja szakkönyvet írt, számos komoly tisztséget töltött be, huszonnégy éve pedig itt, a Kissvábhegy oldalában megnyitották saját tenisziskolájukat.
– Az amatőr teniszt szerettük volna erősíteni. Kortól, nemtől függetlenül rá akartuk vezetni az embereket a sport fontosságára, fiatalon tartó erejére. Anyu halála óta is ezt a szellemiséget próbálom továbbvinni. Jelenleg nyolcvanhárom esztendős a legidősebb tanítványunk, de foglalkozunk gyerekekkel is. Jómagam korábban versenyszerűen teniszeztem, voltam ifjúsági magyar bajnok, majd oktatói oklevelet szereztem. Munkámban sokat segít edzőkollégám, Nagy Attila. Külön öröm számomra, hogy az itt folyó tevékenységet kezdettől fogva figyelemmel kíséri a kerületi önkormányzat is. Jelenleg kidolgozás alatt áll egy programunk, amelyben a Hegyvidéken élőknek szeretnénk kedvezményeket nyújtani.

(Janzsó)