Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Együtt a kilenc egyházközösség

A Hegyvidéken működő egyházi gyülekezetek tagjai, illetve hívő és nem hívő emberek egyaránt közelebb kerülhetnek egymáshoz a Biblia Napján, november 29-én. A művelődési központban létrejövő találkozó ötletgazdája Lovas Pál alpolgármester.

együtt a kilenc...

Alpolgármesterként ön kezdeményezte, hogy legyen egy olyan nap a kerületben, ami a Bibliáról, illetve annak tanításáról szól. Miért érezte fontosnak, hogy létrehozzon egy ilyen közösségi eseményt?
– Azok után, hogy három történelmi egyház, a katolikus, a református és az evangélikus meghirdette a Biblia Évét, úgy éreztem, a tizenkettedik kerületben is szükség van egy eseményre, ami ráirányítja a figyelmet a szentírásban foglaltakra. Mivel azt is szerettem volna elérni, hogy a Hegyvidék keresztény gyülekezetei jobban megismerjék egymást, jó ötletnek tűnt, hogy kezdeményezzem a kerületi egyházközösségeknél: szervezzék meg közösen a Biblia Napját.

Mit gondol, mi a jelentősége ma a Biblia iránymutatásainak?
– Ha ezek szerint élnénk, viszszatérnénk gyökereinkhez, olyan fontos emberi érzések kerülhetnének ismét előtérbe, mint a szeretet és a segítőkészség. Úgy vélem, a világ jelenlegi bajaira ellenszert kínálhat a Biblia tanítása.

Milyen szerepet vállal az önkormányzat a Biblia Napja megvalósításában?
– A napot a kerületi gyülekezetek szervezik, a hegyvidéki önkormányzat – a Barankovics Alapítvánnyal közösen – támogatást nyújt a megvalósításhoz. A szerény mértékű anyagi hozzájárulást a szervezők egyebek között a vendégszínészek, a kézművesfoglalkozások, illetve a rajzpályázat-díjazás költségeihez kívánják felhasználni.

Milyen programokkal találkozhatunk a művelődési központban november utolsó szombatján?
– November huszonkilencedikén tíz órától a színházteremben bemutatkozik a kilenc hegyvidéki egyházközösség. A programot zenés produkciók színesítik majd, a műsorvezető Csere Ágnes színművésznő lesz. A gyülekezetek a műsort követően egy kiállítást nyitnak meg a földszinti előcsarnokban, amellyel szintén saját tevékenységüket kívánják ismertté tenni a közönség előtt. A tárlat részeként – kapcsolódva a központi témához – muzeális értékű családi Bibliákat is közszemlére tesznek. A délelőtt folyamán kézműves-foglalkozások várják a gyerekeket, akik például Noé bárkájába rajzolhatnak saját fantáziájuk szerint különböző állatokat, de gyurmázással, papírvágással is elfoglalhatják magukat. Ekkor kerül sor a korábban meghirdetett rajz- és fotópályázat eredményhirdetésére is. Délután teaház, „bibliai büfé”, imádkozó- szoba, gospel- és kamarazenei előadás, valamint filmvetítés szerepel a kínálatban. A Legyetek jók, ha tudtok, az Árnyékország, a Tűzszekerek, valamint a Karol: az ember, aki pápa lett című filmekből választhatnak az érdeklődők. Délután öt órától három püspök, dr. Udvardy György, dr. Szabó István és dr. Fabiny Tamás beszélget a Bibliáról, illetve cserkészek teszik ugyanezt meglepetésvendégeikkel. Vetélkedő is lesz: az egyházközösségek háromhárom fős csapatai mérhetik öszsze tudásukat egy-egy bibliai témában. Este Tóth-Máthé Miklós A zsoltáros és a zsoldos című egyfelvonásos történelmi játékát mutatják be, amely Szenczi Molnár Albert zsoltárköltő és műfordító életének egy részletét dolgozza fel. A nap zárásaként a szervezésben részt vevő három egyház püspöke meggyújtja az adventi koszorú első gyertyáját.

z.