Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az élet fája és bogyója

Az olajfa termését ősidők óta ismerik és használják. A bogyójából kisajtolt, könnyen emészthető olaj nemcsak a konyha világában, hanem a gyógyászatban, a gyógyszerészetben és a kozmetikában is nélkülözhetetlen.

A Bibliában az Ararát lábánál Noé felröppentett egy galambot, s az kivártatva csőrében egy olajággal tért vissza, jelezve, vége a vízözönnek, a száraz földön olajfa virít. Őshazájának a Közel-Keletet tartják, közelebbről Líbiát. Még az ókorban elterjedt Palesztinában, Föníciában, az egyiptomiak már Kr. e. 5000-ben olívaolajt égettek a lámpásaikban.

Kréta szigetén már Kr. e. 3000-ben ültettek olajfákat, a görögök az élet fájának tartották, amelynek a szülőanyja Pallasz Athéné, a bölcsesség istennője. Az ókori olimpiai játékok idején a győzteseket olajágból font koszorúval köszöntötték. A szép szokás még ma is él. Az olajfa a Földközi-tengeri partvidéken mindenütt meghonosodott. Később, az 1600-as években spanyol és portugál hajósok innen vitték el Dél-Amerikába.

Egészséges táplálékként mintegy 4000 éve fogyasztja az emberiség, gyógyszerként viszont napi három-négy kiskanálnyit javasoltak, a betegségek megelőzésére. Később a hosszú élet titkát tulajdonították az olajnak, és a máj, az epe megvédőjének tartották, ám a bogyót a leghatásosabb afrodiziákumként alkalmazták. Nálunk Mátyás király udvarában nagy népszerűségnek örvendett, az itáliai déligyümölcsök mellett étvágynövelőnek vélték.

Az orvostudomány igazolja, hogy nagyobb menynyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat, s amennyiben az állati eredetű telített zsírsavakat olívaolajjal helyettesítik, a vér összkoleszterinszintje a káros LDL-koleszterinnel együtt csökken. Telítetlen zsírsavai mellett egyik alkotóeleme, a cycloarthanol is közrejátszik a jó koleszterinszint kialakításában. Figyelemre méltó tény, hogy Kréta szigetén a szív- és vérbetegségek előfordulási arányszáma igen alacsony, míg az egy főre jutó olajfogyasztás itt az egyik legmagasabb a világon.

Más kutatók több mint tízezer embert fi gyeltek meg, akik tizenöt éven át rendszeres olívafogyasztók voltak, s közülük szembetűnően kevesebben betegedtek meg valamilyen rákban. Ez minden bizonnyal a magas E-vitamin-tartalmának is betudható, amely antioxidánsként viselkedve gátolja a rákos sejtburjánzást. Azokban az országokban, ahol naponta 120 grammnál több zsírt fogyasztanak, a mellrák háromszor, a prosztatarák ötször, a vastagbélrák négyszer gyakrabban fordul elő, mint ahol csak feleennyit.

Törekednünk kellene arra, hogy minél nagyobb részben helyettesítsük a zsírt olajjal! Hasonlóan jó hatásfokú a napraforgó-, a repce- és a szójaolaj is.

Járay Mari

OLIVÁS SÜLTPAPRIKA-SALÁTA
Mossunk meg, törölgessünk le két nagyobb piros, sárga és zöld húsú kaliforniai paprikát, majd fektessük bele egy alufóliával kibélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, a közepesnél forróbb hőmérsékleten, kb. 25-30 percig sütögetve, meg-megforgatjuk. Akkor jó, ha a héja összeszottyan és barnásra pirul. Ekkor kiemeljük a tepsiből, beledugjuk egy műanyag zacskóba, amelynek a száját bekötjük, és félretesszük kb. negyedórára. A páratartalom miatt a paprika összeesik, és könnyedén lehúzhatjuk a bőrét. Ha ez megtörtént, óvatosan vágjuk ki a paprika magházát, a húsát vágjuk fel ujjnyi széles csíkokra. Keverjük össze három evőkanál olívaolajjal, fóliázzuk le, és tálalásig tegyük a hűtőszekrénybe. Megjegyzendő, ilyen módon akár három-négy napig is eláll a paprika, ha vendéget várunk, jó előre elkészíthetjük.

Tálalás előtt egy órával vegyük ki a hűtőből, álljon egy keveset szobahőmérsékleten, így tökéletesen kibontakozik a paprika édeskés zamata. Egy nagyobb lapostányéron mutatósan rendezzük el. Keverjünk ki 3 evőkanál olívaolajban 1 kiskanál sót és 1 mokkáskanál őrölt fekete borsot, adjunk hozzá 2 gerezd zúzott fokhagymát és 1 csokor felaprított, friss petrezselyemzöldet. Ezt az öntetet a paprikára locsoljuk, és meghintjük 2-3 szál durvára vágott bazsalikommal. Rámorzsolunk 20 deka Feta-sajtot, ha ez nincs, a juhtúró is megfelel. Kétféle olajbogyót használjunk ehhez az önálló fogásnak is beillő salátához: 8-10 szem kimagozott, paprikával töltött, félbevágott fehéret és ugyanennyi feketét, szintén félbevágottat. A feketét rendszerint magosan lehet megvásárolni, azt el kell távolítani. Végül 1-1 evőkanálnyi durvára vagdosott, tisztított tökmagot, mogyorót vagy diót zsiradék nélkül egy teflonserpenyőben enyhén megpirítunk, és a tetejére szórjuk.

Ásványvizet vagy egy pohár száraz fehérbort, 2007-es évjáratú neszmélyi olaszrizlinget ajánlunk hozzá.