Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Életünk iskolái – iskoláink élete

A kerületi iskolák történetét mutatja be a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény legújabb kiállítása. Azoknak az intézményeknek az életével és múltjával ismerkedhetnek meg a látogatók, amelyek a legtöbb kerületi lakos életében meghatározó szerepet játszottak.
*
A hegyvidéki iskolák története a XIX. századba nyúlik vissza, amikor a főváros terjeszkedésével egyre inkább jelentkezett az igény, hogy az ide költözők, vagy a már itt lakók helyi iskolába járathassák gyermekeiket. Érdekes módon a kerület első iskolája nem a sűrűn lakott krisztinavárosi részen, hanem a Svábhegyen létesült, az itt lakó svábok kezdeményezésére.

Az először még vándoriskolaként működő intézmény családi házakban lelt otthonra, a tanító minden héten más-más háznál tartotta óráit. Százötven éve, 1858-ban ebből a vándoriskolából nőtte ki magát a mai Jókai Mór Általános Iskola. Ugyancsak ekkor alapították a Zugligeti Általános Iskolát is. A kerület többi, nagy múlttal rendelkező oktatási intézménye mind a XX. század elején létesült, mint például a Márvány utcai Elemi Iskola (később Kossuth Lajos Szakközépiskola, ma Budai Középiskola), vagy a Városmajor utcai községi Polgári Fiúiskola (ma Kós Károly Általános Iskola).

A kiállítás ezeket, valamint az időben későbbi alapítású iskolákat hozza közelebb, s a múzeumlátogató végül eljuthat a legújabb alapítású oktatási intézményekig, mint amilyen a Városmajori Gimnázium is. A tárlaton azonban nemcsak az „egyszerű” általános és középiskolák szerepelnek, hanem az egykori egyházi iskolák, az apácák által működtetett leányiskolák, a gyermekotthonok, a kerületi főiskolák, illetve olyan speciális létesítmények, mint a zeneiskola, vagy a kerületi rajziskola. Szembesülhetünk azzal, milyen különbség volt egy húszas évekbeli népiskolai, illetve egy 1970-es évek környékén használt iskolapad között. Aki fel is akarja eleveníteni fiatalkori élményeit, utóbbiba be is ülhet, miközben a kerületi iskolákról szóló rövidfilmeket úgy nézheti, mint egykor az iskolatáblát.

Természetesen a szertárak tárgyai is „előbújtak” a polcok mélyéről, és a kiállítótermek vitrinjeiben leltek ideiglenes otthonra. A fizika, a kémia és a biológia szertár több mint százéves szemléltető eszközei mellett a második világháborút követő korszak tárgyai is megjelennek.

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény látogatása ingyenes, előzetes bejelentkezés alapján tárlatvezetést biztosítanak, gyermekcsoportoknak múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek.

B. A.