Eredményesek a társasházi pályázatok

A közelmúltban elbírált felújítási pályázatok tapasztalatait foglalta össze Kovács Lajos Attila, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője a legutóbbi társasházi fórumon. Mint elhangzott, száztizennégy pályázat felelt meg a követelményeknek, s majdnem hatvanmillió forintot osztott szét az önkormányzat.

Bár az előző évhez képest kevesebben fordultak támogatásért az önkormányzathoz, a pályázatok mind tartalmi, mind formai szempontból lényegesen színvonalasabbak voltak, így összességében elmondható, hogy jól végezték dolgukat a közös képviselők – derült ki az irodavezető összefoglalójából. A száznegyven benyújtott pályázatból harmincegyet továbbítottak a fővárosnak, ezeket a kiírás szerint csak kedvező kerületi elbírálás esetén támogatja a közgyűlés. Sajnos ebben a körben is volt olyan pályázat, amelyik nem felelt meg a feltételeknek, így egyik helyről sem jutott pénzhez, huszonnyolc kerületi társasház azonban teljesítette a fővárosi kívánalmakat.

Az idén először lehetett kétéves homlokzatfelújítási programban részt venni, amire kilenc társasház adott be sikeres pályázatot. Összesen száztizennégy pályázat felelt meg a követelményeknek, az önkormányzat 59 600 000 forintot osztott szét, ami húszmillióval több az előző évi támogatási keretösszegnél. A nyertes társasházak névsora az ügyfélszolgálat helyiségében, valamint a www.hegyvidek.eu honlapon olvasható, míg a sikertelen pályázatokat a Kiss János altábornagy utca 43–45. alatt, a városüzemeltetési irodában vehetik át az érdekeltek.

Beszédes adat, hogy míg tavaly kétszáztizenkét pályázatból százkilenc kapott támogatást, ebben az esztendőben csak huszonhat társasház kérelmét utasították vissza. Ezek jó része éppen az idén bevezetett szigorítás miatt akadt fenn a rostán: ugyanis csak az a társasház kaphatott támogatást, amelyikben a lakások legkevesebb 85 százalékában megtörtént a kémények ellenőrzése. Könnyítésképpen azok a házak, amelyek csak kismértékben maradtak el az előírt ellenőrzési mutatótól, hozzájuthattak az igényelt támogatás csökkentett részéhez. A kérdéses hat ház lakásonként 50-60 ezer forinttal kevesebb támogatást kapott, ami intő példa a jövőben pályázni szándékozó közösségek számára. Természetesen azok a társasházak, amelyekben csak néhány lakás kéményellenőrzése történt meg, eleve kizárták magukat a pályázatból.

Az irodavezető kiemelte, érdemes jobban odafigyelni a helyes és egyértelmű fogalmazásra, ugyanis a pontatlanság, illetve az ellentmondásos szövegkörnyezet pár esetben a pályázat eredménytelenségéhez vezetett. Súlyos hiba volt, hogy néhányan helytelenül alkalmazták a műszaki ellenőr és a felelős műszaki vezető fogalmát, illetve nem választották szét, vagy összekeverték a rájuk háruló feladatköröket. Kovács Lajos Attila elmondta, a tapasztalatok szerint a több házat képviselő cégek a lehetőségeikhez képest jóval ritkábban pályáznak, illetve nem veszik kellőképpen komolyan a feltételeket. Így az érdekeltségi körükbe tartozó lakóközösségek sorozatosan kimaradnak a támogatásokból, holott az önkormányzat célja az, hogy az egységes utcakép érdekében minél több kerületi társasház megújuljon.

A fórumon részt vevő környezetvédelmi alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül már hozzáférhető a megújuló energiaforrásokat kiaknázó technológiák alkalmazását célzó pályázat. A kiírás szerint a társasházak mellett önkormányzatok is jelentkezhetnek, amennyiben rendelkeznek elfogadott környezetvédelmi tervvel. Az irodavezető kijelentette, hogy a kerület elkötelezett a megújuló energia felhasználása mellett. Várhatóan még az idén üzembe áll a polgármesteri hivatal gázfelhasználását alaposan lecsökkentő hőszivattyú, de elkészült a kerület vízföldtani felmérése is, ami segítséget nyújthat további hasonló gépek telepítéséhez.

mm.