Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Majdnem húszezren látogattak ki a két nap alatt Fitparádé programjaira
Majdnem húszezren látogattak ki a két nap alatt Fitparádé programjaira

Fitparádéval nyitott a hegyvidéki Sportmax

Jó hangulatú Fitparádéval nyitotta meg kapuit a Csörsz utcai sport-, szabadidő- és rendezvényközpont. A kétnapos kavalkád során fitnesz- és testépítő-programok, úszóversenyek és vízi bemutatók, egészségügyi szűrések és állapotfelmérések várták az érdeklődőket, akik zsúfolásig megtöltötték a Sportmaxot. A parádé egyik sztárvendége Timea Majorova fitneszvilágbajnok volt.

– Miközben országszerte tucatjával zárják be a sportlétesítményeket, mi megépítettük ezt a komplexumot, amely Budán a legnagyobb, a fővárosban pedig a harmadik legnagyobb sportközpont – érzékeltette a Sportmax jelentőségét Pokorni Zoltán. A csarnok átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a polgármester hangsúlyozta: egy fillér állami támogatást nem kaptak a mintegy négymilliárd forintos beruházáshoz. Mint mondta, eddig is sok kiváló sportolási lehetőség várta a Hegyvidéken élőket – a futáshoz, kerékpározáshoz például kellemes környezetet nyújt a Normafa és környéke –, ám az új Csörsz utcai központ ideális terepet biztosít azok számára, akik úszással, avagy éppen fitneszedzéseken szeretnék megmozgatni izmaikat. A polgármester kiemelte, büszke arra, hogy a hegyvidéki Sportmax már megnyitásának napján olyan neves esemény házigazdája lehet, mint a Fitparádé.

Buda legnagyobb sport- és szabadidő-létesítményének fő eleme az 1800 négyzetméter alapterületű, a rendezvény jellegétől függően 2000-2500 fős befogadóképességű sportcsarnok, valamint a 250 fős lelátóval elkészült 25 méteres fedett uszoda. Található itt egy tanmedence és egy wellnessközpont is. Jövő év elején megnyithat a 33 méteres úszómedence, amely télen fedett lesz, nyáron pedig nyitott strandként üzemel. A labdarúgás szerelmeseit télen fedett műfüves focipálya várja a külső medence mellett.

A Fitparádé fővédnöke, Deutsch Tamás a sajtóbemutatón arra emlékeztetett, hogy központi támogatással 2002 óta mindössze egy sportközpont épült (a leégett Budapest Sportcsarnok helyén a Papp László Budapest Sportaréna). Úgy vélte: lehet beszélni arról, mennyire fontos a sportolás és az egészségmegőrzés, ám ha nem létesül megfelelő infrastruktúra, akkor az elhangzottak pusztán szép szavak maradnak. Az egykori sportminiszter szerint a mozgás, a sporttevékenységek életünk részét képezik, s nemcsak az egészségmegőrzést, közérzetünk javítását segítik elő, hanem a közösségbe tartozás érzését is erősítik.

Az egészségügyi szűréseken csaknem négyszázan vettek részt
Az egészségügyi szűréseken csaknem négyszázan vettek részt

Az idei Fitparádé – amelyre ingyen juthattak be a gyerekek, a nyugdíjasok, valamint a lakcímkártyával érkező XII. kerületi polgárok – sportprogramok sokaságával várta a látogatókat. Nagy érdeklődés kísérte a Happy Dance Táncverseny és a Timea Majorova Fit Modell World résztvevőinek produkcióit, valamint az akrobatikus tánc-showt, a karatésok fellépését és a testépítő-bemutatókat is. Igazi erődemonstrációnak bizonyult a szkanderezők összecsapása, a fekvenyomó-bajnokság,  illetve az „erősember-verseny”. A Strongman tehetségkutató viadalon döbbenetes súlyokat mozgattak meg: két 116 kilós koffer harminc, illetve negyvenöt méteres cipeléséhez mindenesetre elég jó kondiban kell lenni…

A hegyvidéki önkormányzat „csendesebb” programokat szervezett, habár az úszó diákolimpia versenyzőit, valamint a vízi játékokban részt vevőket így is hangos szurkolás buzdította (a viadalokról részletesebben a 16. oldalon olvashatnak). Az aktív sportolásra vágyók aerobikfoglalkozásokon mozgathatták át izmaikat, míg egyszerre a mozgásigényt és a tudásszomjat a Hegyvidéki Olimpiai Barangoló volt hivatott kielégíteni. A sportközpontból induló és oda visszaérkező túra tíz kötelező, valamint öt szabadon választott állomást érintett, ahol helytörténeti, illetve olimpiai ismereteket szerezhettek a barangolók (további részletek keretes írásunkban).

Az már az évente megrendezett Hegyvidéki Ősz programjain is bebizonyosodott, hogy az ingyenes egészségügyi szűrések legalább akkora népszerűségnek örvendenek, mint a különböző sport- vagy kulturális rendezvények. Ezúttal is hosszan kígyóztak az emberek az önkormányzat egészségügyi dolgozói által végzett vizsgálatok helyszínei előtt. Aki türelmesen végigvárta a sorát, megtudhatta, milyen a vérnyomása, hogyan áll a vércukor- és a koleszterinszintje, van-e valamilyen allergiája. A szűréseket végző szakemberek a mérések adatai alapján életmódtanácsokat adtak, ha pedig bármilyen betegségre utaló jelet fedeztek fel, természetesen a háziorvoshoz irányították az érintettet.

Flex Wheeler (jobbra) body builder, négyszeres Arnold Schwarzenegger
Flex Wheeler (jobbra) body builder, négyszeres Arnold Schwarzenegger
Classic-győztes egy rajongóval

Az egészségügyi szűréseken részt vevők közül jó néhányan elmentek a Sportkórház munkatársai által szervezett felmérésre is, ahol légzésfunkció-vizsgálattal és testzsírszázalék-méréssel ismerhették meg testük állapotát. Az adatok elemzéséből egyebek mellett az is kiderült, hogy a test mely izomzatát lenne érdemes fejleszteniük, s ehhez milyen sporttevékenység a legideálisabb.

Megnyitott tehát a hegyvidéki Sportmax a kerület szívében. A rendkívül nagy érdeklődés remélhetőleg nem csak a látványos programoknak szólt, és a későbbiekben is sokan érzik majd úgy, hogy legalább egy órát áldoznak idejükből egészségük megőrzése érdekében.

z.