A hegyvidéki fuvola Londonban is csillog

Egy tizenkét éves kislány, a Solti György Zeneiskola zongora szakos tanulója 1994-ben meglátott valakit fuvolán játszani. Azonnal tudta, ez lesz az ő „igazi” hangszere. Hogy miért? Mert szép volt a hangja, gyönyörű a formája és – csillogott. A következő iskolai évben már a fuvola szakot is felvette, Éliás Vera tanárnő mellett Barnabás Zoltán fuvolatanár osztályába is bekerült. Az egykori „kislány”, Vámosi-Nagy Zsuzsa az idén megkapta az angol királynő kitüntetését a világhírű Royal Academy of Music legjobb hallgatójaként.
*
A Hűvösvölgy lombjai alatt megbúvó patinás családi ház, a szobafalakat mennyezetig borító könyvespolcok (melyek réseit kéziratok, hangversenyfüzetek, albumok töltik ki), s nem utolsósorban a nemzedékeken át örökölt bútorok már a belépés pillanatában igazolják a várakozást: e falak között klasszikus muzsika él, az életteret naponta több órán keresztül a fuvola játéka tölti ki. E képzeletbeli hangulatba robban be házigazdánk, az ifjú művésznő, lobogó, frissen mosott hajjal – két óra múlva a reptéren kell lennie, másnap Londonban mesterkurzus várja, s még csomagolnia is kell.

Amikor szóba kerülnek az elkövetkező hetek, hónapok programjai, a krónikás arra a következtetésre jut, a huszonhat éves Vámosi-Nagy Zsuzsa zeneelőadói pályafutása sínen van. A múlt és jelen koncertlistái, az elnyert előadói és ösztöndíjak száma, illetve az eltökéltség, amivel a zenei élet legmagasabb akadémiai fokozata, a DLA megszerzése felé halad, már a beérett művésznőé.

A hegyvidéki kapcsolat nem csupán a Solti György Zeneiskola hírnevének köszönhető. Zsuzsa nagynénje, Hraschek Katalin a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskolában tanít éneket, abban az épületben, amelyben a „soltisok” tartották hangszeres gyakorló óráikat. A kis Zsuzsa gyakorlatilag hazajárt egy „suliba”, amelyet szeretett.

– A Zeneakadémia fuvola szakára már úgy mentem, hogy tudtam, a klasszikus zene az életem. S azon belül is a barokk muzsika, Johann Sebastian Bach, Händel, Telemann és mások.

Nem véletlenül, Vámosi-Nagy Zsuzsa doktori disszertációjának témájául is a barokk korszakot választotta, pontosabban a 18. század első felében alkotó Johann Joachim Quantz tanulmányát, amely nemcsak a fuvolajáték művészetét, hanem az akkor használatos hangszerekre is érvényes zenepedagógiai metódusokat tárgyalja annak érdekében, hogy „szakmailag és szellemileg intelligens muzsikusok generációi” nőjenek fel. Quantz korának egyik legismertebb fuvolajátékosa volt, Nagy Frigyes udvari zenésze, aki saját készítésű fuvoláin magát a császárt is tanította játszani. Zsuzsa Londonban bukkant a mestermunka angol nyelvű kiadására, s azon nyomban elhatározta, ez lesz a diplomamunkájának témája.

A könyv Londonra tereli a szót. A váratlan, nagy sikerre, s a mesterre, aki mindezt lehetővé tette. William Bennett, a világhírű angol fuvolaművész 2004-ben Budapesten hangversenyzett. S ahelyett, hogy a koncert után hazatért volna, a Zeneakadémián kurzust tartott tehetséges fuvolajátékosok számára. Ekkor figyelt fel a Zeneművészeti Egyetem negyedéves hallgatójára, és meghívta nyári mesterkurzusára, az angliai Farnham városába. Ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhette a magyar zenenövendéket, hiszen William Bennett volt a példaképe.

– Egyedi a fuvolahangja, mármár oboahang. Teltebb, zengzetesebb, mint a megszokott. Megalkotta a Bennett-skálát, amelyet a világ legismertebb fuvoláit gyártó japán Altus cég elfogadott, és megépítette új modelljét, az Altus-Bennett fuvolát.

Ettől kezdve Zsuzsa minden nyarát Angliában töltötte, tanulással. 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola szakán. Egyetlen módja volt annak, hogy Bennettnél folytassa tanulmányait. Felvételiznie kellett a közel két évszázados múltra visszatekintő londoni Royal Academy of Music posztgraduális fuvola tagozatára – mégpedig ösztöndíjjal. Sikerült!

– Csodálatos két év volt. Azaz két és fél, mert a londoni iskolakezdés előtt egy félévet Erasmusösztöndíjjal Hágában töltöttem, ahol Bennett egyik volt tanítványa, Emily Beynon nyújtott „előkészítő” továbbképzést. Londonban kollégiumban laktam, legjobb barátaim japánok, koreaiak, görögök, irániak voltak, angol csak egy. A diákszállóban gyakorolhattunk, onnan mentünk az akadémia előadásaira, vagy Dél-Londonba, William Bennett óráira. Mindig metróval jártam, és a zsebemben lapult a térkép, mivel a közlekedésben gyakran elfordultak problémák. Az akadémián szigorúan büntették a késést, hiszen a pontatlan zenészre olykor egy egész zenekar várakozik.

*
A zenekari képzés intenzív volt. A hirdetőtábláról tudták meg, ki és hol szerepel, kikkel játszik együtt. Zsuzsa kitűnő eredménnyel tette le minden vizsgáját, a diplomahangversenyét 90%-ra értékelték, ami ritka esemény az ódon falak között. 2008 nyarán az a megtiszteltetés érte, hogy William Bennett tanársegédjeként taníthatott a mesterkurzuson. Hallgatói közül jó néhányan év közben még a növendéktársai voltak…

A diplomaosztás napján már tudta, megkapja a rangos Irene Burcher-díjat, ezért kellemesen érintette, amikor nevét az Ashover Festival Award átadásánál is felolvasták. Az igazi meglepetés azonban a ceremónia végén érte: neki ítélték a királynő nagydíját, a Queen’s Commendation for Excellence-t, amelyet minden évben a legjobb eredményt elérő végzős növendék kap meg! A kitüntetést Birgitte, Gloucester hercegnője nyújtotta át.

A magyar fuvolaművész kétszáz másoddiplomás növendék előtt végezve nyerte el a királyi család és az intézményükről elnevezett akadémia legmagasabb fokú elismerését. E tény komoly rangot jelent a nemzetközi zene világában.

– Kemény munka volt, de megérte. A Royal Academy of Music szimfonikus zenekara magas színvonalú együttes, amelyet neves karmesterek vezényelnek. Emellett sok volt a szóló- és kamarazenei koncertlehetőség is. Úgy érzem, megfelelően felvértezve vágok neki a hároméves doktori iskolának.

S. D. Gy.