Hűsítő a forró nyárban

Egész nap üzemel a Városmajor utcai uszoda

uszoda

Míg a városban tombol a forróság, a Városmajor utcai uszodában a legmelegebb napokon is üdítően hűs víz várja a látogatókat. Nem csoda, hogy az idei nyáron is napról napra megtelik fürdőzőkkel a tágas kert, illetve nagy- és kismedencét magában foglaló létesítmény. A nyári időszakban a szabadidős tevékenységeken és a rekreáción van a hangsúly, az úszás mellett strandröplabda-pálya, szauna, illetve fitneszterem várja a látogatókat. Gondoltak az úszás alapjait csak most elsajátító gyerekekre is, számukra heti rendszerességgel úszótáborokat szerveznek. A nyári szünetben reggel hattól késő estig tart nyitva az uszoda, az úszásoktatás ideje alatt azonban a nagyközönség nem látogathatja. Minden napszaknak megvan a vendégköre, korán reggel a munkába indulók róják a hosszokat a négypályás, huszonöt méteres medencében, őket az idősebbek követik, majd az úszásoktatáson részt vevő gyerekek veszik birtokba az uszodát. A nap hátralévő része a családoké és baráti társaságoké, de szép számmal érkeznek egyénileg is vendégek. A budapesti átlagos uszodaáraknál lényegesen olcsóbb belépő tartalmazza a szauna és a strandröplabda-pálya használatát. További kedvezmény, hogy a hetven év feletti kerületi lakosok reggel negyed nyolc és háromnegyed kilenc között ingyen vehetik igénybe a létesítmény szolgáltatásait.

 
Cím: Városmajor u. 29/b.
Nyári nyitvatartás: július 14.–augusztus 31., hétköznapokon 6.00–21.00-ig, hétvégéken
és ünnepnapokon 8.00–18.00-ig.
A belépők ára: felnőtt 1250 Ft, ifj úsági (18 évig) és nyugdíjas 820 Ft, nagycsaládos 820 Ft, 10 alkalomra szóló bérlet felnőtteknek (érvényes 60 napig) 10 500 Ft, 10 alkalomra szóló ifjúsági és nyugdíjasbérlet 7200 Ft.