Irodapalota a Nagyenyed utcában

Megkezdődtek az építési munkák a Nagyenyed utcában. A lebontott lakóházak helyén egy üveghomlokzatú, modern irodaház készül, üzlethelyiségekkel, étteremmel és egy nagy befogadóképességű mélygarázzsal. A Krisztina Palace elnevezésű komplexumot egy év múlva adják át.

1998-ban döntött a kerületi önkormányzat a lerobbant állapotú, Nagyenyed utca 8–10–12–14. számú lakóházak lebontásáról, amelyek – még lakottan – 2004 decemberében kerültek egymilliárd forintért a német–magyar érdekeltségű Terra Offi ce Center Kft.-hez. A lakók kiköltöztetése 2005 végéig húzódott, ezt követően kezdődhetett meg a bontás.

Az építkezés sem indulhatott meg könnyen: közel két évig zajlottak az egyeztetések a befektető és az engedélyezésben részt vevő kerületi, valamint fővárosi szervek között az építészeti tervekről. Sok vita folyt egyebek mellett a leendő épület utcafronti megjelenéséről. Az első tervvel, amely egy teljesen sík, monolit irodaház- homlokzatot képzelt el, a kerületi tervzsűri nem értett egyet; ehelyett egy tagolt, megtört homlokzatvonalat javasolt.

Irodapalota a Nagyenyed utcában
A Krisztina Palace jövő év elejére készülhet el

– A korábbi elképzelés szerinti zártabb, beton-kő homlokzat helyett egy mozgalmas, hullámzó üvegfelület valósul meg, ami átláthatóvá teszi az épületet – tudtuk meg Ekler Dezsőtől, az irodaház tervezőjétől. Az Ybl-díjas építész kifejtette: az épület hívogatni, csalogatni fog azzal, hogy látni engedi a bent zajló életet. A zöld, pihenőkertként funkcionáló belső udvar szintén látható lesz kívülről.

A tervező elmondta, az épületben a közcélú, szolgáltató funkciók a földszinten kaphatnak helyet, ahol üzletek, bankfiókok telepedhetnek meg. A földszint egy részét étterem céljára alakítják ki, amelyhez egy pinceszinti konyha kapcsolódik majd. A föld alatti szinteket uraló mélygarázs a kerület kérésére a szokásosnál nagyobb, közel négyszáz férőhelyes lesz, hogy abban ne csak az irodák munkatársai, hanem a környékbeliek is elhelyezhessék autóikat. A tervek szerint a –3. és a –2. szint az irodaház dolgozóit szolgálja ki, míg a –1. szint vendégparkolóként üzemel majd. A pinceszintet úgy alakítják ki, hogy az szükség esetén óvóhelyként is használható legyen, ilyen polgári védelmi létesítmény ugyanis a régi, lebontott házak alagsorában is működött.

Az építkezés jelenleg az alapozási munkáknál tart, a szerkezetépítés nyáron kezdődhet meg. A hatemeletes, 22 ezer négyzetméter összterületű, Krisztina Palace névre hallgató irodaház 2009. első negyedévében készülhet el.

-z-