Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kamionstop a fővárosban

A tervek szerint az idei esztendőben fokozatosan kitiltják a kamionokat és a nagy teherautókat Budapest útjainak jó részéről. Nyártól már csak célforgalomban, az eddigi díj tízszereséért hajthatnának be a teherautók a városba. A legkevesebb ötezer, de akár hatvanezer forintba is kerülő engedélyeket minden esetben rendszámra adnák.

Első lépésben az ideiglenes tranzitútvonalakat jelölik ki, amelyeken nyárig ingyen haladhatnának a járművek, ezt követően azonban fizetni kellene. Ez alól az M0-ás teljes kiépüléséig kivétel lenne az Üllői út, a Határ út és a Budaörsi út, valamint az országos jelentőségű utak a Hungária körgyűrűig. A kerületi önkormányzatokkal közösen kijelölendő zöld zónákba a 7,5 tonnánál nehezebb járművek kizárólag külön engedéllyel és díjazás ellenében hajthatnának be, míg 3,5 tonna felett egyelőre engedélyezett lenne a célforgalom kizárólag napközben, a csúcsforgalmon kívüli időszakban. A cél az, hogy az üzletek árufeltöltését kisebb járművekkel végezzék.

A zöld zóna budai határait a Moszkva tér–Margit körút–Vérmező út–Krisztina körút–Alkotás utca–Bocskai út–Budaörsi út vonalában határoznák meg, azonban az övezet a kerületek kérésére tovább bővíthető.

(em.)