Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kánikula hadművelet a fogyasztókért

„Kánikula hadművelet” – ez volt a neve annak az ellenőrzés-sorozatnak, amelyet június 30. és augusztus 25. között tartottak az egész ország területén, a fogyasztók, vásárlók védelmében. Ezúttal is a korábbi „hadműveletekben” részt vevő hatóságok és hivatalok vizsgálták meg a nyári élelmiszerkínálatot. A főbb tapasztalatokat összegeztük.

A hatóságok fokozottan ellenőrizték a természetes és mesterséges strandok, vízpartok, a nagy tömeget vonzó rendezvények vendéglátóegységeit, büféit és a közlekedési eszközökön felszolgált, értékesített élelmiszereket. Kiemelt figyelemre számíthattak a gyerekek nyári táboroztatásával foglalkozók, a számos hazai és külföldi vendéget fogadó, a Balatonon, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a fővárosban működő vendéglátók, vendégváró helyiségek.

Az élelmiszer-biztonsági, higiéniai, minőségi szempontból történő vizsgálatra a teljes élelmiszerláncban sor került, a termelőtől a fogyasztó asztaláig követve az árut (alapanyag-előállítás, késztermék, tárolás, szállítás, forgalmazás, vendéglátás). Egyes termékcsoportokra kiemelt figyelmet fordítottak, így a közegészségügyi szempontból fokozott kockázatot jelentő, nyáron nagyobb menynyiségben fogyasztott élelmiszerekre: fagylaltra, jégkrémre, friss és előkészített húsokra, húskészítményekre, tejre, tejtermékre, ásványvízre, sörre, hidegkonyhai, cukrászati termékekre is. A kiemelt ellenőrzéseket párbeszéd előzte meg a hatóságok, az ellenőrzött élelmiszeripari vállalkozók, a civil szervezetek és a társadalom között. Budapesten, a Balatonnál és a Tisza-tónál ún. A(uthority)–B(usiness)–C(onsumer)-fórumokat (hatóság–vállalkozó–fogyasztó) tartottak, amelyeken a vizsgálatok célja és lebonyolítása volt a fő téma.

A hatóságok az ellenőrzés során megállapították, hogy a gyermekétkeztetés területén nincs különösebb probléma. Pozitívum, hogy kirívó szabálytalanságot egyetlen esetben tapasztaltak (69 tábort vizsgáltak). A levett minták laboratóriumi értékelése még folyik.

A nyári melegben a baktériumok könnyebben szaporodnak, ami „segíti” az élelmiszerek romlását, az élelmiszer-fertőzések, mérgezések gyakoribb előfordulását. A meleg és a megnövő áruforgalom túlterheli az egységek és a hűtők kapacitását. Sokszor szakképzetlen dolgozókat alkalmaznak, emiatt (is) több lehet a hiba, egészségre ártalmas, rossz minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba. A turizmus nagy elvárásokat támaszt a vendéglátók elé. Teljesítményük nagymértékben befolyásolja a külföldiek Magyarországról alkotott véleményét, hazánk jó hírét. Éppen emiatt indokoltak a fokozott nyári ellenőrzések.

Kiemelt figyelmet fordítottak a vendéglátó helyiségekre
Kiemelt figyelmet fordítottak a vendéglátó helyiségekre

A tapasztalatokról a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) és az ellenőrző hatóságok rendszeresen tájékoztatást adtak a sajtóban, valamint honlapjaikon. A MÉBiH továbbra is azt kéri a fogyasztóktól, legyenek igényesek, figyeljenek oda, hol vásárolnak, és milyen terméket vesznek, nézzék meg a termékek jelölését, segítve a hatóságok munkáját a tisztességes kereskedelem és a biztonságos, minőségi élelmiszerek forgalmazása érdekében. A „Kánikula hadművelet” első két hetében az élelmiszer-ellenőrző hatóságok 6003 előállító, kereskedelmi és vendéglátóegységet ellenőriztek – tartalmazza a MÉBiH összegzése. A felfedezett hiányosságok miatt az ellenőrök – részben más hatóságokkal végzett közös vizsgálataik során – 137 millió forint bírságot szabtak ki. Tíz esetben a működés felfüggesztésével szankcionálták a tapasztaltakat.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal élelmiszer-ellenőrzési programjában élelmiszer-biztonsági, állat- és növény-egészségügyi, zöldség- és gyümölcsminőség-ellenőrzési, valamint borvizsgálat szerepelt. Ennek keretében a teljes élelmiszerláncot, a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás élelmiszer-biztonsági feltételeit vizsgálták a szakemberek.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felügyelői az első két hétben végzett csaknem 1500 ellenőrzésnél leggyakrabban elégtelen takarítással, szabálytalan mosogatási technológiával és személyi higiénével, a HACCP rendszer nem megfelelő alkalmazásával szembesültek. A tapasztaltak miatt 220 esetben szabtak ki bírságot, 9 millió forint értékben. A vizsgált üzletek csaknem 17 százalékában találtak kifogásolnivalót. Két esetben olyan sokat, hogy az adott egység működését fel kellett függeszteni.

J. M.