Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kaszás Attila díjat alapított az önkormányzat

Pokorni Zoltán kezdeményezésére – a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért közhasznú alapítvány támogatásával – emlékdíjat alapított a hegyvidéki önkormányzat és a Mozaik Művészeti Egyesület. A Kaszás Attila-díj és az azzal járó pénz minden évben annak a hazai vagy határon túli, magyarul játszó színművésznek adható, aki kiemelkedő színpadi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal.
A Kaszás Attila-díj megalapításáról szóló, a Barabás Villában megrendezett sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán kiemelte: példa nélküli a kezdeményezés, hiszen a díjat nem politikusok, nem különböző érdekek mentén szerveződő grémium, hanem – demokratikus szavazáseredményeképpen – maga a színésztársadalom ítéli oda. Az alapítók szándéka, hogy olyan díj őrizze Kaszás Attila nevét, amelynek odaítélését nem kísérik viták, a kiválasztást nem befolyásolják az aktuális divatáramlatok, a politikai hovatartozás, kizárólag a művészi és emberi értékek alapján születik meg a döntés. A polgármester hangsúlyozta: a szavazás során a színészi talentum mellett a közösségteremtő munka is ugyanolyan súllyal esik majd a latba. Mert éppen a közösségek hiánya vagy éppen gyengesége a mai magyar társadalom egyik legnagyobb betegsége, ami egyre inkább megmutatkozik a színészek körében is – mutatott rá Pokorni Zoltán, aki elmondta: valamennyi magyar nyelven játszó, határon inneni és túli színész választhat, egyben választható, mindenki számára nyitott és elérhető a Kaszás Attila-díj.

Kaszás maga is a Felvidékről indult, és gyökereit megtartva hódította meg a hazai közönség szívét művészetével. Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója Kaszás Attilára emlékezve kiemelte: sokan szerették, és szeretik ma is, mosolya, tekintete, az élethez való viszonyulása kitörölhetetlen nyomot  hagyott az egész társadalomban. Felejthetetlen művész és igazi közösségi ember volt, ezért is fontos, hogy az emlékére alapított díj életben tartsa ezt a ma már egyre ritkábban megnyilvánuló, de a jövő zálogát jelentő szellemiséget. Szintén egyedülállónak nevezte a díjat a Mozaik Művészeti Egyesületet képviselő Vasvári Csaba. Egyedi, mert egy fiatal művésznek állít emléket, miközben az egész szakmát szólítja meg. Méghozzá nem várt sikerrel, hiszen az eddig felkeresett magyarországi és határon túli színházak társulatai kivétel nélkül részt kívánnak venni a díj odaítélésében. Értékét még inkább emeli, hogy mindeddig nem volt olyan kitüntetés, amely a határon túli magyar színészeket is megszólította volna. Mindez azt jelenti, hogy már az első Kaszás Attila-díj is a lehető legszélesebb szakmai egyetértés eredményeképpen kerül az arra érdemesnek talált művészhez. A jelöléseket március 12-ig fogadják – jelezte Pokorni Zoltán –, az elismerést pedig, amivel együtt jár Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, a Magyar Iparművészeti Egyetem képgrafika tanszéke vezetőjének az alkalomra készült alkotása is, a Nemzeti Színházban megrendezett Kaszás Attila-emlékgálán adják át március 16-án.

Vasvári, Pokorni, Jordán
Vasvári Csaba, Pokorni Zoltán, Jordán Tamás