Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Kiemelt támogatás
Sok társasház homlokzata megújulhat pályázati pénzből

Kiemelt támogatás a homlokzatok helyreállításához

Megjelent a hegyvidéki önkormányzat 2008-as pályázati felhívása az épületfelújítások támogatására – egy pályázó most akár három részpályázaton is indulhat. Közel hetvenmillió forint adható a különböző felújítási célok megvalósítására.

A kerület által kiírt, épületfelújítási célokra igénybe vehető pályázat főbb irányelveit mutatták be a polgármesteri hivatalban rendezett legutóbbi társasházi fórumon. Kovács Lajos alpolgármester ismertetőjéből kiderült: az idén összesen 60 millió forintot adhatnak a társasházi felújítások támogatására és a külön részpályázatként meghirdetett graffitimentesítésre. Az értékvédelmi részpályázat támogatási kerete 7,8 millió forint.

A korábbi évekhez hasonlóan most is a homlokzatok és tetők helyreállítását kezelik prioritásként a támogatási igények elbírálása során (a rendelkezésre álló támogatási keret legalább felét erre a célra kívánják fordítani), ám ahogy eddig is, az épületek biztonságos működését szolgáló beruházások – gyűjtőkémények átalakítása, liftek korszerűsítése, alapvezetékek cseréje stb. – megvalósítását is segíteni kívánják. Újdonság, hogy az értékvédelmi pályázat esetében már tervezési kiadásokra is lehet támogatást igényelni, nem feltétel a társasházi forma.

Kovács Lajos Attila, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője jelezte, a burkolatot és a nyílászárókat egyaránt érintő homlokzati felújítás esetén – különösen, ha utólagos hőszigetelés is készül – lehetőség van arra, hogy a társasház egy évvel (2010. május 31-ig) meghosszabbítsa az elszámolási  határidőt. Ez esetben a tervezett költségeket két esztendőre bontva kell megadni, és a pályázati összeg felső határát évenként számítják. Amennyiben az önkormányzat támogatja a kétéves felújítási projektet, 2009-re egy támogatási ígérvényt bocsát ki. Ha valamilyen okból a második évben nem valósulnának meg a tervezett felújítási munkák, úgy az első évben kapott összeget a társasháznak vissza kell fizetnie az önkormányzatnak a mindenkori jegybanki alapkamattal növelt értéken.

Az irodavezető a korábbi évek tapasztalatai alapján felsorolta azokat a kötelezően csatolandó dokumentumokat, amelyeket gyakran felejtenek ki a társasházak a pályázati anyagukból. Mint elhangzott, elengedhetetlen a szakirányú végzettséggel rendelkező műszaki ellenőr személyének  megjelölése abban az esetben, ha a munka nem szolgáltatói átvétellel végződik (utóbbi körbe a víz-, gáz- és elektromos hálózat, illetve a kémények felújítása tartozik). Fontos, hogy a társasház bemutassa közgyűlési határozatait a pályázati feltételek és a megfelelő kivitelezői ajánlat elfogadásáról,  valamint a célbefi zetések vállalásáról arra az esetre, ha kivitelezési többletköltségek merülnének fel. Pénzintézeti igazolás is kell arról, hogy a megpályázott munkákhoz szükséges saját fedezet elkülönítetten rendelkezésre áll.

Az irodavezető közölte: egy társasház akár három pályázatot is benyújthat az önkormányzathoz az épületfelújítás, a graffitimentesítés, valamint a helyi értékvédelem témakörében kiírt részpályázatok keretében. Sőt, az sem akadály, ha a lakóközösség nemcsak a kerület, hanem a főváros társasház-felújítási keretének terhére, illetve állami forrásokból is támogatást igényel – például a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium energiatakarékossági pályázatain indul (fűtéskorszerűsítés, utólagos hőszigetelés, nyílászárócsere, esetleg megújuló energiaforrások alkalmazásának céljával), vagy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium gyűjtőkémény-korszerűsítési támogatására pályázik.

A kerület társasház-felújítási részpályázatán – a biztonságtechnikai fejlesztéseket kivéve – a támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás összköltségének 30%-át, és nem lehet több 1,5 millió forintnál, ám ha a társasház homlokzatfelújításra nyújt be pályázatot, az adható évenkénti támogatás összege 20%-kal növelhető.

z.