Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Könnyítés a kerületi lakásbérlőknek

A képviselő-testület döntése értelmében a nem magántulajdonú lakások bérlői a jövő évtől mentesülnek a kizárólag kerületi utak és járdák felújítására felhasználható kommunális adó fizetése alól – ez az intézkedés főként az önkormányzati bérlakásokban élőket érinti kedvezően. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosai, illetve haszonélvezői, valamint a lakásokat birtokló cégek 2009-től az infláció mértékével megegyező építményadó-emelésre számíthatnak.

A hegyvidéki önkormányzat 2007. január elején vezette be a magánszemélyek kommunális adóját, ami kiváltotta az építményadót azon magánszemélyek esetében, akiknek lakáscímére vállalkozást is bejegyeztek. A kerületben 1997-től létező építményadó azonban nem szűnt meg, azt – a magántulajdonú lakásokat, műtermeket és a mozgáskorlátozott járművezetők által használt magántulajdonú garázsokat kivéve – továbbra is fizetni kell az ingatlanok (például irodák, műhelyek, raktárak, gépjárműtárolók, céges kézben lévő házak, lakások) után. Ennek éves mértéke 2007 óta 1042 forint négyzetméterenként, 2009. január 1-jétől viszont – az elmúlt két év inflációját követve – 1169 forintra emelkedik a fizetendő összeg.

Mivel az elmúlt évben többször is előfordult, hogy egy ingatlant birtokló cég a kommunális adó szabályainak alkalmazásával megpróbált kibújni az építményadó- fizetési kötelezettség alól, az önkormányzat képviselő-testülete az építményadóról szóló 23/1996 (XII. 4.), valamint a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 20/2006 (XII. 13.) számú rendeleteinek együttes módosításával bezárta ezt a kiskaput. A cégek mindezidáig megtehették, hogy az ingatlanukra bejegyezzék egy magánszemély haszonélvezeti, lakáshasználati vagy bérleti jogát, s így ne építményadót, hanem a magánszemélyek kommunális adóját fizessék, amelynek legmagasabb összege 13 900 forint. A rendeletmódosítások értelmében viszont ilyen esetekben jövő évtől már nincs választási lehetőségük a lakástulajdonos cégeknek, rájuk is kizárólag az építményadó-fizetési szabályok vonatkoznak majd.

Azáltal, hogy a kommunális adó fizetése alól mindazok mentesülnek, akik nem magánszemély tulajdonában álló lakást terhelő vagyoni értékű jog gyakorlására jogosultak, az önkormányzati lakások bérlőinek nem kell majd kommunális adót fizetniük. Ezzel a döntéssel mintegy ezernégyszáz lakásbérlő megélhetését könnyítették meg a kerületi képviselők.

z.