Közérthetően a betegségekről – sikeres a Hegyvidéki Egészségklub

Négy éve működik a Hegyvidéki Egészségklub. Az önkormányzat támogatásával a Csörsz utcai művelődési központban megrendezett program a leggyakrabban előforduló betegségekről, valamint a hagyományos és alternatív gyógykezelésekről nyújt ismereteket. Dr. Szolnoki Lajossal, a klub „lelkével” beszélgettünk.

Milyen céllal jött létre a Hegyvidéki Egészségklub?
– Idestova negyven esztendeje nincs egészségtan-oktatás Magyarországon, aminek meg is van az eredménye, az emberek szinte semmit nem tudnak a betegségekről. Felületesen, a különböző médiumokból, tévéből, magazinokból vagy ellenőrizetlen internetes portálokról tájékozódnak. Nem volt ez másként itt a tizenkettedik kerületben sem, ezért számít országos viszonylatban is példamutató kezdeményezésnek a Hegyvidéki Egészségklub elindítása, amelynek keretében nem csupán hasznos, hanem egyúttal ellenőrzött ismeretekhez juthatnak az érdeklődők. Az akkori polgármester javaslatára, az önkormányzat támogatásával 2005-ben a „MOM” kupolatermében szerveztük meg az első előadást. A cél az volt, hogy fórumot teremtsünk az egészségtudatos életmód propagálására. A mindennapi praxisban az orvos – idő hiányában – a betegségekről kénytelen beszélni a pácienssel, az előadásokon viszont lehetőség van egy-egy betegségtípus részletes elemzésére, az okok, tünetek, a kezelések és a megelőzés bemutatására. Szerencsére a hegyvidékiek vevők voltak a kezdeményezésre, így már néhány előadás után telt házzal működött az egészségklub, ami azóta sem változott.

Ön szerint miben rejlik az egészségklub sikere?
– Közérthető nyelven, egyszerűen beszélhetek a betegségekről az előadásokon. Sokat segít a számítógép használata, hiszen a vetített képeknek köszönhetően a résztvevők közvetlenül is szembesülnek az elmondottakkal. Ennek azért van jelentősége, mert az olvasást mára a vizuális gondolkodás váltotta fel, a jobb megértés érdekében szükséges az információk képi megjelenítése. Ennél is fontosabb azonban, hogy megvalósul a kétirányú információáramlás, azaz a jelenlévők is feltehetik kérdéseiket és megoszthatják tapasztalataikat a többiekkel. Azt szoktam mondani, hogy a klubban nem az orvos és a beteg, hanem emberek és gondolatok találkoznak. Ezt a sajátos, baráti hangulatot erősíti az előadásokat követő vacsora, ahol koleszterinmentes egytálételeket szolgálunk fel. A vacsora kiváló alkalmat szolgáltat a kötetlen beszélgetésre, az emberi kapcsolatok, ezáltal a lelki egészség ápolására. Sűrűn előfordul, hogy elhozom a kislányomat, Olíviát is, aki szívesen mond verset, vagy éppen zongorázik az előadások alkalmával.

Milyen rendszerességgel követik egymást az előadások?
– A nyári szünet kivételével minden hónapban tartok előadást, ami az elmúlt közel három év alatt harminc alkalmat jelentett. Tulajdonképpen egy belgyógyászati kórképet igyekszem felállítani, amikor a belgyógyászat tankönyve szerint haladok a betegségek ismertetésében. Van is miről beszélni, hiszen jelenleg mintegy kilencszáz betegséget ismer az orvostudomány. Köszönhetően az önkormányzat szerepvállalásának, a kerületben biztosított az egészségklub jövője. Szeretném ugyanakkor elérni, hogy idővel kilépjünk a Hegyvidék határain túlra, és minél több helyen legyen elérhető a program. Mivel az előadások anyagát magam készítem, elvileg nincs akadálya, hogy megfelelő szponzorok segítségével más budapesti kerületekben is elindulhassanak a hegyvidékihez hasonló előadás-sorozatok.

Dr. Szolnoki Lajos (jobbra) gyakorló háziorvosként vezeti a klubot
Dr. Szolnoki Lajos (jobbra) gyakorló háziorvosként vezeti a klubot

Említette, hogy a betegségek kapcsán a terápiákról is szó esik. Jut idő ilyenkor az alternatív gyógymódok megbeszélésére is?
– Már a kezdetektől hangsúlyt helyeztem arra, hogy teret adjak a természetgyógyászat vívmányainak. Annál is inkább, mert azt látom, hogy egyre többen csalódnak a hagyományos egészségügyi ellátásban és az alternatív medicinák felé fordulnak. Az előadások során mindig megemlítem a gyógyszeres kezelések mellett vagy azok helyett alkalmazható egyéb terápiás lehetőségeket, azok hatásmechanizmusát és esetleges mellékhatásait. Fontos tudni, és erre fel is hívom a hallgatóság figyelmét, hogy az alternatív medicinák esetében sem hanyagolható el az orvosi felügyelet, nem mindegy ugyanis, mikor és melyik készítményt alkalmazzuk.

Ön nem csupán a Hegyvidéki Egészségklub vezetője, hanem gyakorló háziorvos is. Összeegyeztethető a két feladat?
– Nem panaszképpen mondom, de egy-egy előadásra sokszor hetekig készülök, hogy aztán közérthetően adhassam át az ismereteket. Magam készítem el a szöveghez kapcsolódó prezentációt, válogatom össze a képeket, ábrákat és grafi konokat vagy éppen videókat. Hangsúlyt helyezek arra, hogy csak olyan dolgokról beszéljek, amiben valóban elmélyedtem. Az előadások felépítésekor természetesen óriási segítséget jelent a diagnosztika és gyógyítás terén szerzett több évtizedes háziorvosi tapasztalatom. Különösen érdekelnek a belgyógyászati panaszokat is okozó gombás megbetegedések, valamint az ezekhez kapcsolódó Candida-diagnosztika és -terápia. Kidolgoztam egy olyan előszűrő módszert, amelynek segítségével a páciens panaszai alapján nagy biztonsággal lehet következtetni a betegségre. Az elmúlt nyolc év alatt a Fodor utcai háziorvosi rendelőmben mintegy háromezer ilyen szűrést végeztem el, ezeket dokumentáltam, az eredményeket pedig publikáltam.

Ez azt jelenti, hogy háziorvosként a napi gyakorlatban is felhasználja a természetgyógyászat eredményeit?
– Azt vallom, hogy a gyógyítás érdekében minden rendelkezésre álló, ellenőrzött eszközt fel kell használni. Természetgyógyász vizsgát is azért tettem, mert így a hagyományos terápiák mellett az alternatív kezeléseket is ajánlhatom a betegeimnek. Nem vagyok híve a gyógyszerek túlzott alkalmazásának, már csak azért sem, mert jelenleg mindössze tíz-tizenöt olyan molekula létezik, amiről pontosan tudjuk, mire jó és hogyan működik. A rendszerváltás előtt hatszázhetvenféle gyógyszerkészítmény állt a háziorvos rendelkezésére, ma több mint hatezer. A betegek ennek ellenére nem lettek tízszer egészségesebbek. A társadalmi betegségekre nem gyógyszer az orvosság, ugyanakkor a sok stressz betegséget okoz. Ezek feltárásában nagy segítséget jelent az egyelőre szintén alternatív megoldásnak számító íriszdiagnosztika ismerete. A módszer előnye, hogy jelentősen lerövidíti a vizsgálat idejét, ráadásul olyan, még tünetmentes betegségeket is kimutat, amelyeket egyébként csak célzottan és hosszadalmas eljárásokkal, nagy költséggel lehetne felderíteni. Saját betegeim az elmondhatói, mennyire hatékony az eszköz. Legutóbb egy lappangó térdproblémát sikerült kiszűrni a segítségével, pedig a páciens egészen más panasszal érkezett a rendelőbe.

mm.