Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Küzdelem az „amerikai triatlon” ellen

A kerületi diák- és szabadidősport szervezését, valamint a Városmajori uszoda üzemeltetését ellátó XII. kerületi Szabadidősport Központot július óta Rétai Gábor irányítja. Az intézmény új vezetője a sportcélú pályázatok hatékonyabb kihasználásával és intenzívebb kommunikációval fejlesztené a kerületi sportéletet.

Léteznek a kerület számára elérhető pályázatok?
– Sajnálatos tény, hogy az utóbbi években egyre kevesebb pénz jut a szabadidősport támogatására. Éppen ezért különösen fontos, hogy megragadjuk az összes kínálkozó lehetőséget, és szakmailag megkérdőjelezhetetlen pályázatokat adjunk be. Mert lehetőségek azért most is vannak, ilyen például a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül a működési költségekre fordítható támogatás, ami például a Hegyvidék SE-nek jelenthet segítséget. Újra elindulunk a közintézmények délutáni sportcélú megnyitását célzó tártkapus létesítmények programon, amelyre két évvel ezelőtt már sikeresen pályázott a kerület. Már most meg kell kezdeni a felkészülést a Nemzeti Sportstratégia keretében jövőre induló kétéves állami cselekvési programra, amely elsősorban az egészségfejlesztés területén ad lehetőséget uniós források lehívására.

Milyen kerületi sportrendezvények várhatók még ebben az évben?
– Szeptember huszonegyedikén rendezzük meg az „Előzd meg a fogaskerekűt!” elnevezésű futó-, kerékpáros versenyt és teljesítménytúrát. Igazi sportünnepre készülünk, amelyen reményeink szerint a család minden tagja megtalálja majd a neki tetsző programot. A fesztiválhangulatról a többi között egészség-expo, valamint extrémsport-bemutatók és a TFSE ugrócsoportjának show-ja gondoskodik. Az első három futó és kerékpáros pénzjutalomban részesül, illetve a felajánlásoknak köszönhetően több kategóriában is győztest hirdetünk. Az önkormányzat átvállalja a kerületi tanulók nevezési díját, így számukra a verseny ingyenes, a legjobban teljesítő gyerekek pedig jutalomra számíthatnak. Szeretném elérni, hogy az esemény az idén már szponzorok támogatásával valósuljon meg. Folytatni kívánjuk a népszerű „Sportos, edzett Hegyvidék” programot is.

Szeptembertől intenzíven beindul az úszásoktatás
Szeptembertől intenzíven beindul az úszásoktatás

Hogyan lehet megnyerni az embereket a sportnak?
– Ha egy sportesemény érdektelenségbe fullad, annak leggyakrabban az az oka, hogy a szervezők nem ismerték a valós igényeket, vagy nem tudták elérni a potenciális érdeklődőket. Hogy ez a Hegyvidéken ne így legyen, a közeljövőben egy felmérést készítünk a lakosság szabadidős igényeiről. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a polgárok milyen sport- és szabadidős eseményeket látnának szívesen a kerületben, illetve mi az, amin maguk is részt vennének. Az adatok birtokában cselekvési programot készítünk. A cél az, hogy mozgásra késztessük az embereket, annál is inkább, mert a legfrissebb adatok szerint a testmozgásra fordított idő tekintetében az utolsó előttiek vagyunk Európában, csak Portugáliát előzzük meg. A Hegyvidéken mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez megváltozzon.

Tervezi új programok bevezetését?
– Jó lenne megvalósítani a Nagy Sportválasztó kerületi adaptációját. A program azoknak a gyerekeknek szól, akik valamilyen okból nem éreznek kedvet a sporthoz. Egy részük lustaságból inkább a számítógép előtt ül, de olyanok is akadnak, akik súlyproblémáik vagy fizikai adottságaik miatt nem mernek belekóstolni egyetlen sportágba sem. Nekik kínálnánk választási lehetőséget, hogy megtalálják a számukra testhezálló és sikerélményt nyújtó sportot. Olimpikonokat, ismert sportolókat, edzőket hívnánk meg, akik személyre szabott tanácsokkal látnák el a gyerekeket. Ezzel is küzdünk az „amerikai triatlon”, azaz a chips, kóla, távirányító hármasa ellen.

Milyen újdonságra számíthatnak az idősebbek?
– A kerületi nyugdíjasklubok és a Hegyvidék SE bevonásával szeretném elhozni a Hegyvidékre a „Tízezer lépés” programot. Ennek lényege, hogy a résztvevők lépésszámlálót kapnak, amellyel mindenki saját magához igazíthatja és folyamatosan mérheti a teljesítményét.

Az uszodában mire számíthatnak a kerületiek?
– Közvetlenül az uszodát érinti, hogy szeptembertől intenzíven beindul a Buborék Úszásoktatás, valamint hogy a jelenlegi gyermekmedencében speciális játékok beszerzésével az úszásoktatást segítő vízi játszóházat hoznánk létre. Marad hetven év feletti, kerületben élő idősek ingyenes uszodahasználata is. Fontosabb változás, hogy az uszoda feletti tornacsarnokot alkalmassá teszszük minőségi kosármeccsek befogadására. A szövetség már hitelesítette a pályát, a következő lépés az eredményjelző felszerelése. Előrehaladott tárgyalások folynak egy több szakmai bázist összefogó kosárlabdaműhellyel, amely az ősztől elindítaná a Hegyvidéki Kosársulit. A fejlesztés ezzel nem áll meg, a tervek szerint jövőre ízületkímélő parkettát kap a terem. A diáksportot segíti a BSE röplabda-szakosztálya és a XII. kerületi Szabadidősport Központ között aláírt megállapodás. Ennek értelmében a röplabdások ingyen vehetik igénybe az uszoda szolgáltatásait, cserébe a BSE városmajori csarnoka befogadja a kerületi diákolimpia döntőit. A tervek szerint megújul az uszoda külseje, az épületre felkerül a Hegyvidék zászlajának és címerének színvilágával harmonizáló szolgáltatások felsorolása is. Szeptember közepétől a lakosság már üdülési csekkel is fizethet a sportközpont szolgáltatásaiért. Sokan érkeznek kerékpárral a létesítménybe, nekik a jövőben kerékpártárolót szeretnénk biztosítani. Hosszú távú célként mindenképpen szeretnénk akadálymentesíteni a sportközpontot, hiszen ez már uniós kötelezettség a közintézményeknél, így fogyatékkal élő társaink is használhatják a különböző szolgáltatásokat, valamint beindulhat a kerekes székes kosárlabda is.

mm.