A La Manche csatornától a Városmajor utcáig

Néha a véletlenek is tudnak témát szolgáltatni az újságírónak. Egy teljesen más jellegű beszélgetés során derült ki ugyanis, hogy Hajós Gyula, a XII. kerületi Szabadidősport Központ főigazgatója éppen tíz éve áll az intézmény élén. Ráadásul amikor leültünk beszélgetni, hamar kiderült, hogy a főigazgató ebben az évben még egy, ugyancsak figyelemre méltó évfordulóhoz is elérkezik: Hajós Gyula ugyanis 1978. augusztus 23-án első magyarként úszta át a La Manche csatornát.
Hajós Gyula az angliai Doverből indult, és a franciaországi Calais partjainál szállt ki a vízből. De hogyan jutott el odáig, hogy egyáltalán a vízbe ugorjon?
– Korábban a Honvéd, majd a BVSC úszója voltam, az olimpiai bajnok Littomeritzky Mária tanítványaként a legrövidebb versenytávon, a százméteres gyorsúszásban számítottam élvonalbeli úszónak – emlékezett vissza
Hajós Gyula. – A fordulatot az 1977-es esztendő hozta meg, amikor is újból elindult a sok éven át szüneteltetett Balaton-átúszás. Füredről indulva Siófoknál volt a cél, és ezt a tizenvalahány kilométert általános meglepetésre én tettem meg a leggyorsabban.
 
A százméteres versenyek  után ez valóban jókora ugrást jelentett… Aztán tovább emelte a tétet!
– Egy nagyon kedves egykori úszónő, Szűcsné Gebhardt Gizella akkor már évek óta rendszeresen részt vett a Capri–Nápoly tengerúszó versenyeken. Az ő ajánlására hívtak meg engem is az 1978-as erőpróbára, amelyet abban az esztendőben éppen huszonötödik alkalommal írtak ki. Hogy emlékezetesebbé tegyék a jubileumot, ekkor emelték a távot harminchétről negyvenöt kilométerre, azzal, hogy az indulóknak meg kellett kerülniük Capri szigetét. A harmincegy starthoz álló közül mindössze tizenegyen értünk célba; mindnyájunkat meghívtak a La Manche az évi átúszására. Így kerülhettem én is Doverbe, a próbálkozók közé.
 
Az eredmény közismert: ön is sikerrel teljesítette a cseppet sem könnyű erőpróbát.
– Ma már csak a tény az érdekes, ám amíg átértem, az nagyon kemény volt… Ami a legemlékezetesebb: a víz legfeljebb tizenkét- tizenhárom fokos volt. Pedig szép idő ígérkezett, ám egy vihar felkorbácsolta a vizet, és a „felszíni langyosság” pillanatok alatt odaveszett. Az ár–apály változások is nagyban befolyásolták az eredményességet. Menet közben gyakran ötméteres hullámokkal kellett csatázni! Végül már azt hittem, minden rendben, amikor Calais partjainál az áramlatok elkezdtek a parttal csaknem párhuzamosan sodorni, és végül a remélt legfeljebb másfél kilométer helyett legalább tízezer métert kellett megtennem, amíg földet értem.
 
Ezt a nem mindennapi bravúrt az eltelt harminc év során mindössze két magyarnak sikerült megismételnie. Ön nem próbálkozott többször?
– Először is szögezzük le: ez egy életveszélyes vállalkozás! Másrészt, oda nem lehet akármikor elmenni, hogy „na, most megpróbálom!” A Nemzetközi Csatornaátúszó Szövetség előzetes engedélye, kísérő csónak bérlése és számos más körülmény nehezíti a részvételt. Ráadásul akkoriban útlevelet kapni igen nehéz dolognak számított. Egy-egy külföldi távúszóversenyen még elindultam, de folyamatos versenyzésről szó sem lehetett. Egyébként pedig éppen tíz esztendővel később követett engem a tanítványom, Perlakyné Szlavitsek Gizella, az első magyar nő, akinek sikerült átúsznia a csatornát.
 
1978-ban felhagyott a hazai versenyzéssel. Hogyan alakult az élete ezt követően?
– Edzőként dolgoztam egészen 1997 végéig. Számos eredményes tanítványt neveltem, akik közül Kiss Tibor kétszeres ifjúsági Európa- bajnok lett, Szilágyi Zoltán pedig az én versenyzőmként került ki az 1992-es, barcelonai olimpiára.
 
Két évtizeden keresztül dolgozott edzőként. Ennyi idő után miért váltott?
– A kilencvenes években jelentősen megváltoztak a versenysport lehetőségei Magyarországon. Az edzőség a hazárdjátékkal vált egyenlővé. A szakosztályok legtöbbje filléres gondokkal küzdött, a központi támogatás gyakorlatilag megszűnt, nem volt költségvetésünk, így kilátástalanná vált a helyzetem. Szerencsémre én nyertem meg a jelenlegi munkahelyemre kiírt pályázatot, így 1998. január elejétől itt dolgozom.
 
Nyilván sok minden megváltozott a tíz év alatt.
– Alapvető törekvésünk volt, hogy behozzuk a fizetőképes keresletet az intézménybe, és ezzel „kevesebbe kerüljünk” fenntartónknak,a hegyvidéki önkormányzatnak. Annak idején az uszodával indultunk, s az évek során egyre bővültek a lehetőségeink. Hozzánk került a Csörsz utca 14–16. alatti sportlétesítmény, majd két labdarúgópályát építettünk a Városmajor utca 71.-ben. Sokat jelent, hogy a mi kezelésünkbe adták a TF Csörsz utcai sporttelepét és egyéb ifj úsági intézményeket is. A legfontosabb feladat az volt, hogy meghonosítsuk a menedzserszemléletet, sőt folyamatosan kiterjesszük azt minden lehetséges területen. A legjobb példa erre az uszoda, amelynek használata 8 és 17 óra között ingyenes, a kerület úszásoktatási és egyéb céljait szolgálja. Reggel 6 és 8, illetve este 17 és 22 óra között viszont a bevételeink bővítése a cél.
 
A visszajelzések alapján úgy tűnik, a XII. kerületi Szabadidősport Központ az évek során mind nagyobb közmegelégedésre működik.
– A felsorolt létesítmények mellett hozzánk került a Fülemile úti bázis, ahol nyári napközi otthont működtetünk. Ugyancsak a szabadidősport központ kezeli a szántódi üdülőtábort, valamint az iskolák vízparti táborozására lehetőséget kínáló szigetszentmártoni területet is. Tevékenységeink centralizálásával az intézmények működése áttekinthetővé vált. Ennek is köszönhető, hogy az eltelt tíz év alatt a költségvetésünk nominálisan nem emelkedett.

Úszók
 
Jocha Károly