Liptó utca

A cikksorozat eddigi felvidéki városaitól egy kicsit elkanyarodva mutatjuk be a Liptó utca névadóját, hiszen Liptó egy vármegye volt, szemben az eddigi településekkel. Azonban mégis szervesen beletartozik a sorba, mivel ezt az utcát is a harmincas években nevezték el, az elcsatolt felvidéki területekre emlékezve.

A Liptó utca a Németvölgyi út és a Hegyalja út között fekszik. Egy időben egészen a Fátra térig tartott, de ezt a jelenleg a XI. kerületben fekvő útszakaszt már Hegytető utcának hívják.

A közterületet Liptó vármegyéről nevezték el 1934-ben. A vármegye már nem létezik, napjainkban Liptó a neve annak a történelmi régiónak, amely a Vág felső folyásánál, az Alacsony-Tátra és a Liptói-havasok között terül el.

Liptó területén már az őskorban is éltek emberek, a jelentősebb leleteket a bronzkor idejéből származtatják a régészek. Az emberi jelenlét folyamatos volt a vidéken, hiszen a kelták is megtelepedtek itt. Az első írásos emlék, amely említi Liptót, már Magyarországon keletkezett: 1231-ben, II. Endre idejéből való az okirat. A XIII. század közepére szervezték önálló vármegyévé. Erre az időre tehető a szász telepesek megjelenése Liptóban. Ők főleg bányászattal foglalkoztak, aranyat, ezüstöt, rezet és vasat termeltek ki a hegyek mélyéről. Országszerte híresek voltak a liptói kőművesek is. Saját bevallásuk szerint ők építették Pestet.

Liptó utca

A megye székhelye sokáig a liptói vár volt, pusztulása után Németlipcsére, majd Liptószentmiklósra helyezték a központi igazgatás szerveit. A XV. században a husziták foglalták el a területet és pusztították a vidéket. Őket Hunyadi Mátyásnak sikerült kiűznie, aki fiának, Corvin Jánosnak adta a felszabadított vármegyét, hercegi címmel egyetemben.

A XX. század elején a tót nemzetiségi mozgalmak egyik fő központja volt. Az 1910-es népszámlálás közel 87 ezer embert írt össze a vármegyében. Nemzetiségi megoszlásuk a következőképpen alakult: öt százalékuk volt magyar, három százalékuk német, míg kilencven százalékban szlovákok éltek itt.

B. A.