Magyar hangja: Koroknay Géza

Miközben az emberek általában természetesnek veszik, hogy a külföldi film és sorozat magyarul „beszél”, kevesen gondolnak arra, hogy ehhez egy hazai szinkronstáb összehangolt, kemény munkája szükséges. A nézői visszajelzések is igazolják, hogy a magyar szinkronszínészek között profizmusa és kellemes hangkaraktere révén megbecsült helyet vívott ki magának „Gébu”, azaz Koroknay Géza.
Magyar hangja: Koroknay Géza
„… az a fajta ember vagyok, aki mindenbe belekezd …”

Vannak színészek, akikre annyira „ráégett” a magyar hangjuk (például Roger Moore – Láng József), hogy zavaró, amikor indokolatlanul más szólaltatja meg őket. Ön jó és rossz karaktereknek egyaránt „kölcsönözte” már a hangját, de nem kötődik egy bizonyoshoz. Kik a kedvencei?
– Clint Eastwood, James Belushi, Brian Dennehy, John Candy, John Goodman, Dan Aykroyd, Charles Grodin sok szép élményt adott már. Azokat jó szinkronizálni, akiknek a szemében látom felvillanni, hogyan kell majd megszólalnom a következő másodpercben. Ilyen szerepem volt például Leôncio, azaz Rubens de Falco a Rabszolgasors című szappanoperában. A legnagyobb adottságom, hogy természetszerűen jó helyen szólal meg a hangom, nem kellett külön képzéssel helyretenni, sőt, ha reggel „esek be” egy munkába, akkor is rendben van. Amúgy valóban furcsa, hogy Piszkos Harry a sorozat első és harmadik részében az én hangomon, a másodikban Reviczky Gáborén szólal meg – és ezzel nem őellene beszélek, hanem a mai szinkronmechanizmus ellen, amely ezt így működteti.

Ennyire rossz véleménye van a szinkronról?
– A legpontosabb szó rá az, hogy gyalázatos! Senki sem foghatja rám, hogy az elmúlt rendszer híve volnék, de a mozik és az egykét televízió korában még költöttek a kultúrára, megbecsült műfaj volt. Egy-egy munkára három hét is jutott, megnézhettük előre a filmet, volt próba, a dramaturg szájra írt, és a kész filmért a gyártónak percenként háromezer-nyolcszáz forintot fizettek. Mára a szinkronműfaj a technika és a megrendelők áldozatává vált: egy-két nap a felvétel, és van, hogy óránként harmincöt tekercset – egy tekercs mintegy húsz-harminc másodperces egység – fel kell mondani, legtöbbször próba nélkül és a filmet, szerepet nem is ismerve, mindezt – ismétlem, a gyártónak – kétezer-kétszáz forint per perc díjazásért. Ez amiatt alakult így, mert a VHS-kazettákra kezdetben valami gyenge fordítást felmondtak, amiért ennyit fizettek, aztán jöttek a stúdiók, forgalmazók, és ezt tették meg alapegységnek. Rajtunk meg az időn spórolnak meg mindent, ráadásul jöttek azok, akik még ennek is aláígértek. A jó színészek mellett megjelentek a tanfolyamon „képzett” szinkronmunkások, és folyik a nehezen minősíthető tömegtermelés. Nekem háromszáz forint per tekerccsel már van rangom – egy kilencven perces filmben negyven-ötven tekercs a főszerep –, de nem mindenki van így, és ez is csak relatíve elfogadható pénz. A mozifilmek külön kategóriát jelentenek, ott tekercsenként hatszáz forint a pénz, rövidebbek a tekercsek, komolyabb a stáb is, mint ahol csak egy szinkronrendező és egy lefáradt hangmérnök a teljes személyzet, ő is nappal felvesz, éjjel kever. És ami szinte vicc, a magyar szinkron még így is jobb, mint sok helyen külföldön.

Hogy lehet ennek így megfelelni?
– Irtózatos rutinnal és energiával. Még rajtam a kabát, megkapom a szöveget, ránézek a képernyőre, és már a harmadik hangom a „helyén van”, fejben javítom a rossz mondatot. Fejhallgatót is inkább viszek magammal, mert kényelmesebb, jobb, vezeték nélküli, így nem lépnek rá a „zsinóromra”.

Hogyan került erre a pályára?
– Apám történelem–rajz szakos tanári diplomával osztályvezető volt a Pénzügyminisztériumban, 1956 után „racizták”, mert otthon is olyanokat tudott jósolni, hogy „eljön az idő, amikor ezek legszívesebben feltámasztanák Nagy Imrét, ha tudnák”! Négy év ládagyári munka után könyvelő lett az OTP-nél, de negyvennégy évesen meghalt. Én keramikusnak készültem, de nem vettek fel az Iparművészeti Gimnáziumba, áttanácsoltak a Szondi utcai faipari szakközépiskolába faszobrászatot, intarziát tanulni. Itt egy szavalóversenyen az osztálytársam, Paudits Béla mögött második lettem, aztán elcsábított a színjátszó kör. Sikertelen színművészetis felvételi után elmentem a József Attila Színházba, ahol Rozov Ketten az úton darabjában kaptam feladatot, mellette díszítő- és díszletező munkákat is végeztem, és a Sztanyiszlavszkij Művészeti Stúdióba jártam, ahol többek között Bitskey Tibor, Mensáros László, Berek Katalin, Spányik Éva, Ungvári László is tanítottak. Tudja, az a fajta ember vagyok, aki mindenbe belekezd. A főiskolán Pártos Géza osztályába kerültem, aki az első év után disszidált – nem miattunk –, és Ádám Ottó, illetve Várkonyi Zoltán vették át az osztályt. Együtt végeztem Bencze Ilonával, Marsek Gabival, Muszte Annával, Sir Katival, Nagy Gáborral, Szegvári Menyhérttel és Tímár Bélával. Két-két év következett Miskolcon, majd Pécsett, de sok volt az utazás, kevés a pénz, és két év alatt egyetlen komoly szerepem akadt, hát elhatároztam, hogy elmegyek a Magyar Szinkron- és Videó Vállalathoz szinkronizálni. Azért mind a mai napig nem adtam fel a reményt, hogy színházi szerepre is meghívjanak. Egyszer azt mondták, hogy én idősebb koromra leszek keresett színész.Ami azt illeti, „foghíjas” a korosztályom, mert már én is kezdek beleesni az öregebb szerepekbe.

Ugye, filmezett is?
– Igen, de nem sokat. Az első szerepem, még főiskolásként, a Fekete macska suhanca volt. A Szomszédokban egész stabil műtősszerepem volt, de egyszer, egy cudar hideg forgatás után tréfából azt találtam mondani, hogy én vagyok itt a legdrágább statiszta, ami sértette Horváth Ádám hiúságát, erre kiírt a sorozatból. De én sosem búsongok azon, ami elmúlt, hanem hálát adok Istennek, hogy egy ideig jó volt.

Vallásos?
– Igen, de olyan, aki azt vallja, nem kell ahhoz összetenni a két kezet, hogy imádkozzon az ember. A Böszörményi úti református templomba járok, minden este imádkozom anyám egészségéért, és hogy áldja meg az Isten a rokonaimat, barátaimat, de még  az ellenségeimet is. Hogy mivel áldja meg őket, az az ő dolga, de én nem átkozok meg senkit. A sorsa alakulásába beleszólt