A magyarok szalonczukkedlije

A fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely a szaloncukor őse, Franciaországból származik. Először a XIV. században említik; a XVII. században vitte Berlinbe egy francia cukrász. Más források szerint a törökökkel érkezett Európába a gyümölcsökkel ízesített cukorka, kiváltképpen a sörbet, amely a fondanthoz hasonló, higított cukormassza. Ezt olykor gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szolgálták fel, s ma vizes fagylaltként ismerjük.

A gyerekek már az ünnep előtt boldogan dézsmálják

Mégis, ha a magyarországi elterjedését firtatjuk, kiderül, hogy ide német bevándorló cukorművesek hozták a fondantkészítés technikáját. A XIX. század első felében már készítették a fondant alapú cukorkákat, egyebek közt a Wikus-féle üzemben – s rögtön be is került a kereskedelembe. A század végére már keresett karácsonyi terméke volt a hazai cukrásziparnak. Akkoriban kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tűzön, lábasokban főzték a fondant-t. Hűtötték, újból melegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az első fondantgépek a híres Stühmer csokoládégyárban és a Gerbeaud cukrászdában működtek a XIX. század végén. Aztán szép lassan a szaloncukor- 11gyártás minden fázisát gépesítették, legutoljára a kézi csomagolást szüntették meg.

Magyarországon a reformkorban – francia mintára – a polgári lakások szalonjában karácsonyfát állítottak, amelyet díszesen csomagolt szaloncukrok ékesítettek. Jókai még szalonczukkedlinek nevezte ezeket, ugyanis a neve a német salonzuckerl szóból ered. Amikor 1891-ben megjelent Hegyesi József („magyar–franczia szakács és vállalkozó”) A legújabb házi czukrászat című kézikönyve, mintegy tizenhétféle szaloncukrot ismertetett, a többi közt a „szalon-ananász czukorkákat, a szaloncréme-bonbonokat, a szalon-marasquin-czukorkákat és a szalon-pisztácz-czukorkákat”.

Bátran állíthatjuk: ha bárhol a világban szaloncukorral találkozunk, az nagy valószínűséggel Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor jelenléte az ott élő magyarok érdeme! Gróf Vay Sándor Shopping című írásában így számol be a régi Pest legdivatosabb beszerzési forrásairól: „Sajátságos volt az is a régi Pesten, hogy némely üzletbe szívesebben jártak a protestáns, némelyikbe ismét a katholikus uraságok. Így a Kehrer Sebestyén téri cukrászdáját a protestáns nemes ifjúság látogatta sűrűn. Itt keltett óriási szenzációkat, amikor a hetvenes években Sembery Pista tíz-tizenkét font szaloncukkerlit vásárolt egyszerre. Nagyon drágán mérték, csak igazi gavallérok küldöztek akkoriban még olyat imádottjaiknak.”

Közeleg a karácsony. Gondoljunk mi is „imádottjainkra”, s ne feledjük ki az ünnepi készülődésből a szaloncukor beszerzését sem!

J. M.