Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mátyás és Beatrix öröksége

Angyal Júlia mindig vonzódott a történelemhez, a régi korok művészetéhez. Erről tanúskodnak Marokkóról, Petráról, Szantoriniról, Provence-ról, Erdélyről, valamint a magyar honfoglalás millecentenáriuma tiszteletére készített sorozatai. Nem meglepő tehát, hogy az idén külön aktualitással író reneszánsz világ is megmozgatta fantáziáját.
Angyal Júlia festményeinek színei kiegyensúlyozottságot sugároznak
Angyal Júlia festményeinek színei kiegyensúlyozottságot sugároznak

Jellegzetes építészeti motívumok, boltívek, jelképek, s persze maguk a főszereplők: Mátyás és Beatrix. Sokan sokféleképpen ábrázolták már a reneszánsz kort, Angyal Júlia mégis tudott újat mondani a témában. Minden alkotás egy-egy tiszteletadás, s mellette érzéseket, hangulatokat is közvetít. Lovas Pál alpolgármester a megnyitón e gondolatsorhoz kapcsolódva a színek pszichológiájáról beszélt: „Angyal Júlia jórészt zöldekkel, kékekkel, sárgákkal dolgozik, amelyek megnyugvást, kiegyensúlyozottságot, vidámságot sugároznak. Sajnos ezek a dolgok a virágzó reneszánszban léteztek ugyan, manapság viszont komoly hiányt szenvedünk belőlük” – állapította meg Lovas, majd az egyik festmény éremábrázolása kapcsán kifejtette: Mátyás király pénzein Szűz Mária képe szerepel, ami a vallásosság akkori meghatározó szerepére utal. Az alpolgármester abbéli reményének adott hangot, hogy egyszer a reneszánszéhoz hasonló, szebb és harmonikusabb világban élhetünk.

Mátyás-ház
Mátyás-ház

A kerületünkben lakó Angyal Júliát a Németvölgyi Általános Iskolában rajzot tanító és kiállításokat szervező Sereg Adrienne kereste meg e tematikus tárlat ötletével. A művésznő lapunknak elárulta, örömmel fogott hozzá a munkához. Az elkészült kollekció első bemutatójára stílszerűen a balatonföldvári Beatrix Galériában került sor még a nyáron. Ezt követően az anyag Kőszegre látogatott, majd hazatért a hajdan Mátyás király városnak nevezett Hegyvidékre, ahol előbb a „Mackós” iskolában, jelenleg pedig a Jókai Klubban láthatja a közönség.

Tisztelet Mátyásnak
Tisztelet Mátyásnak

A Tarsoly Kiadó gondozásában a november eleji megnyitóra látott napvilágot a művésznő magyar és angol nyelvű katalógusa, amelyben az életrajzi adatokon, róla szóló kritikákon és persze a műveken túl Szakonyi Károly tollából egy vers is helyet kapott. Ennek utolsó sorainál nemigen lehetne jobban szavakba önteni Angyal Júlia művészetének lényegét: „Csak csíkok, foltok / Csak némi szín, / Csak tépett papírok széle, / De életünkre fény vetül, / S ha megnyugszik a pillanat: / ANGYAL száll át felettünk.”

Janzsó Tamás