Mézesmadzag vagy nádpálca?

Az idei tanév harmadik szülői fórumán a gyermeknevelés egyik központi kérdése, a jutalmazás és büntetés kettőssége került terítékre. Fodor Gábor mentálhigiénés szakember a nevelési technikák mellett az agresszió kialakulásáról tartott előadást.

Hat évvel ezelőtt azzal a céllal hívta életre a Commitment Budai Módszertani Központ a szülői fórum programsorozatot, hogy valódi párbeszéd alakuljon ki a szülők, az iskolák és a gyermekek nevelésében aktívan részt vállaló intézmények között. Az idei tanév első találkozója a média befolyásoló szerepét vizsgálta, a második fórumon pedig a kerületi iskolák mutatkoztak be – foglalta össze az eddigieket Gilicze Zoltán, a Budai Módszertani Központ igazgatóhelyettese.

Szomorú aktualitást adnak a mostani témaválasztásnak az elmúlt hónapok történései, az iskolákban egyre nyomatékosabban jelen lévő erőszakos megnyilvánulások, összetűzések tanárok és diákok között. Mint elhangzott, az okok sokkal összetettebbek annál, mint amit a média sugallni igyekszik, ezért hasznos, ha a szülők tisztában vannak azokkal a nevelési technikákkal, amelyek segítenek megelőzni a gyermekkori agresszió kialakulását.

Fodor Gábor mentálhigiénés szakember az agresszió meghatározásakor kiemelte, hogy nem genetikai jelenségről, sokkal inkább potenciálról, egyúttal alapvetően társas kérdésről van szó, amit sokan tévesen összekevernek az impulzivitással. Gyermekkori kialakulását befolyásolhatják idegrendszeri és hormonális eltérések, de elsősorban pszichés trauma okozza. Mértékét növeli mindaz, ami szorongást, gyanakvást ébreszt, ugyanakkor csökkenti az önbizalom, az önkontroll, a biztonságérzet, illetve ezek szóbeli kifejezése a szülők részéről. Nagyon fontos, hogy az agresszió csak további agressziót szül, hiszen a gyermek utánozza, azonosul az agresszorként fellépő szülővel.

A gyermekkori agresszió viselkedésterápiával, illetve ellenkondicionálással csökkenthető. Ilyen az agresszív viselkedés megerősítésének elkerülése, a következetesség, vagy a jól megválasztott büntetés alkalmazása. Az agresszió kialakulása szorosan összefügg az autoritás kérdésével. A kisgyermek számára a szülők eleinte hatalommal bíró autoriter személyek a családi hierarchiában. A szabálytanulás időszakában, 2–4 éves korban a domináns szülőtől az autoritáshoz való viszonyt, míg az elfogadó szülőtől a szeretet elfogadásának és adásának képességét sajátítja el a gyermek. Kezdetben a szülők felett gyakorolt teljes kontroll és a felelősség hiánya jellemzi a gyermekkort, ez az állapot azonban lassanként megváltozik, a kontroll csökken, a felelősség egyre nő. Mikor a gyermek erre rájön, kísérletet tesz az elvesztett irányítás visszaszerzésére, amit gyakran erőszakos megnyilvánulások kísérnek.

Az új viszonyrendszert átlagosan az ötödik életévben fogadják el végérvényesen a gyerekek, eddig kell tehát a helyes mederbe terelni a fel-fellobbanó agressziót. Ha ez sikerül, sokkal könnyebben kezelhetők a 14 és 18 éves kor közötti időszakra jellemző lázadások, amelyek célja a kisgyermekkorban megtapasztalt kontroll újbóli elérése. Fegyelmezni ugyanakkor csak valamilyen hatalom birtokában lehet, az irányító (szülő) akkor lehet sikeres, ha a büntetés mellett megvannak azok az eszközei, amelyekkel segítheti vagy gátolhatja az irányítottat vágyai elérésében.

A mindenkor függő viszonyt feltételező jutalmazás tehát akkor hatékony, ha az irányított vágyik a jutalomra, vagy szükségletet elégít ki. Ezzel ellentétben a büntetés lényege – hogy megfoszt valami kívánatostól – elrettentő, és a gyerek képtelen elkerülni. Nem ér célt a jutalmazás, ha a jutalom értékét veszti, időben túl távoli, vagy máshonnan is (például a nagyszülőktől) megszerezhető. Büntetni csak következetesen, közvetlenül a helytelenített tett után szabad, az egyszer már büntetett viselkedést a későbbiekben sem lehet jutalmazni. Nem szabad elfelejteni, hogy a jutalmazás és a büntetés valódi működtetője a szeretet elvesztésétől való félelem. Éppen ezért a közvetlenül alkalmazott büntetés helyett vagy mellett érdemes más módszereket is igénybe venni. Ilyen a meghallgatás, az érzelmek nyílt kimutatása, a kongurens (hiteles) viselkedés és az érzelmi zsarolás mellőzése. Mindez segíti az önbizalom kialakulását, az önmagát értékesnek tartó gyerek pedig sokkal jobban kezelhető, kevesebb fegyelmezést igényel a későbbiekben.

Fontos, hogy a fiatal elég időt töltsön szüleivel, mert a szeretet mértéke számára a szeretteivel eltöltött idővel egyenesen arányos. A gyermek életének első hat éve alapvetően meghatározza későbbi érzelmi fejlődését. Amikor a gyermekünkkel foglalkozunk, mindig gondoljunk arra, hogy erőfeszítéseinkkel azt a törődést háláljuk meg, amit gyermekkorunkban szüleinktől kaptunk.

MM.