Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nagy Tímea edzőpartnerként segít

A magyar sportközvélemény szinte egy emberként szurkolt, hogy a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Nagy Tímea kijuthasson Pekingbe, és ott megkísérelhesse megvédeni a Sydneyben és Athénban kiharcolt kétszeres elsőségét. Aztán az utolsó, görögországi Világkupa-fordulóban végérvényessé vált: a Honvéd-Humán Rent vívónője nem indulhat a nyári játékokon.

– Nem az utolsó viadalon dőlt
el a sorsom, hanem sokkal korábban – hangsúlyozta Nagy Tímea. – Szinte valamennyi versenyemet elrontottam, így az elérhető kvalifi káció helyett maradt az esetleges remény: hátha zöldkártyával mégis ott lehetek az olimpián. Az élet azonban igazságos, és ez most is bebizonyosodott. A görögországi versenyen végső győztes Mincza Ildikó ugyanis a korábbi erőpróbákon is sokkal többet ért el, mint én. Ráadásul súlyos bírói tévedéseknek is áldozatául esett, így mindent összevetve kétszeresen is megérdemelte, hogy eljuthasson Kínába.

A részvételről való lemaradás mennyiben befolyásolja a további programját?
– Az áprilisi, pekingi csapat-világbajnokságot követően júliusban lesz egy Európa-bajnokságunk is. Egyébként pedig augusztus harmadikáig edzőpartnerként állok társaim rendelkezésére. Ezt a világ legtermészetesebb dolgának, személyes kötelességemnek tartom, hiszen amikor én készülhettem az olimpiai játékokra, engem is segítettek a többiek.

Háromgyermekes családanyaként nyilván akad bőven egyéb tennivalója…
– A cseppet sem könnyű napi ügyvitel mellett komoly gondot okozott, hogy a férjemnek szinte szétesett a térde. Az operációt követően hat hétig nem állhatott rá a lábára – ezekben a hetekben kezd lassan visszatérni a normális kerékvágásba. Ebben az évben még egy komoly pluszfeladat vár ránk: mindenképpen el kell kezdenünk építkezni! A jelenlegi hatvanöt négyzetméteres lakásunkban ugyanis a három gyermekünkkel már egyre nehezebben férünk el.

J. K.