„Nemcsak szemem van, ember is vagyok”

Aki valaha megfordult a városmajori templomban, s vetett egy pillantást a mennyezeten és a szentélyekben megbúvó freskókra, Aba-Novák Vilmos keze nyomát látta. A rendkívüli tehetségű festő egy kőhajításnyira a Csörsz utca vasúti végétől, a Pálya utca 4. szám alatt született, végső nyugalomra a Farkasréti temetőben lelt. Intenzív, de tragikusan rövid élete során hétszer cserélt budai lakást, mindannyiszor szinte „körülpontozta” hegyvidékünket. 1919–20-ban a Gordonkázó nő halhatatlan alkotója, Berény Róbert Városmajor utcai műtermében dolgozott az úgynevezett római kör másik két tagjával, Korb Erzsébettel és Patkó Károllyal. Ennyi helytörténeti utalás után talán érthető, miért vettük utunkat Debrecen felé, ahol Aba-Novák-kiállítás látható július 6-ig.
Nemcsak szemem van...
Az utolsó kép – Álarckészítő (1941)

Aba-Novák Vilmos a reneszánszát éli. Majd’ fél évszázados hallgatás (és némi közszellemi tunyaság) után hirtelen újra „felfedeztük” e nagyszerű festőt. A közelmúltban az életét bemutató monográfi a került a könyvpiacra, sokféle méltatás jelent meg róla a médiában, s áprilisban Debrecenben minden idők legértékesebb tárlatát nyitották meg, amelyet hazai képzőművész életművéből valaha is rendeztek.

Magyarország legnagyobb egybefüggő kiállítóterében, a MODEM elegánsan modern halljaiban több mint 200 festményt, 150 grafikát, valamint nagyszámú pannó-tervet, fotódokumentációt láthat az ország minden sarkából érkező kultúrzarándok.

– A hazánkban fellelhető Aba-Novák-alkotások mellett Litvániából, Szlovákiából, valamint Olaszországból és Lettországból, összesen hetven helyről gyűjtöttük össze a többnyire magántulajdonban lévő kiállítási anyagot – nyilatkozta lapunknak Gulyás Gábor igazgató. – Csupán a biztosítás értéke meghaladja a négymilliárd forintot. Kováts Kristóf, a festő unokája, egyben az Aba-Novák-hagyaték kezelője, valamint Molnos Péter kurátor, a monográfia szerzője kétévi kutatómunkával elérte, hogy az életmű e szelete közszemlére kerülhetett, beleértve az eddig ismeretlen helyeken lappangó alkotásokat is.

Ha számszerűleg soknak is tűnt, a kiváló megvilágításban, kronológiai sorrendben kiállított műveket meglepően könnyedén, szellemileg megemészthetően járhattuk körbe. Frissítően hatott a falból kiugró, intim panelszobácskák hangulata, amelyekben egy-egy témát – úgy éreztük – négyszemközt tárgyalhatunk meg a festővel. Barangoltunk a termekben, és sokadmagunkkal tanultuk Aba-Novák Vilmost, aki nemcsak fizikailag, de művészetében is robosztus egyéniség volt, hiszen méretre legkisebb grafikáiban is ott élt a monumentalitás. A fiatalkori, „majdnem” expresszionista tájképeitől az Itáliában elsajátított, krétával alapozott falapokra temperával festett műveitől sodródtunk a New York-i korszak zsúfolt képei, majd a hazatalálás örömében festett hírneves vándorcirkusz–falusi vásár–lacikonyha–kocsma-sorozat színeiben rikító, alakjaiban groteszk világa felé. Tanulmányoztuk a falkép-terveket, a pannók és freskók vetített reprodukcióit, és sokáig álltunk André Kertész szépiafelvételei előtt, amelyeket a festő műtermében készített.

„Ki ez a barbár zseni?!” – kiáltott fel Pablo Picasso, amikor kibontották Aba-Novák pannó-terveit az 1937-es párizsi világkiállítás zsűritermében. Nos, ez a keletről érkezett autodidakta „barbár” a magyar pavilon dísztermének képeiért elnyerte az expo Grand Prix-díját, s tette ezt akkor, amikor Picasso bemutatta világhírű kompozícióját, amelyet a német fasiszták által orvul lebombázott spanyol város, Guernica emlékére készített! Csoda, hogy Malcolm Vaughan New York-i műkritikus a kor hat legerőteljesebb művészi egyénisége között említi? Matisse, Picasso, Diego Rivera, Aba-Novák, Derain és Rouault. Lenyűgöző névsor.

Nemcsak szemem van...
A városmajori templom szentélyfreskójának részlete

Valóban, ki volt ez az ember? A születésnapját nehéz elfeledni: 1894. március 15-én látta meg a napvilágot, apja vasútmérnök, anyja bécsi születésű. A Déli pályaudvar irányítja a család életét, a kilencéves Vilmos első „műalkotása” is egy bakterházat ábrázoló akvarell. Két évet jár a Rajztanárképző Főiskolára, amikor 1914-ben katonaként a frontra kerül. Átlövik a jobb vállát, hosszú ideig a ceruzát sem tudja megtartani kezével. Mégis, viszszatér a harcmezőre, s mint műszaki századparancsnok harcolja végig a háború négy évét. 1919-ben kezd újra rajzolni és festeni. Amit addig tanult, el akarja felejteni. Mindent elölről kezd.

„A Székely Bertalan–Lotzhagyományok erőtlen csökevényei és némileg a nagybányai ideológia – semmiképpen sem elégítettek ki. A formát vizsgálgattam a legabszolútabb értelemben” – írja önéletrajzában. Rézkarcot és grafikát tanul a Képzőművészeti Főiskolán Olgyai Viktortól. Első grafikai kiállítása 1922-ben az Ernst Múzeumban látható, később elnyeri a Szinyei társaság grafikai, majd festői nagydíját. E pillanattól kezdve sikert sikerre halmoz műveivel a hazai és külföldi kiállításokon, a magyar állami kis és nagy aranyérmek mellett Pádua, Bécs, New York, Chicago, Párizs, Velence adományoz fődíjakat elismerésük jeléül. Közben megmártózik az itthoni festőkörök világában is, felveszi a kapcsolatot az utó-nagybányai csoporttal, a Szolnoki-körrel, az impresszionistákkal, habár római ösztöndíja után ő lesz az úgynevezett római iskola legerőteljesebb alkotója.

„Naturalista vagyok, de nem a betű, hanem a lényeg szempontjából. Földön járok, szemem a térben kutat, felfelé nézek” – írta Elek Artúrnak 1928-ban. Magániskolát nyit 1930-ban, hét évig vezeti, majd életének utolsó három évében a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1941. szeptember 29-én, negyvenhét éves korában hal meg úgy, hogy az utolsó napig dolgozik. Szó szerint a halál veri ki kezéből az ecsetet. Még sikerül szignálnia ars poeticaművét, az Álarckészítőt. A mester és családja, a titkok tudói a festett álarcok között, melyeket egy életen át kell viselnünk ahhoz, hogy túléljünk.

„Nemcsak szemem van, ember is vagyok” – ennél tömörebben nem foglalhatta volna össze létezésének értelmét Aba-Novák, aki az Aba előnevet kedvenc gyerekkori rajztanárától kapta. Felesége, egy tabáni leány, Vulkovics Kató volt az állandó modellje. A robosztus felépítésű pár nem csupán fizikailag, de szellemileg is hű maradt egymáshoz, házasságuk legendás. Szőnyi István és felesége zebegényi művésztelepe volt a második otthonuk, a két házaspárt életre szóló barátság kötötte össze.

Nemcsak szemem van...
Czumpf Imre arcképe (1933)

Mégis, Aba-Novák, ahogy Lyka Károly művészettörténész írta, „magányos bolygó” volt önmagára kényszerített munkatempójában. Az alkotás hajszájában élt. „Van téma, mert élek…” Monumentalitás iránt érzett narkózisa kitört a rajzok, festmények térbeli korlátoltságából.

„A jövő piktúrája a fal!” – írta egy barátjának. Freskómunkákat vállalt, szerte az országban cipelte bonyolult állványszerkezetét. Kifestette a szegedi Hősök kapuját, a székesfehérvári István-mauzóleumot, a pannonhalmi Szent Istvánés a szegedi Szent Demeter-kápolnát, a jászszentandrási és a városmajori templomot. Ez utóbbi freskója a világ teremtésének biblikus története. Aba-Novák csodálatos grafikai tehetsége uralja a teremtő kezek jelképes találkozását, a világ megalkotásának végtelenbe úszó folyamatosságát. A próféták emberi arcai kutatóan néznek a szemünkbe – úgy tűnik, mint Supka „Manna” írta ’66-ban: „vallatnak bennünket életigazságaink, hazugságaink, az örömeink felől…”

„Mindenki a halál monumentális pillanatát érzi” – írta korábban a festő. – „Én érzem az élet bizarran furcsa, lázasan beteg álmait.” Érezte és megfestette. És előre sejtette, nem tudnak majd mit kezdeni vele a kritikusok: „(számomra) külön mérték kell, ami nincs, tehát csinálni kell”.

Úgy látszik, hatvanhét évvel a halála után eljött ez a pillanat.

S. D. Gy.