Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ökotornacsarnok épül a Tamási iskolában

Kosárlabdapálya, könyvtár, liftet magában foglaló ökotornacsarnok és tantermek épülnek a Tamási Áron iskolában. A hatalmas beruházás a Közép-magyarországi Operatív Program keretében első alkalommal meghirdetett, oktatási intézmények számára kiírt pályázat eredményeképpen jöhet létre.

Az utóbbi években egyre aggasztóbb hírek érkeznek az oktatás területéről, iskolabezárások, nagyarányú pedagóguselbocsátások borzolják a kedélyeket, szinte csak a gondokról, bajokról hallani. Mégis, ezekben a nehéz időkben is van esély az előrelépésre, ha oktatási intézmény és fenntartó együtt dolgozik a közös cél érdekében. Most erre történt példa: 246 974 389 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Hegyvidék önkormányzata és a Tamási Áron iskola a Közép-magyarországi Operatív Program pályázatán, Budapesten egyedüliként.

A Tamási Áron iskolát 1949-ben építették, a hetvenes években átalakították, majd 2003-ban tovább bővítették. Mindez meg is látszik rajta, nem tartozik a szép iskolák közé, miközben fekvését tekintve páratlan adottságokkal rendelkezik – emlékeztetett a pályázat hivatalos eredményét sajtótájékoztatón bejelentő Pokorni Zoltán, aki elmondta, hogy a munkálatok júniusban indulnak, és alig több mint egy év alatt be is fejeződik az építkezés.

Ökotornacsarnok épül...
Egységes, praktikus és környezetbarát tervek készültek

Örömteli, egyben szomorú, hogy Budapesten egyedül Hegyvidék önkormányzata tudott sikeres pályázatot benyújtani – hangsúlyozta a polgármester. Sokan nem értik, miért éppen a főváros leggazdagabb kerülete kapott támogatást, pedig a válasz egyszerű: az összefogásnak köszönhetően Hegyvidék pályázata volt a legjobb – jelentette ki Pokorni. Sokan segítettek, az iskola volt diákjai és a szülők is kivették a részüket a munkából.

Három olyan fiatal építész elképzelése ölt majd testet a tornacsarnokban, akik néhány éve még a Tamási padjait koptatták. Talán ezért is tudtak ennyire egységes, szép, egyúttal praktikus tervet készíteni, hiszen náluk jobban senki nem ismeri a helyszínt. A polgármester hangsúlyozta, hogy külön elismerés illeti Berecki Gábort, akinek köszönhetően az épület a kerületben elsőként felel meg az ökoiskola-programban foglaltaknak.

A beruházás környezetbarát, a tornacsarnok füves tetőt és komposztálót kap, energiaellátását szélgenerátor és napkollektor egészíti ki, de még a csapadékvizet is hasznosítja. Fenntartásának költsége az alternatív energia felhasználása miatt jóval alatta marad a hasonló méretű és funkciójú épületekben elfogadottnál. Egyfajta szemléltetőeszköz az épület, hiszen a puszta létezése is a környezettudatos nevelés kerületi elterjesztésének egyik záloga lehet. Az iskola udvarán kétszáz méteres futókört és öko kerti tanodát alakítanak ki. Ez utóbbiban minden eszköz újrahasznosított anyagból készül.

A mozgáskorlátozott gyerekek integrálását emelte ki Hajnal Gabriella, az iskola igazgatója. Elmondta, hogy a teljes egészében akadálymentesített tornacsarnokhoz tartozó lift segítségével az iskola többi részét is elérhetik a nehezebben mozgó tanulók. Az akadálymentesítés különösen fontos, a Pető intézettel kötött megállapodás értelmében ugyanis a Tamási induló általános iskolai és gimnáziumi osztályaiba mozgásukban korlátozott, nagyot halló, illetve gyengén látó gyerekek is felvételt nyerhetnek. Amennyiben szükséges, a beiratkozó diákok konduktor segítségét is igénybe vehetik.

A 480 négyzetméter alapterületű csarnokban szabvány méretű kosárlabdapálya, valamint szertár, orvosi szoba, négy öltöző, sószoba, három vadonatúj tanterem, modern multifunkciós könyvtár és a hozzá tartozó olvasóterem is helyet kap. Az építkezéssel párhuzamosan önkormányzati beruházásból felújítják az „A” épület homlokzatát és tetőrendszerét. A fejlesztésnek köszönhetően tovább erősödhet az iskolai sportélet, a tornacsarnok mellett két új gumiborítású sportpálya létesül – hangsúlyozta Hajnal Gabriella –, a környezettudatos gondolkodásra nevelés pedig külön tananyag formájában kap helyet az intézmény oktatási programjában.

MM