Az olvasás kulturális tőke

A szülői háznak perdöntő jelentősége van az olvasás elsajátításában – mondja lapunknak Nagy Attila olvasáskutató, a Magyar Olvasás Társaság (MOT) tiszteletbeli elnöke az Országos Széchényi Könyvtárban lévő irodájában. – És mégis, az MOT felmérései szerint egyre kevesebbet fordulunk könyveinkhez. Kérdezheti, mit teszünk ellene? A válasz: visszanyúlunk a gyökerekig.

A tudós számtalan témába vágó értekezéséből találomra kiragad egy példát: egy 1964-es felmérés szerint a 15–19 éves fiú korosztály 41%-a nem olvasott egyetlen könyvet sem az előző évben. Negyven évvel később ugyanez a mutató már közelebb járt a 60%-hoz!

– Egyedül az ember olvas! – helyezi mutatóujját a homlokára. – El tudja képzelni, mi történik az emberi agyban olvasás közben? Az illető emlékezik, értelmez, megismer, felfedez, összefüggéseket fogalmaz, kérdéseket tesz fel, kételkedik, testben és lélekben megerősödik, fantáziál, álmodozik, gondolkodik, felkészül, valamint lelki, racionális és érzelmi tréninget végez…

S mi jellemzi azt, aki nem olvas? Szellemi restség. A fogyasztásra orientált, hirdetésekkel agyonterhelt média habzsolása. Vidiotizmus és gépfüggés. Vergődés az agresszív számítógépes játékok fogságában. A stabil értékrend elvesztése. Az a fajta úgynevezett modernizáció, amely kívülről irányított, bizonytalan, könnyen manipulálható embert teremt magának.

– Az a gyermek, akinek kisdedkorában nem mondanak élőszóban történeteket, akinek nem olvasnak meséket, akinek nem adnak a kezébe képeskönyvet, serdülőként már reménytelenül messzi kerül a könyvektől.

Éppen ezért az MOT célja, hogy kiemelje a „kötelező társadalmi szintekről” (például: közoktatás vagy kultúrpolitika) a kizárólagos felelősséget az olvasás elsajátításáért, és elvigye az említett gyökerekhez – a családokhoz. – Napjainkban érdemileg a családon múlik az olvasás megszerettetése. A közszolgálati televízió, amely híres volt a gyerekeknek szóló programjairól, jelenünkben zéró százalékkal járul hozzá, hogy az új generáció találkozzon az irodalommal. Pedig köztudott, korunkban a mozgó képnek van a legnagyobb felszólító ereje.

Az MOT közös célért dolgozó, interdi szciplináris, szakmaközi testület, pedagógusok, pedagógusképző intézmények, logopédusok, szerkesztők, kiadók, könyvtárosok, pszichológusok, szociológusok és nyelvészek alkotják. A társulat sokrétű olvasáskutató tanulmányai egyebek között érdekes relációt találtak a kép(ernyő)i és az elmondott/ írott információátvitel között. A szavak szabadon készített, belső képeket alkotnak a gyermek gondolatvilágában, amelyek később, az olvasás folyamán a saját életképekre vetítődnek, azzal összefonódnak, s ekképpen hatással vannak az egyéniség kifejlődésére. A televízió egyetlen képet ad, mintegy kötelező elfogadásra, s ezáltal a gyermek nem tanulja meg a szavakat érzelmei, reakciói kifejezésére, ezért feszültségét fizikai indulattal vezeti le.

– Ettől függetlenül ne úgy tekintsünk a televízióra, mint a butítás ördögére! Megfelelő kezekben csodákra képes az olvasás terjesztésében, lásd a Nagy Könyvek vetélkedőt! Az internet, intelligensen használva, nagyon fontos találmány, a könyvolvasó és az internetező emberek nyolcvanöt százalékban átfedik egymást. A legjobban azok a gyerekek olvasnak, akik napi egy-másfél órát a tévé válogatott gyermekműsorait is figyelik!

Nagy Attila olvasáselmélete egyszerű, mert lineáris és ezért logikus: gyermekkori olvasás – könyvtárhasználat – iskoláztatás – továbbtanulás – műveltség. Ez utóbbi vezet jól képzett, versenyképes munkaerőhöz. Így válik az olvasás kulturális tőkévé.

A sok vitát megért olvasáskutató elmerengve méregeti a királyi palota fölénk magasodó kupoláját.

– Lehet, felnő egy generáció, amely a hagyományos betűvetés nélkül, képi információkból meríti tudását. De könyvvel leülni az őszi Balaton partján, s fellapozni Áprily Lajos sorait, „zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?”, vagy Juhász Gyulától magunk elé mormolni: „A szeptemberi bágyadt búcsúzónál szeme színére visszarévedek”, fizikailag, szellemileg és érzelmileg visszahozhatatlan marad…

S. D. Gy.