Öregdiákok találtak egymásra

Egy tanár, két tanítvány: három életút, amelyet összeköt az alma mater. Szabó Zoltán, egykori testnevelő tanár, dr. Szendrői Miklós, az Ortopédiai Klinika professzora, valamint dr. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke a Jókai iskolában eltöltött éveiket elevenítették fel egy baráti találkozó keretében.
Öregdiákok találtak egymásra
Szendrői Miklós, Koppán Szilvia, Szabó Zoltán, Hellnerné Nádor Ildikó, Kürti Sándor

Negyvenhat év – ennyi idő telt el azóta, hogy Kürti Sándor utoljára becsukta maga mögött a Jókai, azaz az egykori Diana úti Általános Iskola kapuját. 1962 óta nem járt ott, de most, az alapításának 150. évfordulóját ünneplő intézmény meghívására visszatért gyermekéveinek meghatározó helyszínére.

„Nem sok minden változott, csak valahogy minden kisebb lett” – mondta a Kürt Zrt. elnöke viccesen, de azért némi megilletődöttséggel a hangjában. Ahogy egykori iskolatársával, Szendrői Miklóssal, volt testnevelő tanárával, Szabó Zoltánnal, valamint az iskola igazgatójával, Hellnerné Nádor Ildikóval és a jubileumi tanév programjainak szervezőjével, Koppán Szilviával az épületet körüljárta, sorra elevenítette fel felejthetetlen iskolai történeteit. Például azt, hogyan verekedett rendszeresen az órák közti szünetekben az egymástól nehezen megkülönböztethető Detre ikrekkel (Detre Szabolcscsal és Zsolttal, akik vitorlázóként 1980-ban olimpiai érmet szereztek Moszkvában); milyen fájdalmas volt, amikor rosszalkodás miatt az embert a pajeszánál fogva felemelte a „Gulyás pajtás” néven ismert nevelő; s miképpen nyert nyolcadikosként, a Zerge őrs tagjaként „dedós” bábszínházi belépőt a fővárosi akadályversenyen.

Kürti Sándor jó szívvel emlékezett vissza nagy tudású tanáraira, Bendzsák Aranka nénire, a „világ legjobban mesélő történelemtanárára”, Milasi Bélánéra, aki szigorúsága ellenére – vagy talán épp emiatt – képes volt megszerettetni a matematikát, illetve Olasz Éva tanító nénire, aki azt véste a fejekbe: minden egyes nap végén az embernek számot kell vetnie arról, hogy mi jót és mi rosszat cselekedett aznap. „Ezt a számvetést mind a mai napig gyakorlom” – árulta el a nemzetközi hírű informatikai cég vezetője.

Szendrői Miklós, aki 1966-ban végzett a Diana úti iskolában, Kürti Sándorhoz képest némileg otthonosabban járta végig a folyosókat és a termeket. „Két gyermekem ebbe az iskolába járt, ráadásul a környéken lakom, úgyhogy sokszor megfordultam itt az utóbbi években” – kaptunk magyarázatot a professzortól. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinikájának igazgatója későbbi karrierje szempontjából meghatározónak nevezte a Jókaiban, Tasi Joli osztályában eltöltött éveit. Mint mondta, nagyban köszönheti itteni tanárainak, hogy az orvosi pályát választotta hivatásául.

Kürti és Szendrői egyaránt az egykori testnevelő tanárral, Szabó Zoltánnal alakított ki hosszan tartó, baráti viszonyt. A barátságot a síelés szeretete alapozta meg: Szabó Zoltán nemcsak testnevelője, hanem síoktatója is volt két tanítványának. Mint mesélte, húsz évig, 1959-től 1979-ig volt az iskola pedagógusa, ám távozása után is sok korábbi tanítványával tartotta a kapcsolatot. Az orvosegyetem sportklubjának edzőjeként, majd a Budapesti Gyermek Síiskola alapítójaként – és az első magyarországi műanyag sípálya megvalósítójaként – ismert normafai síoktatóvá vált, s ebbéli minőségében sok régi diákjával találkozhatott újra felnőttként, akik gyermekeiket vitték hozzá síelni tanulni.

A testnevelő közel harminc évvel azután, hogy elbúcsúzott a Diana úti iskolától, még mindig igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy egymásra találjanak az egykori diáktársak. A mostani családias találkozó ötletgazdája is Szabó Zoltán volt, neki köszönhető a jó hangulatú, múltidéző beszélgetés létrejötte.

-d-