Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Óvoda a hegyoldalban

Hamarosan református óvoda nyílik a kerületben – erről döntött az önkormányzat a református egyházközség vezetőivel egyetértésben.

Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházközség püspöke elmondta: megtisztelőnek érzik, hogy a Gyökössy Endre református óvodát kibővíthetik, és a megállapodás szerint szeretnék működtetni az új intézményt.

Az óvoda a kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnázium épülete melletti, hajdani kis iskolában, a Meredek utcában kapott helyet. Mielőbbi megnyitására az önkormányzat és az egyházközség szándéka közös, azonban őszig még számos akadály áll a beindítás előtt. Át kell alakítani az eredeti iskolaépületet, amely szerkezetileg és környezetileg alkalmas arra, hogy minden tekintetben korszerű és komfortos második otthonává váljék a jövendőbeli óvodásoknak. A megfelelő mellékhelyiségek megépítése, a konyha, a szobák, az óvodai termek létrehozása, az udvar elrendezése, az orvosi szoba kialakítása megannyi leendő feladat. Mindehhez hátravan még a szükséges szakhatósági és építési engedélyek beszerzése is.

A létrehozók abban bíznak: még a nyár folyamán megkapják valamennyi engedélyt, és elvégezhetik az átalakítást. Amint az óvoda fogadóképes, meghirdetik a felvételt és a nyitás időpontját (lapunk hasábjain is). Addig is azt javasolják, hogy aki szeretné, hogy gyermeke a református óvodába nyerjen felvételt, mindenképpen jelentkezzen valamelyik környékbeli óvodába, és a későbbi megnyitáskor átveszik a kicsit. Ha és amennyiben megkapják az engedélyt, azonnal elkezdődnek a felvételik.

Száz férőhelyesre tervezik az óvodát, az érvényben lévő törvények miatt ez a létszám lehet kevesebb – de több nem. Az önkormányzattal történt egyezség szerint a gyerekek hatvan százaléka kerületi lesz. Az intézmény egyházi volta miatt a felvételin kívül lelkészi ajánlást kérnek, s a régi református nevelési elveknek és hagyományoknak megfelelően más vallású gyermekeket is felvesznek.

-járay-