Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rock-it-ball – ütős kiütős

Egy, a leginkább gyermekkorunk kidobós-kiütős labdajátékára hasonlító, új, dinamikus sportágat, a rock-it-ballt mutatták be nemrég a Testnevelési Egyetem harmadéves hallgatóinak. Kollégánk elment, megnézte – és tetszett neki.

Magyar neve még nincs, ezért laikus nézőként ütős kiütősnek kereszteltem el a világban rockit- ball néven emlegetett játékot, amely angol földön, Yorkshireben született 2005-ben, és egy Paul Hildreth nevű úrhoz köthető. Olyan gyorsan elterjedt a brit iskolákban, hogy ma már szövetsége van, sőt – leginkább angol, skót, indiai és pakisztáni csapatok részvételével – világbajnokságot is rendeznek.

Rock-it-ball
Nem árt hozzá az ügyesség

A játékot alapesetben kétszer öt fős csapatok játsszák, de a TFes bemutatón tíztagú csapatok is voltak. Minden játékos egy kajaklapátra emlékeztető, könnyű, de igen szívós műanyagból készült, kétkosaras ütőt tart a kezében, s ezzel rohangál. A kosárral kell a földről felkanalazni, vagy az ütővel a levegőben elkapni a nagyjából teniszlabda méretű, de annál puhább, színes labdák valamelyikét, amelyekből pontosan annyi van, ahány fő alkot egy-egy csapatot. Ha megvan a labda, a cél (két pattintás/feldobás után) az ellenfél bármelyik játékosát bármely testrészén megdobni vele. Csak az ütővel szabad „dolgozni”, kézzel tilos. Ha egy labda direkt ütésben ellenfelet ér (a fel-, visszapattanó labda nem jelent pontot), a játékos köteles ezt karfelemeléssel jelezni a vezetőbírónak vagy a két oldalbíró valamelyikének, akik bejegyeznek egy pontot a csapatnak. A kiütött játékos tovább folytathatja a küzdelmet, nem esik ki.

A küzdelem úgy kezdődik, hogy a csapatok két ellentétes faltól indulva, futva igyekeznek megszerezni egyet a középre begurított labdákból, aztán négyszer négy perces mérkőzések során igyekeznek minél több pontot szerezni az ellenfél játékosainak kiütésével, illetve megpróbálják elkerülni, hogy maguk legyenek kidobottak. Végül az összesített pontszám dönti el a mérkőzést.

– Ez tulajdonképpen egyszerre ügyességi, gyorsasági és stratégiai csapatjáték – mondja a játékot vezető Varró Attila szombathelyi tanár, a rock-it-ball magyarországi apostola, aki rendkívüli tornaórák keretében tartotta a bemutatót a TF-en. – Kreatív, stresszoldó, a pedagógusoknak kiváló segítség az agresszivitásra hajlamos és hiperaktív diákok kezelésében, ráadásul becsületességre, sportszerűségre is nevel, hiszen a kiütöttnek magának kell jeleznie, ha kidobták, mert ha nem teszi, de észreveszik, azért három büntetőpont jár. A játék rugalmasan demokratikus, szinte korosztályok felett áll – persze a sok rohangálás igencsak fárasztó, igénybe veszi a játékosokat, akiknek a létszáma variálható, tehát senkit nem kell kihagyni. Lehet játszani tornateremben vagy szabadban is, lehetőleg elkerített helyen, hogy a labda ne szálljon el.

Rock-it-ball
Az ütő nem balesetveszélyes

Nem okozhatnak sérülést a résztvevők egymásnak a játék hevében?
– A könnyű műanyagütő még a falnak rohanásra is rugalmasan reagál, nem törik el, és nem is lehet vele nagyot odasózni. A labdák azért puhábbak, hogy röptében se üssenek nagyot. Ráadásul a felszereléshez törhetetlen műanyag szemüveg is tartozik, hogy a szem is védve legyen. Elesni persze itt is lehet.

Mibe kerül egy szerelés?
– Egy ütő nagyjából tízezer forint, de mivel kapcsolatban vagyok a gyártókkal, igyekszem ennél olcsóbb hazai árat is kijárni.

Mit gondol, mennyire terjedhet el itthon a rock-it-ball?
– Mivel új színfolt a csapatépítő játékok palettáján, jósolni nem tudok, csak reménykedem abban, hogy legalább olyan népszerű lesz, mint az utcai kosárlabda. Játékosnak, nézőnek egyaránt szórakoztató. Most még csak a bemutatóknál tartok, de augusztusban Zánkán már juniorbajnokságot rendezünk. Játszhatják általános és középiskolások, egyetemisták, bárki, aki bírja. Ha valakit érdekel, a 30/947-3152-es mobilszámon, illetve az inter-inter@t-online.hu e-mail címen tud elérni engem, a sportágról a www.rock-it-ball.com honlapon lehet tájékozódni.

Muzsay András