Szendvics: a kártyaszenvedély gyümölcse

Még a szendvicsnek is van hiteles története, amely ráadásul évszázadokra nyúlik vissza. A középkor előtt a kenyeret evőeszközként használták, a hús- és zöldségféléket kenyérszeletekbe vagy lepénybe csomagolva fogyasztották. A reneszánsz idején a villa feltalálása forradalmian megváltoztatta, „nemesi rangra” emelte az étkezési szokásokat. A kézzel falás nem túl épületes látványa megmaradt a szegények kiváltságának.

Végül is Lord Sandwich angol úriember érdeme, hogy a szendvics a 18. században újjászületett Európában. A legenda szerint a lord olyan szenvedélyes kártyás volt, hogy a vacsorát nem hagyományosan költötte el, hanem ráparancsolt a szolgájára, tétessen egy darab húst két szelet kenyér közé, így addig sem hagyja abba a játékot, amíg eszik. Később a vendégei is ugyanezt kérték.

Azóta is a kenyér és a hús a két legfontosabb alkotóeleme ennek az egyszerű eledelnek. Azonban egy igazi szendvics manapság mást is tartalmaz: sajtot, salátát, zöldségeket és egyéb töltelékeket. Elkészítése roppant egyszerű. Levágunk két szelet kenyeret, vagy félbevágunk egy zsemlét, kiflit, esetleg egy mini franciakenyeret. A szeletek egyik oldalát megkenjük vajjal, zsírral, pástétommal vagy valamilyen krémmel, majd szalámival, kolbásszal, sonkával, főtt tojással, sajttal borítjuk, erre néhány salátalevelet, uborkát, paradicsomot, paprikát, hagymát teszünk, esetleg valamilyen szósszal leöntjük. A másik szelet kenyeret a tetejére nyomjuk. Ezután már csak egy dolgunk maradt: kézbe fogva jóízűen bekebelezni.

Az amerikai bagel magában, minden „bélés” nélkül is finom, s nemcsak a sós, hanem az édes változata is népszerű a tengerentúl. Amennyiben mégis megtöltik, úgy félbevágják, mint a hagyományos szendvicseket, s valami finomságot tuszkolnak bele. Érdekes, hogy jelenlegi „tartózkodási helye” ellenére a bagel Bécsben született (1683-ban), a helyi pék így akarta kifejezni háláját a lengyel királynak, amiért megóvta vidéki rokonait a török hódítóktól. Sütött egy jókora adag kengyel alakú péksüteményt, utalva ezzel a fenség kedvenc időtöltésére, a lovaglásra. Nem csoda, ha a lengyeleknél a bagel vált a legkedveltebb falatoznivalóvá, különösen amikor rendkívül magas tápértéke miatt a vajúdó nőknek kezdték ajándékozni. Később az anyák a kicsinyeiknek adták, mivel könynyen rágható és megfogható volt.

Hamarosan elterjedt Oroszországban is, ahol bubliki néven spárgára fűzve árulták, és a kengyel alakot felváltotta a szerencse megtestesítőjének vélt, középen lyukas, kerek tészta; varázssüteménynek tartották. Később kelet-európai zsidó bevándorlók vitték el az Egyesült Államokba, s innen indult el világhódító körútjára. A múlt század tízes éveiben már több mint háromszázan éltek bagelsütésből csak New Yorkban.

Eleinte tálcáról, botra fűzve, töltetlenül kínálták. Az 1960-as évektől kezdték nagyipari méretekben gyártani, mivel Dan Th ompson feltalálta azt a bagelsütő gépet, amely a dagasztás után nyomban megfőzi a süteményt, majd kisüti, és be is csomagolja az óránként 2100 darabot.

Járay Mari