Tanulni, tapasztalni, alkalmazni

Az anyuka büszke. Ügyes kisgyermeke van. Sohasem mászott az ágyban vagy a földön, ehelyett azonnal fölállt. Igaz, a falak és bútorok mentén, vagy anyuci kezét fogva, de elindult a saját lábán. Később, amikor ezzel ártatlanul eldicsekszik az óvodában, a tapasztalt, jól képzett óvónő felfi gyel. Szemmel tartja a hároméves picit. Csakhamar felfedezi, a gyermek előszeretettel használja a bal kezét. Ez önmagában még nem lenne baj, ha nem társulna más jelenségekkel. Nehezen ismeri fel a betűket, a beszédben csereberéli a szavakat, gondot jelent számára a sorrendiség, ügyetlenül rajzol. Problémát okoz a legegyszerűbb gyerekrigmus felmondása, nemigen látja át bármilyen kép egészét, ezért nem érti a puzzle-feladatokat sem. A kicsi diszlexiagyanús. Az óvónő konzultál a szülőkkel. 

A gyerek abban a korban van, amikor még lehet rajta segíteni, vagyis el lehet dönteni, a tünetek valódi vagy úgynevezett áldiszlexiára utalnak. A dilemmát és az azt követő kezelések szükségességét képesített pszichológus hivatott eldönteni.

Mi volt a legfontosabb lépés a fent leírt eseménysorban?

A felismerés. Egy lehetséges lélektani probléma időben történő észlelése.

A Jókai Klubban múlt év derekán működni kezdő pszichológiai tanácsadó csoportosulás nem véletlenül választotta a Felismerés nevet. Az interneten is jegyzett tizenhárom szakember ezzel a szóval kívánta összefoglalni mindazon tevékenységeket, amelyeket az alapítvány nyújthat a főváros, de elsősorban a budai hegyvidék polgárainak.

– A diszlexiaszűrés csupán egy igény a sok közül, amire szükség van a mai, sajnos fokozottan stresszes társadalmunknak – mondja Sarody Vera, a Felismerés Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Jókai Klubban lévő irodájukban ülünk vele és két munkatársával, Thiery Henriette pszichológus-közgazdásszal és Kakuk Andrea gyógypedagógussal. Mintegy érdekességképpen, a hármójuk által elnyert diplomák száma felér egy kisebb város intelligenciáéval. Elkél a sokoldalúság, hiszen az alapítvány szinte minden korosztállyal foglalkozik – saját terminusuk szerint a gyermek-, ifjúsági, felnőtt- és iskolapszichológiai tagozatokon, valamint a szülőknek és tanároknak nyújtott konzultációkon.

Az egyéni és csoportos programok az említett diszlexiaszűrés mellett magában foglalják a stressz és a szorongás kérdéseit boncolgató tanfolyamot, valamint a német J. H. Schultz professzor által kidolgozott, tizenöt egyéni foglalkozásból álló autogén tréninget, amely a személy testi-lelki egyensúlyának helyreállítását eredményezi, megtanulható önterápiával a stresszel kapcsolatos feszültségek, szorongások, alvászavarok és depressziós tünetek esetén.

Valódi kereslet hívta létre az alapítványt, vagy láttak egy rést a piacon? – kérdem a kuratórium elnökét.

– A pszichológiai kultúráról az embereknek annyi fogalmuk van, amennyit megtanulnak az amerikai filmekből – válaszol Sarody Vera. – Ez a kép hamis. A magánpraxis drága, nehezen elérhető, s van egyfajta nimbusza, arculata, amely miatt sokan nem vállalják. A magánpraxis és a klinika közötti űrben létrehoztunk egy köztes övezetet, ahová azok az emberek is eljutnak lelki segítségért, akiknek még nincs szükségük klinikai kezelésre, de önszántukból szeretnének pszichológiai tanácsért folyamodni.

Ha elképzel egy háromszöget, mi vagyunk a harmadik csúcs a magánpraxis és a klinika mellett. Nemcsak tanácsot adunk, de öszsze is dolgozunk a másik kettővel, ha úgy látjuk helyesnek a probléma megoldása szempontjából.

Tanulni, tapasztalni, alkalmazni
Nagyon fontos a kéz- és lábkoordináció kifejlesztése

Az elején nem hiába említettük a diszlexia korai felismerésének jelentőségét.

– Sajnos, a diszlexiaszűréssel foglalkozó szakágazat a „legnépszerűbb” – mondja Andrea, aki gyógypedagógiai diplomája mellett etikatanári képesítéssel is rendelkezik. – A hajlamot kiváltó okok a mai társadalmi berendezkedés és az általa reánk kényszerített életformában gyökeredzenek, ezáltal sokkal bonyolultabbak, mint hinnénk. A gyerekek túl sok készterméket kapnak, a fantázia kifejlesztésére nincs lehetőségük, a kiskorban természetes agresszió levezetésére nincs mód. Szinte a születésük pillanatában belecsöppennek a számítógépes világba, nem tanulnak meg játszani fakockákkal, nem tudnak örülni egy rajzlapnak, színes ceruzának. A „kölyökkutyakor” fizikai rakoncátlanságait a képernyőn élik át, gombokat és botkormányokat nyomogatva, húzkodva, ezért nem fejlődik megfelelően a testi koordinációjuk. Innét már csak egy lépés választja el az apróságot attól, hogy mozaikképekben lássa a világot, ne fejlődjön ki a szókincse, és elveszítse a kombináló képességét ahhoz, hogy a betűkből szavakat formázzon. Mit tehetünk? Amíg kicsik a gyerekek, addig kell rászoktatni őket az önálló tevékenységre, ami a legcélszerűbb terápia a gyógyuláshoz.

– Itt kapcsolódik az alapítvány tevékenysége egy másik fontos területhez, a szülőkkel folytatott konzultációhoz – veszi át a szót Henriette. – Általános jelenséggé vált, hogy a csemeték nem tudnak egymással játszani, a szó klaszszikus értelmében. Öntörvényű társadalmat hoznak létre, képtelenek a kompromisszumra, így megadnak nekik mindent, csak ne legyen „jelenet”. A szülők dilemmában vannak, teli kételyekkel. Még nincs komoly probléma, és nem is szeretnék, ha lenne. Ismét a felismerés fontosságánál vagyunk! Mi elbeszélgetünk velük, és segítünk a szülő–gyermek kapcsolat jobbá tételében.

– Szét kell választani a fizikai betegségek tüneteit a társadalmi stressz által okozottakétól – magyarázza Vera. – Vannak „normális” betegségek, amelyek szakorvosi ellátásra szorulnak, és vannak lelki betegségek, amelyek később fizikaivá válhatnak. Ez utóbbiakat kell kezelni, mielőtt fizikai tüneteket okoznak. Ekkor játszik ismét döntő szerepet a felismerés, az időben alkalmazott lelki kezelés. Rendkívül fontos az indíték. Az ügyfél saját maga döntsön arról, hogy másképpen akar élni. Az első lépés önfelismerésből fakadjon. A stressz és szorongás kérdéseivel foglalkozó tanfolyamok – hétköznapi kifejezéssel élve – a kibeszélős terápián, célzott gyakorlatokon alapulnak. Egy további foglalkozás az autogén tréning, amelyet önállóan is képes folytatni az egyén.

Tanulni, tapasztalni, alkalmazni
A rajzolás „átvezet” a betűk felismeréséhez

Külön tagozat foglalkozik pályaválasztási tanácsadással. Henriette, aki e részleg felelős előadója, rendkívül egyszerűen magyarázza munkamódszerüket: „metódusunk a rávezetés”. Nem ők találják ki, mit kezdjen az illető a jövőjével, hanem kérdéseikkel, „intelligens tapogatódzással” hagyják, hogy a fiatal saját maga jöjjön rá, mi akar lenni. Az ekképpen létrejött felismerés valódi sikerélmény a számára, és megadja a kezdeti lendületet ahhoz, hogy kimozduljon a holtpontról. Az alapítvány vezérkarát hallgatva a krónikás bólogat, hümmög, s magában bevallja, őszülő halántékkal is van mit tanulnia az élet játszóterén. Már csak egy dologra kíváncsi. Mondják meg, kedves pszichológusok, miért van nekem, az embernek, külső segítségre szükségem ahhoz, hogy megoldjam belső, úgyszólván intim problémáimat?

A hölgyek egymás szavába vágva világosítanak föl. A lényeg a következő.

A problémákat nem lehet megoldani ugyanarról a szintről, csak eggyel magasabbról. Ha problémaszintről vizsgálgatom a dilemmámat, nem látom a kiutat, mert szubjektív környezetben vagyok. Szükség van egy harmadik partnerre, akinek kibeszélhetem, elmagyarázhatom, lerajzolhatom a kételyeimet, miután felismertem, valami nincs rendben körülöttem, s elhatároztam magamban, hogy külső segítségért folyamodom.

Már nem emlékszem, melyikük summázta a Felismerés Alapítvány háromrétegű tudásbázisát, amikor búcsúzóul megkérdeztem tőlük, miért éppen hozzájuk forduljak esetleges pszichológiai problémámmal. A válasz ez volt: „Tanultuk, tapasztaltuk, alkalmaztuk. És minden egyes esetből újból tanulunk… és alkalmazzuk…”

S. D. Gy.