Tiltakoznak a kerületek...

Tiltakoznak a kerületek a BKV járatritkítási tervei ellen

Hét fővárosi kerület, majd néhány nappal később öt budai önkormányzat közösen tiltakozott a BKV idei paraméterkönyv-tervezete ellen, amely járatritkításokkal és megszüntetésekkel csökkentené az üzemeltetési kiadásokat.

 

Nyilvánosságra került a BKV 2008-as paraméterkönyv-tervezete, amely szerint a közlekedési cég közel 10%-kal csökkentené teljesítményét. A fővárosban számos járatot megszüntetnének, vagy ritkítanának, illetve a hajnali és az esti órákban leállítanának.

Az I., a III., a IV., a XVI., a XVII. és a XXII. kerület polgármesterei, valamint a XII. kerület alpolgármestere február 26-án az Örs vezér téren rendezett sajtótájékoztatón közösen tiltakozott a fővárosi tömegközlekedési hálózat megcsonkítása ellen, és amiatt, hogy elmaradtak az érdemi egyeztetések. Lovas Pál, kerületünk alpolgármestere az eseményen elmondta: ez a tervezet teljességgel elfogadhatatlan, mert a járatritkítások, az üzemidő-csökkentés, a várakozási idő növekedése ellehetetleníti a hegyvidéki tömegközlekedést. Példaként a Svábhegy térségét érintő változtatási elképzeléseket hozta fel: a fogaskerekűt 21 óra után leállítanák, s közben a 21-es és a 90-es buszjáratokat is jelentősen ritkítanák. Az alpolgármester megjegyezte, „diszkrét bája az előterjesztésnek, hogy az attól a Hagyó Miklóstól származik, aki maga is a XII. kerület lakója”.

Március 4-én az I., a II., a III., a XII. és a XXII. kerület vezetői a Budát érintő BKV-tervekkel kapcsolatban nyilvánították ki közös álláspontjukat. Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán közölte: míg Bécsben száz, Budapesten alig több mint tíz négyzetméter zöldfelület jut egy lakóra. Szerinte ez az állapot a fővárosban csak azért elviselhető, mert Budán az átlagoshoz képest jóval több a zöld, amely ellátja a várost friss levegővel. A polgármester úgy vélte, ha ritkítják a tömegközlekedési járatokat, még többen ülnek majd autókba, amelyek még jobban telefüstölik a „zöld” kerületeket, s ez be is következik, amennyiben a BKV jelenlegi tervei megvalósulnak, illetve a főváros nem hajlandó jelentősebb mértékben támogatni cégének működését.

A budai kerületek polgármesterei nyílt levelet intéztek Demszky Gábor főpolgármesterhez, amelyben kinyilvánították, furcsállják, hogy a városvezető évek óta a tömegközlekedés fontosságát hangsúlyozza, az irányítása alá tartozó közlekedési vállalat most mégis járatok tömeges megszüntetésére és összevonására készül. Szerintük egy ilyen döntéssel a jövőben még többen pártolnának el a tömegközlekedési eszközök használatától, ülnének autóba, s még inkább növekednének a forgalmi dugók, tovább romlana a főváros légszennyezettsége és a polgárok életminősége. Levelükben közölték: március 11-én, egy találkozó keretében, személyesen ismertetnék a főpolgármesterrel a közlekedési és urbanisztikai szempontok szerint megtervezett alternatív javaslatukat Buda tömegközlekedési problémáinak rendezésére.

A 2008-as paraméterkönyv kidolgozása a BKV feladata, amit Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek kell a főpolgármester elé terjesztenie. Az elkészült paraméterkönyvet Demszky Gábor írja alá, vagyis a végső döntést ő hozza meg. A BKV a nyilvánosságra került összmenetrend-tervezet által kiváltott heves kerületi tiltakozások nyomán közleményben jelezte: „a 2008. évi paraméterkönyv második körös munkaközi anyagával ismét megkeresi személyesen a budapesti kerületek és a főváros környéki agglomerációs települések polgármestereit”.

z.