Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Trükkös tolvajok a társasházakban

A vagyon elleni bűncselekmények egyik leggyakoribb fajtája az úgynevezett trükkös lopás – erre hívta fel a figyelmet Fülöp Valter, a kerületi rendőrkapitányság vezetője azon az előadáson, amelyet a kerületi közös képviselők novemberi fórumán tartott.

A trükkös tolvajok rendszerint az ELMŰ, a Vízművek vagy a Gázművek dolgozóinak adják ki magukat, s azzal az ürüggyel csengetnek be egyedül élő, idős emberekhez, hogy a vezetékeket, csapokat jöttek megvizsgálni. Általában kettesben vagy hármasban „dolgoznak”: amíg az egyik eltereli a figyelmet, és „ellenőrzési munkálatokat” végez, a másik átkutatja a lakást, készpénzt vagy ékszereket keresve. Az áldozatok általában csak utólag veszik észre értékeik hiányát. Gyakran előfordul az is, hogy álrendőrök hamis pénz után kutatva csengetnek be ugyancsak idős emberekhez, és a „hamis pénz vizsgálata” során magukhoz vesznek különböző értékeket.

Fülöp Valter arra figyelmeztetett mindenkit: ha olyan szerelő érkezik, akit nem mi hívtunk, ne engedjük be a lakásba, hanem azonnal értesítsük telefonon a XII. kerületi rendőrkapitányságot. Akkor is hívjunk segítséget (például hozzátartozót vagy szomszédot), ha nem gyanakszunk, hogy a biztonság kedvéért szemmel tarthassuk a lakásban folytatott tevékenységet.

A kapitányságvezető jelezte: a rendőrök kizárólag érvényes rendőrigazolvány felmutatásával intézkedhetnek. A valódi rendőrigazolvány egy zöldes színű, arcképpel ellátott plasztikkártya, amelyen a név, a rendfokozat, a „Rendőrség” és a „Police” felirat, valamint egy ezüstszínű hologram is látható. Az igazolványhoz tartozik egy „Rendőrség” feliratú, ötjegyű azonosítószámmal ellátott jelvény is (a piacokon bárki által megvásárolható jelvényváltozatról hiányzik ez a szám).

ELKAPTÁK A TRÜKKÖS CSALÓT
A XII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói október 29-én őrizetbe vettek egy 42 éves, budapesti lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a kerületben elkövetett trükkös lopások elkövetésével. H. János 2008. augusztus 30-án a Fény utcai piacon megszólított egy idős urat azzal az ürüggyel, hogy régiségeket venne, majd felkísérte őt a lakására, ahonnan a sértett figyelmetlenségét kihasználva különböző ékszereket tulajdonított el körülbelül 250 ezer forint értékben.

Szeptember 29-én H. és társa arra hivatkozva csengettek be egy Nagysalló utcai lakásba, hogy a Vízművektől jöttek ellenőrizni a vezetékeket. A sértett óvatlanságát kihasználva 46 000 forint készpénzzel távoztak. Egy nappal később ismét a Vízművek dolgozóinak kiadva magukat jutottak be egy lakásba a Városmajor utcában; itt az idős sértett figyelmét elterelve készpénzt és arany ékszereket tulajdonítottak el másfél millió forint értékben.

H. János ellen több rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás miatt folyik az eljárás. A kerületi kapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

LEBUKOTT AZ ÁLRENDŐR
Közúti igazoltatást követően a XII. kerületi rendőrkapitányság járőrei október 29-én előállították a buszsávban közlekedő Z. György 37 éves, budapesti lakost, aki egy rendőrigazolványhoz hasonló okmánnyal próbálta igazolni magát. A házkutatásnál kiderült, hogy a férfi a saját számítógépén készítette a „RENDŐRZŐ SZOLGÁLAT – POLICE” feliratú igazolványt. Ellene közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a kerületi kapitányság.

(z)