Vadasparki mesék

A Vadasparki Olimpia eredményhirdetését másnap reggel, nyitás előtt tartották Mafla muflonék karámjában. Ők rendelkeztek olyasfajta kőrakással, mely, ha távolról is, emlékeztetett az olimpiai dobogóra, s egyúttal elbírta Rongyos bölény súlyát. Kisjanó, a Vadasparki Olimpiai Bizottság elnöke olvasta fel a versenyszámok győzteseinek neveit. Igazi Nyuszival, Dirr-dúr Kandúrral és Micikével, a mezei egérrel a sarkában ugyancsak ő adta át a szalmából és kökénylevelekből font „babérkoszorúkat”, amelyek homloki részén egy szem érett kökénybogyó jelképezte az első helyezést, az aranyérmet. Érdekes módon csupán győztesek voltak ezen az olimpián! A részt vevő állatok között egyetlen egy sem végzett a második vagy harmadik helyen, vagy akárhol a vert mezőnyben.

Mivel nem voltak vesztesek, így mindenki boldognak látszott. Patadübörgés, szárny- és csőrcsattogás, mancsok dobolása, lelkes hurrázás és éljenzés fogadott minden egyes győztest, amikor megjelent a kőrakás tetején, hogy Kisjanó a fejére illessze a „babérkoszorút”. Teljes (és fölöttébb vidám) volt a hangzavar. Tudósnak a nyála is elcsöppent a dobogó tetején, alig várta, hogy magában lehessen, s felfalhassa az „aranyérmét”. Süni, a szellemi olimpia győztese maradt utoljára, mivel időt kellett neki hagyni, hogy megmászhassa a kőrakást. Őt később a hátukon hordozták körbe a többiek, olyan mély nyomot hagyott bennük okossága és bátorsága.

Nem voltak egészen tisztában azzal, mit is jelent tulajdonképpen a „szellemi olimpia”, de a gondolat lenyűgözte őket: csodálatos érzés lehet szellemi olimpiai bajnoknak lenni! „Az olyan… olyasféle, mint…” – gondolták magukban az állatok, ám e ponton mindnyájan elakadtak. Csupán anynyit értettek az egészből, hogy (Kisjanó szerint) Sünike most olyan nagy tekintélyű bölcsek rangjára emelkedett, mint Lexi, a bagoly és Tudós, a szamár. Ezért (ugyancsak Kisjanó javaslatára) a vadaspark népe megszavazta a hozzájárulást, hogy hármójuk BT-t alapítsanak, ami ez esetben nem Betéti Társaságot jelentett, hanem Bölcsek Tanácsát.

Este, zárás után, Gyula bá’ irodájában, a szálkásra kopott íróasztal tetején gyülekezett az állatbizottság. Senki sem terjesztett elő javaslatot, hogy jöjjenek össze, mégis megtették. Képtelenek voltak napirendre térni a tény fölött, hogy eddig nem vették észre, Süninek mennyi sütnivalója van. Hogy ez a jelentéktelen, tüskékkel agyonhintett, fű alatt izgő-mozgó jószág ilyen okos. Aki oly könnyedén válaszolt a saját maga által feladott kérdésre: miért van a tevének púpja? Hát persze hogy megszokásból! Pontosan úgy, ahogy Süni pillanatok alatt kivágta. Hogy ez eddig nem jutott nekik az eszükbe!

– Te mire gondoltál, Micike, miért van Kamill tevének púpja? – fordult Igazi Nyuszi a mezei egérhez. – De őszinte legyél ám!
– Én… én arra gondoltam – sütötte le szemeit Micike –, hogy azért, mert nem ült egyenes derékkal az iskolában, amikor kicsi volt…
– Haha! A makkocskáját, micsoda butaságokat beszélsz – rengette kerek kis pocakját a nyúl.
– És te, Dirr-dúr Kandúr? Az igazat halljam ám!
– Én… – emelte fel zöld szemeit a mennyezetre szégyenkezve a macska –, én arra gondoltam, Kamill egy parányi homokdűnét cipel a hátán, hogy jobban el tudjon bújni a sivatagban az igazi dűnék között…
– Hihi! A makkocskáját, ez még nagyobb butaság, mint az előbbi! Még hogy Kamill…
– Nos, akkor te mire gondoltál, Igazi Nyuszi? – buggyant ki a kérdés szinte egyszerre a macskából és az egérből. – De te is az igazat mondjad ám!

A nyúl arcára fagyott a nevetgélés. Nokedli méretű farka olyan gyorsan verte az asztal lapját, hogy olyasféle hangot adott ki, mint amikor valaki így csinál: brrrrrr!

– Én… – makogta hátra csapott fülekkel – ééén…
– Nos, te…?
– Én arra gondoltam, a makkocskáját, hogy Kamill a púpjával akarja zavarba hozni a tevegelőket: vajon a nyerget a púp előtt vagy a púp után kell elhelyezni a teve hátán?

Igazi Nyuszi hangja könnybe fúlt a mondat végére.

– Ennyi… Most már belátom, hogy tévedtem. Butaság volt, hogy nem kérdeztem meg Sünit. Pillanatnyi csend támadt az irodában. Odafentről puha, távolodó szárnysuhogás hallatszott. Mindhárman felkapták a fejüket, tekintetük a szellőzőablak párkányára szegeződött. Abban a minutumban tudták, elkéstek. Kiskáró kihallgatta vallomásaikat. Néhány perc múltán az egész vadaspark megtudja, milyen balga teremtmények képviselik őket az állatbizottságban. Hogy még azt sem tudták az olimpia előtt, miért van a tevének púpja…

„Most mi lesz?” – töprengett mindegyikük kétségbeesetten. Igazi Nyuszi tért magához először.
– Tűzoltás!
– Mit? Tűz van? – ugrott fel a macska. Felgörbített hátán állt a szőr, a farka nyolcasokat írt le fölötte.
– Tűz? Hol? Miért? Honnan tudod? – cincogta a mezei egér, miközben két lábra ágaskodott, s szétzilált bajszokkal körbeszimatolt.
– Á, nem úgy értettem. Higgadjatok le – emelkedett a helyzet magaslatára Igazi Nyuszi. – Amikor nagy gáz van, akkor szokta Gyula bá’ mondani a telefonba, hogy akkor megkezdjük a tűzoltást.
– Gáz van? – fehéredett el Micike máskor babarózsaszín orra.
– Akkor fussunk! Az nagyon veszélyes!

Levetette magát az asztalról, és a sarokban lévő egérlyuk felé surrant.

– Állj meg! Nincs gáz!
– De hát azt mondtad, hogy…
– Gyere vissza! – parancsolta az egérnek Igazi Nyuszi. – Majd később elmagyarázom.

A nyúl karba tett kezekkel megvárta, míg a kandúr a padló fölé engedte a farkát, s miután Micike belekapaszkodott, felrántotta őt az asztal tetejére. Suttogóra fogta a hangját, amikor újra megszólalt.

– Most azonnal elindulunk, és szétkürtöljük a parkban, hogy Sünit beválasztjuk a bizottságba mint tudományos tanácsadót. Az igaz, hogy ezzel a poszttal több giliszta és hernyógubó jár a részére, de csak így menekülhetünk meg attól, hogy Kiskáró végképp nevetségessé tegyen bennünket! A másik kettő azon nyomban rábólintott. Bajban voltak, mit is tehettek volna mást? Az állatbizottság még soha nem hozott ilyen gyorsan határozatot. Néhány pillanattal később hűlt helyük maradt az irodában. Odakint, a sötét úton szaporáztak tova, „tüzet oltani”…

Malacuk volt. Akarom mondani, szerencséjük. Kiskáró legelsőnek főnökét, Sasszemet akarta tájékoztatni az irodában kihallgatott párbeszédről. Berepült Sasszem ketrecébe, de ügyetlenül fordult, s szárnyával magára csapta az ajtót. Ráadásul a sas sem volt otthon. A varjú túlbuzgóságában elfelejtette, hogy a helyi légierők parancsnoka holdtöltekor órákig kering a magasban, a vadaspark környékén, hiszen tudja, ez a kedvenc időszaka a vadászoknak, akik dörgő botjaikkal próbálják becserkészni a parkot látogató barátaikat. Így hát Kiskáró nemcsak hogy fogságba esett, de a nagy pánikban azt is elfelejtette, tulajdonképpen miről is akart beszélgetni Sasszemmel. Reggelre minden egyes állat tudomására jutott, hogy Süni bizottsági tag lett. Senki sem emelt vétót ellene. Boldogok voltak, hogy az okos kis sündisznó ezentúl a javukat fogja szolgálni, és boldogok azért is, mert méltó pontot tehettek a Vadasparki Olimpiai Játékok végére.

Csupán egy probléma akadt. A beiktatási ceremóniára mindenki megjelent, kivéve Sünit. Ismét elveszett. Vagy eltévedt. Vagy valahol az avar alatt megbújva az olimpia fáradalmait próbálta kipihenni. Akár így, akár úgy, az állatok megbocsátották neki a távollétét, és beiktatták új szerepkörébe. Megállapodtak, ha estig nem bukkan fel, mentőexpedíciót szerveznek a felkutatására. Mert így van ez, kedves gyerekek. Ha az állatok valakit szeretnek, azt a hibáival együtt is szeretik…

Somo