Vadasparki mesék
A Kheopsz-piramis csúcsán álldogáló fekete gólya elképedve nézte, amint a testes, zirregő-berregő repülőgép körözni kezdett a fészke körül. – Nocsak, mekkora szemtelenség! – gondolta. – Hát ezért jöttem ide, a világ leghatalmasabb gúlájának a tetejére költeni, hogy ez az akárki megzavarja a békességemet? A fekete gólya – akit közeli és távoli ismerősei múltbeli, homályos ügyletei miatt csak Kufárnak neveztek – büszke volt, amiért ő telepedett le az ókori világ hét csodájának utolsó, fennmaradt építményére. Lubickolt a népszerűségben. Meg volt győződve arról, hogy az odalent sürgő-forgó emberek, lovak, tevék és autók jórészt az ő és családja által nyújtott látványosságért merészkednek a sivatag határain túlra. Kegye jeléül olykor néhány perces kelepelőkoncerttel ámultatta hódolóit. Éppen újabb előadásra hangolt, amikor a vadasparki expedíció repülőgépe, LI-kettő alápottyant az égből. Kufár két lábra állt, s szárnyait védelmezően fi - ókái fölé terítve körbe-körbe bokázott a piramis szűk zárókövén, szemmel követve az égi taligát.
Fogalma sem volt arról, hogy a pilótafülkében a legjobb barátja, Gagó, a falábú gólya navigálta a gépet. Sőt, egy ennél még fontosabb dologról sem tudott. Gagó a Földközi-tenger átrepülésének izgalmában tökéletesen megfeledkezett arról az egyszerű tényről, hogy valójában nem ő, a költöző madár repül, könnyű szárnytollait lengetve, hanem a 12 tonnás szerkezet, csuklós busz méretű vasszárnyakon. Tetézve mindezt, Manó, a LI kettő pilótája fütyült Gagó utasításaira! Akarom mondani, fütyülve, vakon követte eddig a gólya megannyi parancsát. Kis kelep körbe kívánja repülni a Kheopsz-piramist? – Semmi se legyen bonyolultabb ennél – füttyentett boldogan, s bedöntötte a gépet. Kiskelep lejjebb szándékozik ereszkedni? – Semmi sem könnyebb annál – kurjantotta, s előrenyomta a kormánykereket. Harsányan felkacagott, amikor észrevette, odalent a lovagoló, tevegelő és szamaragoló turisták alatt megugranak a jámbor négylábúak, s akik gyalog érkeztek, futva iszkolnak a kövekkel megszórt sivatag felé. A homok fölött porpamacsok lebegtek minden irányban. Manó egy bizonyos apró részlettel nem volt tisztában. Gagó azon igyekezett, hogy LI-kettő leszálljon a piramis tetejére! Hiába volt csodálatos navigátor és hozta ide az expedíciót egymaga, külső segítség nélkül – kicsiny gólyaagya természetes egyszerűséggel működött. Ha ő képes a fészek közelében landolni, akkor az emberek által épített okos gépmadár miért ne tudna? Éppen annyi időre, hogy üdvözölni tudja régen látott barátját, Kufárt. Mi van ezen kivetnivaló?
Ám Manó csudára kezdte élvezni a helyzetet. Önállósította magát. Miután kétszer körülrepülte a legnagyobb piramist, irányt váltott, és elindult a középső, néhány méterrel alacsonyabb Khefrén piramis felé. Oly közel kerülte meg, hogy a csillagmotorok dübörgésének hatására elkezdett potyogni az a kevéske fehér vakolat is, ami négy és fél ezer év után még rajta maradt. Széles ívben fordult a közelben lévő kőfejtő fölé, amelyben előrenyújtott mancsokkal az oroszlántestű, fáraófejű Szfinx szobra pihen. Hurkot írt le fölötte, majd célba vette a harmadik, legkisebb piramist, amelyet Mükerinosz fáraóról, Kheopsz unokájáról neveztek el. Ennek az építménynek a magassága fele a legnagyobbikénak, mindössze hetven méter, ami azt jelentette, LI-kettő pontosan ilyen alacsonyan szállt el az emberek feje fölött. Volt pánik odalent, még El Giza városszéli házaiból is kiszaladtak arabok! A kackiás bajuszú pilóta a siker láttán nem bírt magával.
Úgy repkedett a piramisok körül, mint a légi akrobaták versenyrepülői a Dunán felállított ballonok között. Karesz, a repülőgépész-távírász a pilóta mögötti ülésben kuporgott, s félőn kétkézzel szorongatta szerszámos ládáját. Apa és Anya, miután mindenkire ráparancsolták a biztonsági övet, görcsösen kapaszkodtak az ülés karfájába. Még nem tudták eldönteni, tréfának vagy vakmerő őrültségnek fogják fel az eseményt. Kari és Vali szentül hitték, az izgalmas cikázás szerves része egy afrikai expedíciónak, ezért kitágult szemekkel itták magukba a részleteket, legyen mit mesélni a suliban az új iskolaév kezdetén. Manó manőverei csupán Lompos komondort nem zökkentették ki egykedvűségéből. Lábaival kitámasztotta magát a szemközti ülés támláján, s tovább húzta a lóbőrt. Tádé, a szálkástacskó igyekezett fl egma képet vágni. Valójában minden ízében remegett a rémülettől. Hogy leplezze, Lompos ölébe ásta magát, s megadóan behunyta a szemeit. Mint mindig, most is Gyula bá’ volt az, aki tudta, mikor kell idejében közbelépni. Előrekászálódott a pilótafülkébe, az izgalmában rikoltozó Marci harkályt egyszerűen erdészkabátjának az oldalzsebébe gyömöszölte, Gagót a hóna alá kapta, mellényzsebéből kihalászott egy zsebkendőt, s gyors mozdulattal összekötözte a dühösen ágáló gólya csőrét. Manó maradt hátra.
Az öreg erdész elfordult, hogy a pilóta ne lássa az arcát, s élethűen szirénázni kezdett a szájával. Manó, mint aki álomból ébred, ösztönösen magára húzta a magassági kormányt. LI-kettő égbe csapta az orrát, a repülőgép lelassult, s békésen, lustán körözni kezdett a sivatag fölött. A pilóta robotkormányra kapcsolt, felugrott az üléséből, lekapta kézi tűzoltókészüléket, és a levegőbe szimatolva árgus szemekkel vizslatott ide oda. Gyula bá’-ból kirobbant a nevetés. Manó a meglepetéstől visszahuppant a helyére, ölében a készülékkel. Amikor megértette, mi történt, hahotázva hanyatt vágta magát a székében. Mindenki velük kacagott. Marci harkály is kuncogott az öreg erdész zsebében, holott fogalma sem volt, mi történik „odakint”. Egyedül Gagó tekergette a fejét hangtalanul. A csomóra kötött zsebkendő még kelepelni sem engedte. Mindeközben odalent a világhírű zarándokhely teljesen kiürült. El Gizában a lakók magukra zárták az ajtókat, és a függönyök mögül fi gyelték a furcsán viselkedő repülőgépet. A sivatag felőli oldalon mindössze a látóhatáron gomolygó homokfelhők árulkodtak a sebtében távozó látogatókról. Csupán a fővárosba, Kairóba vezető Shalf al Haram műút mentén parkolt néhány autó, amelyek fi atal utasai úgy döntöttek, lefényképezik az ufót. A Kheopsz piramis tetején Kufár, a fekete gólya óvatosan ráült a fészkére, hogy megvédje fi ókáit a perzselő egyiptomi naptól. Ide-oda tekergette a fejét, nem értette, miért érez a fejbúbján szokatlan meleget. Tükör hiányában csak másnap reggel, a Nílus víztükrében, békázás közben fogja megpillantani a rózsaszín foltot fekete hajkoronája helyén.
A LI kettő egy ízben olyan közel jött a nagy fáraó piramisának csúcsához, hogy a légcsavarok vihara letépett egy marék tollat Kufár üstökéről. A Szfinx és a három piramis által bezárt síkon magányos ember állt. Tetőtől talpig fehér lepelbe burkoltan, arcán rövidre vágott, ősz körszakáll. Átható, kék szemeit le nem vette a magasban köröző repülőgépről. Időnként összedörzsölte a kezeit, s úgy csettintett az ujjaival, mint akinek nagyszerű ötlete támadt. Az arab férfi hírneves kereskedő volt El Gizában. Sok barát vette körül, még többen ismerték a nevét. – Mahmud, barátoknak Mahmud. Így mutatkozott be mindenkinek. Nos, Mahmud, barátoknak Mahmud, tekintetét LI-kettőn tartva, hirtelen elmosolyodott, és a saját tenyerébe csapott, mintha üzletet kötött volna önmagával. Kisvártatva elindult a kőpadka peremén várakozó, sötéten csillogó terepjárója felé. Útközben barátságosan felintegetett a magasból fürkésző Kufár gólyának. – A Hatalmas Fáraó szelleme vissza fog ütni – mondta maga elé félhangosan. – És megjutalmazza azt, aki nem bujkál. E minutumban odafent, a repülőgép pilótakabinjában megszólalt ismét a sziréna. Az utasok összenéztek és egymásra kacsintottak. Elismerően csóválgatták a fejüket. – Az öreg tréfás hangulatban van ma…
Manó abbahagyta a fütyörészést, magas hangon felnevetett, és rácsapott az erdész térdére. – Jól csinálja, Gyula bá’! Gyula bá’ arca azonban komoly maradt. Bocsánatkérő tekintettel fordult a pilóta felé. – Most nem én voltam – magyarázta széttett kezekkel. Manónak azon nyomban lekonyult a bajsza. – Nem… nem Gyula bá’ volt…? Biztos? Az öreg erdész szótlanul bólintott. Mintegy végszóra, leállt a jobb motor. Aztán a bal. Manó villámgyorsan kézi kormányzásra kapcsolt. LI-kettő orra habozva felemelkedett, majd lassan a sivatag homokja felé fordult. Néhány másodperc eltelt, mire az utasok többsége felfogta, a földet érés hamarabb és nem pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt előzőleg elképzelték. Odalent, a piramisokat kiszolgáló úton a sötéten csillogó terepjáró megfordult, és elindult a magasságát rohamosan vesztő repülőgép nyomába. Mahmud, barátoknak Mahmud szemmel láthatóan semmit sem hagyott a véletlenre…
Fogalma sem volt arról, hogy a pilótafülkében a legjobb barátja, Gagó, a falábú gólya navigálta a gépet. Sőt, egy ennél még fontosabb dologról sem tudott. Gagó a Földközi-tenger átrepülésének izgalmában tökéletesen megfeledkezett arról az egyszerű tényről, hogy valójában nem ő, a költöző madár repül, könnyű szárnytollait lengetve, hanem a 12 tonnás szerkezet, csuklós busz méretű vasszárnyakon. Tetézve mindezt, Manó, a LI kettő pilótája fütyült Gagó utasításaira! Akarom mondani, fütyülve, vakon követte eddig a gólya megannyi parancsát. Kis kelep körbe kívánja repülni a Kheopsz-piramist? – Semmi se legyen bonyolultabb ennél – füttyentett boldogan, s bedöntötte a gépet. Kiskelep lejjebb szándékozik ereszkedni? – Semmi sem könnyebb annál – kurjantotta, s előrenyomta a kormánykereket. Harsányan felkacagott, amikor észrevette, odalent a lovagoló, tevegelő és szamaragoló turisták alatt megugranak a jámbor négylábúak, s akik gyalog érkeztek, futva iszkolnak a kövekkel megszórt sivatag felé. A homok fölött porpamacsok lebegtek minden irányban. Manó egy bizonyos apró részlettel nem volt tisztában. Gagó azon igyekezett, hogy LI-kettő leszálljon a piramis tetejére! Hiába volt csodálatos navigátor és hozta ide az expedíciót egymaga, külső segítség nélkül – kicsiny gólyaagya természetes egyszerűséggel működött. Ha ő képes a fészek közelében landolni, akkor az emberek által épített okos gépmadár miért ne tudna? Éppen annyi időre, hogy üdvözölni tudja régen látott barátját, Kufárt. Mi van ezen kivetnivaló?
Ám Manó csudára kezdte élvezni a helyzetet. Önállósította magát. Miután kétszer körülrepülte a legnagyobb piramist, irányt váltott, és elindult a középső, néhány méterrel alacsonyabb Khefrén piramis felé. Oly közel kerülte meg, hogy a csillagmotorok dübörgésének hatására elkezdett potyogni az a kevéske fehér vakolat is, ami négy és fél ezer év után még rajta maradt. Széles ívben fordult a közelben lévő kőfejtő fölé, amelyben előrenyújtott mancsokkal az oroszlántestű, fáraófejű Szfinx szobra pihen. Hurkot írt le fölötte, majd célba vette a harmadik, legkisebb piramist, amelyet Mükerinosz fáraóról, Kheopsz unokájáról neveztek el. Ennek az építménynek a magassága fele a legnagyobbikénak, mindössze hetven méter, ami azt jelentette, LI-kettő pontosan ilyen alacsonyan szállt el az emberek feje fölött. Volt pánik odalent, még El Giza városszéli házaiból is kiszaladtak arabok! A kackiás bajuszú pilóta a siker láttán nem bírt magával.
Úgy repkedett a piramisok körül, mint a légi akrobaták versenyrepülői a Dunán felállított ballonok között. Karesz, a repülőgépész-távírász a pilóta mögötti ülésben kuporgott, s félőn kétkézzel szorongatta szerszámos ládáját. Apa és Anya, miután mindenkire ráparancsolták a biztonsági övet, görcsösen kapaszkodtak az ülés karfájába. Még nem tudták eldönteni, tréfának vagy vakmerő őrültségnek fogják fel az eseményt. Kari és Vali szentül hitték, az izgalmas cikázás szerves része egy afrikai expedíciónak, ezért kitágult szemekkel itták magukba a részleteket, legyen mit mesélni a suliban az új iskolaév kezdetén. Manó manőverei csupán Lompos komondort nem zökkentették ki egykedvűségéből. Lábaival kitámasztotta magát a szemközti ülés támláján, s tovább húzta a lóbőrt. Tádé, a szálkástacskó igyekezett fl egma képet vágni. Valójában minden ízében remegett a rémülettől. Hogy leplezze, Lompos ölébe ásta magát, s megadóan behunyta a szemeit. Mint mindig, most is Gyula bá’ volt az, aki tudta, mikor kell idejében közbelépni. Előrekászálódott a pilótafülkébe, az izgalmában rikoltozó Marci harkályt egyszerűen erdészkabátjának az oldalzsebébe gyömöszölte, Gagót a hóna alá kapta, mellényzsebéből kihalászott egy zsebkendőt, s gyors mozdulattal összekötözte a dühösen ágáló gólya csőrét. Manó maradt hátra.
Az öreg erdész elfordult, hogy a pilóta ne lássa az arcát, s élethűen szirénázni kezdett a szájával. Manó, mint aki álomból ébred, ösztönösen magára húzta a magassági kormányt. LI-kettő égbe csapta az orrát, a repülőgép lelassult, s békésen, lustán körözni kezdett a sivatag fölött. A pilóta robotkormányra kapcsolt, felugrott az üléséből, lekapta kézi tűzoltókészüléket, és a levegőbe szimatolva árgus szemekkel vizslatott ide oda. Gyula bá’-ból kirobbant a nevetés. Manó a meglepetéstől visszahuppant a helyére, ölében a készülékkel. Amikor megértette, mi történt, hahotázva hanyatt vágta magát a székében. Mindenki velük kacagott. Marci harkály is kuncogott az öreg erdész zsebében, holott fogalma sem volt, mi történik „odakint”. Egyedül Gagó tekergette a fejét hangtalanul. A csomóra kötött zsebkendő még kelepelni sem engedte. Mindeközben odalent a világhírű zarándokhely teljesen kiürült. El Gizában a lakók magukra zárták az ajtókat, és a függönyök mögül fi gyelték a furcsán viselkedő repülőgépet. A sivatag felőli oldalon mindössze a látóhatáron gomolygó homokfelhők árulkodtak a sebtében távozó látogatókról. Csupán a fővárosba, Kairóba vezető Shalf al Haram műút mentén parkolt néhány autó, amelyek fi atal utasai úgy döntöttek, lefényképezik az ufót. A Kheopsz piramis tetején Kufár, a fekete gólya óvatosan ráült a fészkére, hogy megvédje fi ókáit a perzselő egyiptomi naptól. Ide-oda tekergette a fejét, nem értette, miért érez a fejbúbján szokatlan meleget. Tükör hiányában csak másnap reggel, a Nílus víztükrében, békázás közben fogja megpillantani a rózsaszín foltot fekete hajkoronája helyén.
A LI kettő egy ízben olyan közel jött a nagy fáraó piramisának csúcsához, hogy a légcsavarok vihara letépett egy marék tollat Kufár üstökéről. A Szfinx és a három piramis által bezárt síkon magányos ember állt. Tetőtől talpig fehér lepelbe burkoltan, arcán rövidre vágott, ősz körszakáll. Átható, kék szemeit le nem vette a magasban köröző repülőgépről. Időnként összedörzsölte a kezeit, s úgy csettintett az ujjaival, mint akinek nagyszerű ötlete támadt. Az arab férfi hírneves kereskedő volt El Gizában. Sok barát vette körül, még többen ismerték a nevét. – Mahmud, barátoknak Mahmud. Így mutatkozott be mindenkinek. Nos, Mahmud, barátoknak Mahmud, tekintetét LI-kettőn tartva, hirtelen elmosolyodott, és a saját tenyerébe csapott, mintha üzletet kötött volna önmagával. Kisvártatva elindult a kőpadka peremén várakozó, sötéten csillogó terepjárója felé. Útközben barátságosan felintegetett a magasból fürkésző Kufár gólyának. – A Hatalmas Fáraó szelleme vissza fog ütni – mondta maga elé félhangosan. – És megjutalmazza azt, aki nem bujkál. E minutumban odafent, a repülőgép pilótakabinjában megszólalt ismét a sziréna. Az utasok összenéztek és egymásra kacsintottak. Elismerően csóválgatták a fejüket. – Az öreg tréfás hangulatban van ma…
Manó abbahagyta a fütyörészést, magas hangon felnevetett, és rácsapott az erdész térdére. – Jól csinálja, Gyula bá’! Gyula bá’ arca azonban komoly maradt. Bocsánatkérő tekintettel fordult a pilóta felé. – Most nem én voltam – magyarázta széttett kezekkel. Manónak azon nyomban lekonyult a bajsza. – Nem… nem Gyula bá’ volt…? Biztos? Az öreg erdész szótlanul bólintott. Mintegy végszóra, leállt a jobb motor. Aztán a bal. Manó villámgyorsan kézi kormányzásra kapcsolt. LI-kettő orra habozva felemelkedett, majd lassan a sivatag homokja felé fordult. Néhány másodperc eltelt, mire az utasok többsége felfogta, a földet érés hamarabb és nem pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt előzőleg elképzelték. Odalent, a piramisokat kiszolgáló úton a sötéten csillogó terepjáró megfordult, és elindult a magasságát rohamosan vesztő repülőgép nyomába. Mahmud, barátoknak Mahmud szemmel láthatóan semmit sem hagyott a véletlenre…