Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varázsszőnyegen a versek birodalmába

Nem mindennapi vendégek gondoskodtak a Virányos Általános Iskolában megrendezett hagyományos szavalóversenyen a diákok szórakoztatásáról. A népszerű színészházaspár, Détár Enikő és Rékasi Károly a versmondás örömére és szeretetére hívta fel a gyerekek figyelmét.
*
A szavalóverseny győztesei
A Vakok Batthyány Lajos Általános Iskolájából is érkeztek gyerekek az alsó tagozatos kerületi iskolások számára kiírt szavalóversenyre, amelyet a Virányos Általános Iskolában rendeztek. Bár az idén még csak versenyen kívül szavaltak, jövőre a tervek szerint már ők is összemérhetik versmondó tehetségüket a többiekkel.

A szervező Commitment Budai Módszertani Központ igazgatóhelyettese, Gilicze Zoltán elmondta: míg tavaly a költemények témáját adták meg – akkor a víz mint őselem volt a feladat – ezúttal a szerzők szerepeltek a versenyfelhívásban. A gyerekek kortárs magyar költők műveiből választhatták ki a számukra legkedvesebb verset.

A kilenc kerületi iskolából az intézmények háziversenyein legjobban szavaló elsős és másodikos tanulók jutottak a döntőbe. Az utolsó megmérettetés előtt Détár Enikő és Rékasi Károly mutatta be, hogyan lehet a versmondás a felnőttek számára is játék. Arra is felhívták a diákok figyelmét, hogy szavalni a versmondás öröméért kell, nem pedig egy jobb osztályzat reményében.

Nehéz dolga volt a zsűrinek: Sikota Krisztina, Rák Kati és Eördögh Judit csak hosszas megbeszélés után egyezett meg a végső sorrendben, hiszen a színpad szerepét átvevő „varázsszőnyegen” remek előadások születtek, a kis versmondók mindenkinek feledhetetlen perceket szereztek a közönségnek. Ahogyan Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke fogalmazott: bebizonyították, hogy a mai gyerekek is tudnak szépen, a magyar nyelv értékeit visszaadva szavalni, így a helyezésektől függetlenül valamennyien győztesnek érezhetik magukat.

(m)