Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Adományra várnak a sérült gyerekek

A pénzhiány miatt manapság a jó szándékú kezdeményezések is nehézségekbe ütköznek. Az Angolna Víziiskola sérült gyerekek fejlesztésével is foglalkozik, ám anyagi problémák miatt nem lehet annyira hatékony, amennyire szükség lenne rá. Pedig neves sportolók szívesen adományozzák az általuk viselt felszerelést az iskolát működtető alapítványnak, azonban nincs, aki segítene elárverezni ezeket.
Huszonkét év. Ennyi ideje foglalkozik értelmi sérült, mozgássérült, valamint halmozottan sérült gyerekekkel M. Kecskés Edit, az Angolna Víziiskola vezetője és az Angolna Úszó- Gyógyúszó Iskola Oktatói és Rehabilitációs Alapítvány elnöke. Ám a segítő szándék ellenére mégsem túl rózsás a szervezet helyzete, a pénzügyi nehézségek, valamint a segíteni szándékozók alacsony száma miatt a gyerekek terápiás fejlesztése nem zökkenőmentes.
 
Itt van például a négy és fél éves Gergő megrendítő története. Ahhoz, hogy jelentősen javuljon az állapota, egy nagyobb adományra lenne szükség.
 
– Gergő halmozott fogyatékossággal élő kisfiú, kétéves kora óta foglalkozunk vele, egyedinek számít az esete – mondja M. Kecskés Edit. – Sajnos, a családja nehéz anyagi helyzetben van, édesanyja Gergő huszonnégy órás felügyelete és többirányú fejlesztése miatt nem tud dolgozni. A fiúnak elsősorban egy speciális, több százezer forintos babakocsira lenne szüksége, ám ezzel nem oldódna meg a problémája. Részt kellene vennie egy úgynevezett őssejtterápián, ami viszont belekerülhet akár két-három millióba is, ezt pedig végképp nem engedheti meg magának a családja.
 
A kezelés megoldást jelentene az állapotára?
– Rövid távon minden bizonynyal igen, azt azonban nem lehet tudni, hogy sok év elteltével milyen következményekkel járna, mennyire hozna tartós javulást. Viszont ez egy olyan lehetőség, ami segíthetne Gergőn, így mindenképpen érdemes lenne megpróbálni.
 
adomanyra1
Nem mindegy, hogyan foglalkoznak a kicsikkel a medencében
 
Nincsenek támogatóik? Nem kapnak adományokat?
– Szerencsére sok sportoló gondolja úgy, hogy segíteni szeretne ezeken a gyerekeken, és általuk viselt sportszereket kapunk tőlük. Például alapítványunk fővédnöke, Erdei Zsolt az egyik világbajnoki címmérkőzésén viselt kesztyűjét és bevonuló mezét ajánlotta fel, az olimpiai bajnok vízilabdacsapat egy dedikált labdát, valamint egy zászlót, Kozmann György a Pekingben viselt kenus dresszét, míg Czene Attila azt a melegítőjét bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet 1996-ban Atlantában viselt olimpiai bajnoki címe elnyerésekor.
 
Az ember azt hinné, hogy cégek sokasága igyekszik megkaparintani ezeket a relikviákat, ha másért nem, pusztán azért, hogy segítsenek.
– Sajnos, nem tudunk árverést meghirdetni olyan fórumokon, amelyeken igazán sokan tudomást szerezhetnének róla, hiszen ez is rengeteg pénzbe kerülne. Szükségünk van valakire, aki megszervezné mindezt, és segítene értékesíteni a tárgyakat.
 
Azért csak akad valaki a sportolókon kívül, aki segít!
– Természetesen! Például Fazekas Attila, a FAWA Pólus Sportközpont vezetője megengedte, hogy a sérült fiatalokat a tizenötödik kerületi létesítményben foglalkoztassuk, ráadásul belépőt sem kell fizetniük. Vagy említhetném Iváncsics László operatőr nevét, aki ingyen elkészítette nekünk az adó egy százalékáról szóló spotot, amely több csatornán is lement. Az már nem rajta múlt, hogy csupán száznegyvenezer forint folyt be a számlánkra…
 
adomanyra2
Czene Attila (jobbra) a melegítőjét ajánlotta fel árverezésre
 
Gondolom, a válság sem tett jót az alapítványnak és az iskolának.
– Ebben az évben sokkal kevesebben jelentkeztek az oktatásokra, mint korábban, aminek minden bizonnyal a pénzhiány az oka. No meg az, hogy egyre több helyen foglalkoznak a babaúszás tanításával – teszem hozzá, nem teljesen megalapozott szakmai tudás birtokában. A közoktatási törvény jelenleg nem szabályozza ezt a kérdést, így mindenféle vizsga nélkül lehet oktatni. Éppen ezért tavaly, a huszonkét esztendő tapasztalataiból merítve, elkészítettem oktatásra és felnőttképzésre egyaránt alkalmas babaúszás-oktatási tananyagomat, amely sikeresen működik. A sérült gyerekek fejlesztéséről már nem is beszélek, mert az például végzetes következményekkel járhat, ha mondjuk egy hozzá nem értő ember izomhipotóniát állapít meg izomsorvadás helyett.
 
Előfordulhat ez?
– Igen, már tapasztaltam ilyen eseteket… Fontos, hogy mindenki, aki ezzel foglalkozik, szakszerűen dolgozzon. Például nem mindegy, hogy a medencében zajló foglalkozás közben milyen erő hogyan hat a babára. Egy tankönyv kiadása – amelyet egyébként már megírtam – megoldás lehet, ám rengeteg pénzbe kerülne. Próbáltam állami támogatást kérni, de falakba ütköztem, habár találtam céget, amelyik kiadná a könyvet.
 
Előfordulhat, hogy valaki nem számíthat fejlesztő terápiára csak azért, mert a családja képtelen fizetni a foglalkozásokat?
– Sajnos igennel kell válaszolnom. Ma már nem léteznek ingyenes tanfolyamok, és amíg a programunk mögött nincs komoly támogató, akit nem elsősorban a profit érdekel, hanem a segítő szándék hajtja, addig sok esetben előfordulhat, hogy a pénztelenség gátolja meg a sérült gyerekek fejlesztését.
 
CSNM