Arannyal hangoltak a junior Eb-re

Igen jól szerepeltek a rendező Hegyvidék SE versenyzői az idén második alkalommal lebonyolított Nemzetközi Ritmikus Gimnasztika Hegyvidék Kupán a Sportmaxban. A XII. kerületi egyesület három kategóriában diadalmaskodott, valamint megnyerte a csapatversenyt is.

A házigazda Hegyvidék SE mellett három magyar, valamint két cseh, két horvát, egy ukrán, egy holland, egy belga, egy szlovák és egy gibraltári egyesület kapott meghívást a Nemzetközi Ritmikus Gimnasztika Hegyvidék Kupára. Mochlár Emese, a csapat edzője külön kiemelte: nagy segítség volt számukra, hogy az önkormányzat szinte ingyen bocsátotta rendelkezésre a helyszínt, a hegyvidéki Sportmaxot.

 

Öt korcsoportban lehetett nevezni: bébi, gyermek, serdülő, junior és felnőtt kategóriában. A hegyvidéki klub valamenynyi korosztályban öt versenyzőt indított, és a remélt sikerek sem maradtak el. A legkisebbeknél Huszár Panna harmadik lett, a serdülőknél Böröcz Bianka megnyerte a versenyt. A juniorok mezőnyében Miklós Dominika arany-, míg Bodnár Réka ezüstérmet szerzett. A két tehetségről, valamint Böröcz Biankáról tudni kell: eséllyel pályáznak arra, hogy kvalifikálják magukat a soron következő junior Európabajnokságra.

 

A felnőttek versenyében is tarolt a hegyvidéki alakulat, ugyanis Palásthy Kata nyert, Kubinszki Dóra pedig a harmadikhelyen végzett. Így összességében Mochlár Emese joggal lehetett büszke tanítványaira.

 

CSNM