Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Átépítik a „fekvőrendőröket”

Az útpálya tavalyi felújítását követően márciusban megkezdődött a járdák rekonstrukciója a Tamási Áron utcában. A tavaszi útépítési munkálatok során átépítik és prizmákkal látják el a sebességcsökkentő küszöböket. Folytatódik a kátyúzási program is.
Várhatóan április végén adják át a felújított járdát a Tamási Áron utcában. A gyalogosfelület túlnyomó részét, mintegy 930 négyzetméteren, térkővel burkolják, a szerelvények, fák vagy más utcai tárgyak környezetében közel 290 négyzetméteren a járda aszfaltborítást kap. A tervezés során ügyeltek arra, hogy a térköves és aszfaltos szakaszok felváltva kövessék egymást.
 
atepitik
 
Az utca teljes hosszában kicserélik a szegélykövezetet, illetve átépítik a sebességcsökkentő küszöböket, közismertebb néven a „fekvőrendőröket”. Erre azért van szükség, mert a decemberi felújításnak köszönhetően hat centiméterrel magasabb lett az útpálya, ezért a korábban kialakított tereptárgyak már nem alkalmasak a forgalom lassítására. Az átépítés során megemelik és kiszélesítik, a jobb láthatóság érdekében pedig piros térkővel burkolják, valamint fényviszszaverő prizmákkal látják el a küszöböket. A közlekedés biztonságát szolgáló prizmákat a jövőben valamennyi újonnan épülő, illetve átépítésre kerülő sebességcsökkentő küszöb előtt alkalmazza majd az önkormányzat.
 
Folytatódik a kátyúzási program: a Németvölgyi út középső szakasza után az elmúlt napokban a Denevér úton, a Denevér közben, a Mátyás király úton és a Virányos úton javították ki az úthibákat.
 
mm.