Családi nap a Táltosban

Közös szombat délelőtti játékra és palacsintázásra hívta az intézménybe járó gyerekeket és szüleiket a Táltos Óvoda. „Az intézmény kertjében megtartott program jól szolgálja az óvodai beszoktatást, mert nagy teret enged a játéknak és a testmozgásnak. Miközben a gyerekek szabadon ismerkedhetnek egymással, szinte észrevétlenül birtokba veszik az egész intézményt, így könnyebben megbarátkoznak vele” – mondta el Borszéki Klára óvodavezető.

A pedagógus szerint a családi napok erősítik igazán az óvodai közösséget, hiszen alkalmat adnak arra, hogy a szülők is közelebb kerüljenek egymáshoz. Ennek is köszönhető, hogy nemrégiben a segítségükkel, illetve pályázati támogatásból új kerti játszóeszközöket vásárolhatott az óvoda alapítványa.

090920_Page_03_Image_0006

A hagyományos őszi családi napra az intézményhez tartozó, szeptemberben megnyílt Csikó tagóvoda gyermekei és pedagógusai is meghívást kaptak, így minden eddiginél többen vettek részt az akadályversenyen. A hat helyszínen játékos feladatok várták a gyerekeket, akik rollereztek, mászókáztak, célba dobtak, sőt a számukra készült különleges gólyalábakat (képünkön) is kipróbálhatták. A vetélkedők végén mindenki ajándékot kapott, majd palacsintaparti zárta a programot.

 

(m.)