Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Életmentő pont az iskolában

Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a hirtelen szívhalálok száma Magyarországon. Az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet által meghirdetett JESZprogram keretében ezek megakadályozására alkalmas félautomata defibrillátor beszerzésére, valamint a laikus életmentésképzésre és az eszközök használatát szolgáló oktatás finanszírozására lehetett pályázni.

A Budai Középiskola a Városmajori Ér- és Szívsebészeti Intézettel közösen vett részt a programban, és a sikeres pályázatnak köszönhetően október közepe óta, elsőként a XII. kerületben, nyilvános életmentő pont működik az iskolában – mondta el lapunknak Ács Katalin igazgató. Már befejeződött a tanárok és a porta személyzetének oktatása, rajtuk kívül százhúsz diák vesz részt az előírt tanfolyamon, amelyen úgynevezett AMBU babákon gyakorolhatják a készülék használatát. Erre azért van szükség, mert a keringés újraindítását követően a folyamatos légzést a mentők kiérkezéséig a defibrillátor kezelőjének kell fenntartania.

Fontos, hogy a diákok is megismerjék a készüléket
Fontos, hogy a diákok is megismerjék a készüléket

A legfontosabb, hogy a gyerekek ne essenek pánikba, hanem pontról pontra kövessék a készülék emberi hangon adott utasításait. A testre helyezett defibrillátor ugyanis képes megállapítani, szükség van-e az újraélesztésre, így elkerülhető a szívizom felesleges sokkolása.

(mm.)