Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elszabadul a vonat?

Elindult a hegyvidéki Klímaklub. A klímaváltozással, klímatudatos életmóddal kapcsolatos ismeretek átadására szolgáló, havi rendszerességgel tervezett fórumot első ízben a Föld napján tartották meg. A klub kezdeményezői, Antal Z. László kutató és Kovács Lajos alpolgármester a közösségi cselekvés jelentőségét hangsúlyozták.
– Másfél évszázaddal ezelőtt Széchenyi István grófot még a sok gép töltötte el csodálattal Angliában, engem viszont az fogott meg legjobban, hogy a technikai fejlődés ártalmait milyen jelentős mértékben tudták csökkenteni az angolok – mesélte tapasztalatait négy évvel ezelőtti tanulmányútjáról Antal Z. László, az MTA Szociológiai Kutatóintézetében működő Éghajlatváltozás Kutatóműhely vezetője a hegyvidéki Klímaklub első találkozóján a Csörsz utcai művelődési központban. A kutató szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatban a szigetország lakói számos jó példát mutatnak, melyek sikere abban rejlik, hogy a civilek, illetve az önkormányzatok helyi szinten képesek öszszefogni egy közös cél érdekében.
 
Volt olyan település, amely egy év alatt 20%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását, egy másik pedig néhány éven belül 70%-os csökkentést kíván elérni – miközben a brit kormány a 12,5%-os vállalását sem tudja teljesíteni. A korábbi kormányfő, Tony Blair ki is jelentette: az éghajlatváltozás ellen többet tudnak tenni az önkormányzatok, mint a kormányok, amelyeknek sok kérdésben megkötött a kezük.
 
Antal Z. László elmondta, a települések már itthon is igyekeznek önállóan cselekedni a kibocsátás csökkentése érdekében; az Éghajlatváltozás Kutatóműhely kezdeményezésére létrehozott Klímabarát Települések Szövetségéhez számos önkormányzat, köztük a XII. kerület is csatlakozott. A Hegyvidéken elindított Klímaklub kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az itt élők együtt gondolkodjanak a közös teendőkről, illetve a meghívott szakemberek segítségével, közérthető formában hozzáférhessenek azokhoz az ismeretekhez, amelyeket eddig csak szakmai konferenciákon vagy szakkönyvekben érhettek el.
 
elszabadul
A Hegyvidéken az önkormányzat eddig is igyekezett klímabarát megoldásokkal óvni a környezetet
 
Kovács Lajos alpolgármester, aki a Klímabarát Települések Szövetségében tagként a kerületet képviseli, a Klímaklub résztvevői előtt kiemelte: a hegyvidéki önkormányzat eddig is igyekezett előnyben részesíteni a klímabarát és gazdaságos megoldásokat – a kazánkorszerűsítések, a rosszul szigetelő ablakok cseréje, vagy éppen a megújuló energiaforrások alkalmazása (például a Tamási iskola új szárnyában napkollektor és esővízgyűjtő kialakítása) mindenképpen ebbe a körbe tartozik. Az önkormányzat támogatni kívánja a kerületben a megújuló energiaforrások alkalmazásának elterjedését, épp ezért az ősszel expót rendez, ahol a lakosság megismerheti a témában érintett cégek, szervezetek tevékenységét.
 
A Klímaklub első összejövetelén, a sorozatindító gondolatokat követően, a résztvevők megtekintették a National Geographic által Az a kritikus hat fok címmel készített dokumentumfi lmet. Ebben a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az üvegházhatást keltő gázok kibocsátásának növekedésével a következő száz évben akár 6 fokkal is emelkedhet a globális átlaghőmérséklet, és ez gyökeresen átalakíthatja világunkat. Mark Lynas, a Six Degrees (Hat fok) című könyv szerzője szerint már a kétfokos felmelegedés hatása is egy „elszabadult vonathoz válna hasonlatossá”.
 
A jelenlegi tendenciákból kiinduló, nem túl biztató filmbéli jövőkép ellenére némi bizakodásra adhatott okot, hogy a klub résztvevőinek – mint hozzászólásaikból kiderült – számtalan jó elképzelése van a klímaváltozást előidéző emisszió csökkentésére. Terveikről és tevékenységükről beszélt a Hulladék Munkaközösség és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség zöld tagozatának egy-egy képviselője, s felszólaltak szervezetektől független magánemberek is.
 
A Klímaklub első programjának lényege az „ismerkedés” volt; a szervezők megtudták, ki milyen területen van otthon, miben nyújthat segítséget egy helyi klímastratégia megalkotása során. A további találkozókon a tervek szerint egy-egy szűkebb témakört vitatnak majd meg, és mindig az adott szakterület elismert képviselőjét hívják előadónak.
 
z.