Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Emléktábla az olimpiai bajnoknak

Felavatták Kádárné Csák Ibolya magasugró olimpiai bajnok emléktábláját a Böszörményi út 18/a alatti ház homlokzatán. A neves sportoló hatvan évig élt a Hegyvidéken, innen indult útnak 1936-ban, hogy a berlini ötkarikás játékokról elhozza Magyarország első női olimpiai aranyérmét.
Nem sokan mondhatják el azt magukról, amit Csák Ibolya: minden versenyen győzött, amelyen elindult. Az olimpiai aranyérem mellett 1938-ban Európa-bajnokságot nyert, tízszer megjavította a magasugrás magyar csúcsát, ezt huszonnégy évig senki nem tudta tőle elhódítani. Érdekes, hogy az eredeti olimpiai csapatban nem szerepelt a neve, ám mivel az utazás előtt egymást követően háromszor javította meg a magyar csúcsot, így az ő részvétele mellett döntött a Magyar Olimpiai Bizottság.
 
emlektabla1
 
Csák Ibolya először a Városmajor utcában lakott, onnét költözött a Böszörményi út 18/a-ba, ahol május 21-én a család képviselői és más olimpikonok jelenlétében felavatták az emléktábláját. A sportolónő fia kiemelte, hogy édesanyja egyik legfőbb erénye a hűség volt, amit életútja is jól példáz: 61 évig élt házasságban, 34 esztendőn keresztül egyetlen sportklub tagja volt, 56 évig dolgozott ugyanannál a vállalatnál, és 60 esztendőn át kitartott a XII. kerület mellett.
 
Pokorni Zoltán polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiemelkedő sportolókat meg kell becsülni, s emléküket muszáj megőrizni, mivel példaképként szolgálnak a fiatalok számára éppúgy, mint az időseknek. Személyes helytállásuk joggal tölt el bennünket büszkeséggel, ami jobban összekovácsolja a közösségeket – fogalmazott a polgármester.
 
emlektabla2
 
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (képünkön) is kiemelte: Ibolya néni példaként állítható mindenki elé – haza- és családszeretetből egyaránt. Csák Ibolya tudta, hogy küldetése van, és számos fi atal azért mert belekezdeni a sportolásba, mert „Csák Ibolyák” jártak előtte, segítették őt pályáján.
 
Balázs Attila