„Az építészet az egész világon a boldogságot keresi”

Dominique Perrault, a Nagyenyed utcában épülő Krisztina Palace tervezője április 9-én a sajtó képviselőivel beszélgetett az irodaház bemutatótermében. A Codic Hungary fejlesztésében épülő komplexumot előreláthatólag ez év szeptemberében adják át.
– Az építészet nem merev, zárt műfaj – jelentette ki bevezetőül az építész. – Non tendance artistique! – tette hozzá tagadhatatlan franciás hévvel. – Túlmutat épületek létrehozásán. Épített tájakat tervezünk, amelyekben az épület és környezete szerves egészet alkotnak. Mi úgy mondjuk, viszonyrendszerekben élünk. A három legfontosabb szavunk: szolidaritás, jelenlét és környezetkapcsolat. Az utóbbin belül a környék földrajza, a tényleges építési terület és annak történelme Az, ami számít. Ezek az elvek domináltak a Krisztina Palace tervezése során is. Olyan épületet nyújtunk át önöknek, amelyre joggal büszkék lehetnek a későbbiekben.
 
az_1
Dominique Perrault
 
A februárban tető alá került, 18 ezer négyzetméter összterületű, 399 parkolóhellyel megvalósuló irodaház Dominique Perrault első szakmai kirándulása hazánkban. A francia szakember az épület homlokzatát, a belső udvarokat és a közös használatú tereket tervezte, a további részleteken az Ekler Dezső vezette építésziroda dolgozott. A speciális hőszigetelési értékkel rendelkező, 75 méter hosszú homlokzat, vagy facade (ahogy tervezője nevezi), bronz színű, eloxált alumíniumot és üveget váltakozva alkalmazó, „a síkot szabálytalanul megtörő elemekből álló felület lesz, mely egyszerre minimalista, elegáns, mégis karakteres”.
 
Tagadhatatlanul ez a kézjegye a Dominique Perrault által tervezett objektumoknak, amelyekről még a be nem avatott is rögvest azonosítani képes az alkotót. Elég egy pillantást vetni a berlini Olimpiai Velodrome kerékpárcsarnokára, a luxemburgi EU-bíróság üvegtégla alakú főépületére, a különös tetőszerkezetű madridi Olimpiai Teniszcsarnokra vagy a bécsi Twin Tower irodaházak messziről kiugró ezüst falaira!
 
Perrault 1978-ban diplomázott a párizsi építészeti akadémián, a következő évben felsőfokú oklevelet szerzett várostervezésből, majd posztgraduális vizsgát tett – művészeti felfogására jellemzően – történelemből. Egy év sem telt el, s már saját tervezőirodáját vezette.
 
A Francia-középhegységben, Clermont-Ferrandban született építőművész a négytornyos, párizsi Francia Nemzeti Könyvtár 1989-es tervpályázatával tett szert világhírnévre, építészként fiatalon, harminchat éves korában. Napjainkban öt tervezőiroda viseli a DPA (Dominique Perrault Architecture) logót, kettő Párizsban, egy-egy Luxemburgban, Spanyolországban és Oroszországban. A francia fővárosban sikeres irodaberendezéseket gyártó vállalkozást is működtet. Szerte a világon több mint ötven nagyobb projektben szerepelt a neve ez ideig.
A Krisztina Palace tárgyalóasztala körül a francia építész Ekler Dezső, Th ierry Behiels, a Codic International vezérigazgatója és Gabriel Uzgen, a Codic Hungary ügyvezető igazgatója társaságában beszélgetett a sajtó képviselőivel a modern építészet kihívásairól, az építészet helyzetéről a világban és természetesen Magyarországon. Beszámoltak aktuális munkáikról, s elmondták, szakmailag mifajta érdekességeket és nehézségeket rejtett a Nagyenyed utcai irodaház tervezése. Lapunknak lehetősége volt feltenni néhány gyors kérdést a francia építőművésznek a sajtóértekezlet alatt, illetve utána.
 
Építészfórumok bírálták önt a Krisztina Palace frontburkolása miatt…
– Bevallom, ez igaz. De most, hogy megpillantottam a részben befedett épületet, megnyugodtam. A harmónia, melyet a tervezőasztalon megálmodtam a facade és az utca, valamint a környező házak között, már kialakulóban van. A frontot, mivel az északi, fényszegényebb oldalra néz – ez adott volt, ne feledje! – úgy terveztem, hogy minél több fényt ejtsen csapdába a déli, kertudvari oldalról, miáltal a belső terek is világosabbak lesznek természetes nappali fényben. Másfelől figyelnünk kellett a homlokzat összsúlyára is, ezért választottuk alapanyagként az alumíniumot. Az eloxált bronzfelszín mellett azért döntöttünk, mert az hasonlít legjobban a szomszédos házak kőszínéhez. A facade formatervezése volt a legösszetettebb feladat. Nem volt könynyű összehangolni a fémet, az üveget az utca hagyományos képével. Tekintettel kellett lennünk a környék házsorainak általános impressziójára, a tetőszerkezetek, az ablakok, a be- és lejáratok konstrukcióira. A Nagyenyed utca aránylag szűk, a Krisztina Palace többnyire perspektivikus látvány az arra járók számára, ezért arra törekedtünk, hogy bármely szögből közelítve átlátható legyen a front.
 
Egyesek túl hosszúnak találják az irodaházat.
– A telek három épületnek adott helyet korábban. Most egyetlen forma fedi le ugyanazt a távolságot. Eredetileg arra gondoltunk, hogy két külön részből tesszük össze az épületet, középen egy franciaudvarral megosztva, de ennek kialakítása körülményes és drága lett volna. Ezért döntöttünk a tetőszerkezet lépcsőzetes megosztásánál az 1 + 1 = 1 elv mellett, ekképpen a látszat szerinti kettőség mégis egyetlen szerves konstrukciót alkot.
 
Gondolom, a Krisztina Palace tervezési folyamata sem volt zökkenőmentes…
– Amikor valaki modern alkotással jelentkezik egy tradicionális értékeiért kiálló országban, ellenállásba ütközik. Az újért, a merészért meg kell harcolni. Így volt ez a Milánói Hotel elhajló épületeivel, a bécsi Twin Towerhez kapcsolódó átjárók elfogadtatásával. Legtöbb tervünk függőleges tervezési irányt követel az adott nagyváros helyszűkéből adódóan, míg a Nagyenyed utcában ez a mozgás vízszintes volt az épületmagasságok korlátozása, a „belesimulás” követelményei miatt. Budapesten valóban sokat vitatkoztunk, két tábor volt, a kortárs modern, valamint a hagyományos építészetet modern elemekkel vegyítő csoportok vetélkedtek egymással. Az építész feladata ma az, hogy transzformálja a várost, az épületek „beszéljenek” egymáshoz és az emberekhez, akik naponta látják és használják. Muszáj, hogy feltegyék a kérdést: hogyan és miért? A szépség és az érte kapott dicséret nem elég. A szépségnek működnie is kell. Az embereknek meg kell érteniük, hogy az épület önmagában semmi. A környezet az, ami számít… Ezért óriási kihívás egy történelmi városrészben alkalmazni az újkor építészetét.
 
Mi a véleménye az új irodaházakról Budapesten, miképpen olvadnak az „öreg város” hátterébe?
– A múlt század vége felé, a nyolcvanas években beindult egy érdekes építészeti irányzat, a posztmodernizmus. Elvetette a modernizmust, a tökéletes forma és funkció elvét, amely sivárságot és ellenérzetet keltett. Az építészek lélek nélküli, extrém formákat terveztek a modernség leple alatt. A posztmodernizmus viszont bátran használja a tervező rendelkezésére álló metódusokat, anyagokat, formákat és színeket. Budapest vegyes felvágott. Látok modernnek kikiáltott, unalmas betonépületeket és merész, fantáziadús posztmoderneket is. Ez utóbbi irodaházak általában kellemesen beleolvadnak a főváros látképébe, megtörik az egyhangúságot. Dinamikát adnak a városképnek, ellenpontozzák annak történelmét. A látkép azt sugallja, nagy lehetőségek előtt állhat ez a város. A jövőt a globális és a helyi igények párhuzama határozza meg, mindkettőben döntő szerepe lesz a polgári kívánalmaknak.
 
Mi volt a legnehezebb feladat az építész számára Budapesten?
– Szűz területet kellett felderítenem. Tanulmányoznom kellett az ország, a főváros, sőt Buda történelmét, geográfiáját, időjárását, a jelen kulturális és gazdasági mozgásait, az építészeti alapanyagok hozzáférhetőségét és árát, az emberek viselkedését, közlekedési, munka- és étkezési szokásait. Végül is az életük egyharmadát töltik majd e falak mögött.
 
Mi történik a belső tűzfalakkal, a hátsó udvarral, amelyek e pillanatban nem nyújtanak kellemes látványt az irodákból?
– Ez egy nagyon fontos kérdés a végső fázisban! Az udvar szolgálja a természetes fényt a munkahelyekre, úgy próbáljuk kialakítani a falak és a növényzet egyensúlyát, hogy továbbra is fényaknaként működjön. Az esztétikai munkák a frontépület átadása után kezdődnek.
 
Végül, kérem, árulja el az építészi hitvallását!
– Az építész nem divattervező. Nem próbál ráerőszakolni furcsa ruházatot a lakó- vagy munkaterekre. Az építész rendkívül érzékeny vevőállomás a társadalom által kibocsátott hullámokra. Ha egy épületet lerombolnak, vele hal az építész is. Amit alkot, azt lehet szeretni, vagy nem szeretni. De egy biztos: az építészet az egész világon a boldogságot keresi.
 
S. D. Gy.