Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Favágás a fogas mentén

A BKV jelentős fakivágást tervez a fogaskerekű vasút pályája mentén. A vállalat állítása szerint csak az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető fákat vágják ki. Ezek mennyiségéről az önkormányzattal történő egyeztetést követően dönt végleg a közlekedési társaság.
A Széchenyi-hegyen élőktől a napokban értesültünk arról, hogy a BKV Zrt. a fogaskerekű vasút (60-as járat) pályája mentén jelentős mennyiségű fa kivágását tervezi – legalábbis a megjelölt növények nagy számából erre következtettek a lakók. Érdeklődtünk a cégnél: van-e alapja a lakók feltételezésének, s ha igen, miért szükséges az irtás.
 
A BKV-tól kapott tájékoztatás szerint a vasútforgalom biztonságos és folyamatos lebonyolítása érdekében a cégnek mint a vasút üzemeltetőjének kötelessége a pálya és a pálya mentén lévő egyéb infrastrukturális berendezések, valamint a járművek és az utazóközönség élet- és vagyonbiztonságának védelme. Ennek érdekében rendszeresen nyomon követik a pálya mentén lévő fák állapotát. A veszélyt jelentő növényeket gallyazni kell, egyes esetekben pedig az élet- és vagyonbiztonságra veszélyes példányokat – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – ki kell vágni. A fák pótlásáról a jogszabályoknak megfelelő mértékben és módon szintén gondoskodnia kell a BKV-nak.
 
favagas
 
A közelmúltban több alkalommal is felmérték a fogaskerekű pályája mentén lévő fák állapotát a Széchenyi-hegy és a Béla király út megállók között. Ennek során kiválasztották és megjelölték azokat, amelyeknél gallyazásra van szükség, illetve amelyeket – az előzőeknél lényegesen kisebb számban – az említett biztonsági okok miatt ki kell vágni.
 
A fák gallyazása és a kijelölt fák kivágása még nem kezdődött meg. A BKV a végleges döntés meghozatala előtt, lapzártánkat követően, további helyszíni szemlével egybekötött szakértői vizsgálatot tart a hegyvidéki önkormányzat részére, s csak ezután nyújtja be a favágás iránti engedélykérelmet.
 
Pokorni Zoltán polgármester elmondta, egy ilyen jelentős fakivágás csak rendkívül indokolt esetben lehetséges. Az önkormányzat minden kerületi fát megvéd, hiszen a Hegyvidék legnagyobb értéke a sok zöldterület és a jó levegő. Ezért csak olyan esetben merülhet fel fakivágás, ha az valóban életveszélyes. Ennek tényét szakértő mondhatja ki.
 
z.