Felhők a Városmajor fölött

Nagy változásokon esett át a nyáron a BSE női kosárlabdacsapata. Sokan távoztak azután, hogy a gárda nem jutott a legjobb négy közé a hazai pontvadászatban. Farkas Sándor vezetőedző úgy látja, a magyar mezőny legeredményesebb csapata a leépülés felé halad.

A szezon előtt nagyon megkurtították a csapat költségvetését. Ennek köszönhető, hogy jelenleg „csupán” az ötödik helyen állnak? – kérdeztük Farkas Sándor vezetőedzőt, aki eddig öt férfi , valamint egy női bajnoki címmel büszkélkedhet.
– Sajnos, nekünk az előttünk álló klubok költségvetésének az egyötödéből kell gazdálkodni. Így nem csoda, hogy mindössze három-négy felnőtt korú játékos van a keretünkben. Ott tartunk, hogy a középmezőnybe kerülés egyenértékű lenne a bajnoki arany megszerzésével. Jelenleg a Zalaegerszeggel és a Szekszárddal vagyunk egy súlycsoportban, velük kell megküzdenünk az ötödik helyért; ahhoz, hogy előrébb végezzünk, kisebb csodára lenne szükség. Ráadásul egyik legjobb játékosunk, Simon Zsófi a megsérült, így még nehezebb helyzetbe kerültünk.

Zsovár Orsolya nem hagyta el a BSE-t
Zsovár Orsolya nem hagyta el a BSE-t

Mindez rányomja a bélyegét az öltözői hangulatra?
– Dehogy! Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, a lányok szeretnek edzésre járni, ez az, amiért még itt vagyok. Minden bizonynyal ez a titka annak is, hogy ilyen jól szerepeltünk – négy győzelem, négy vereség az eddigi mérlegünk –, például a sokkal jobb helyzetben lévő Győrrel itthon végig versenyben voltunk a győzelemért, és a hajrában csak a rutintalanságunk miatt billent a mérleg nyelve a vendégek felé.

Azt feltételezhetnénk, a BSE fiatalokból próbál csapatot építeni, azonban a hangját hallva ön nem sok esélyt lát erre…
– Nézze, öt éve kerültem Magyarország legeredményesebb kosár labdacsapatához, és akkor arról szólt a fáma, hogy újra aranyesélyes gárdát szeretnének látni a Városmajorban – ám azóta egyre rosszabb a helyzet. Még csak hallani sem lehet arról, hogy netán jönne egy szponzor, aki rendet tesz. Mert hiába vannak tehetséges tinédzserjeink, ha nem tudjuk megtartani őket. Ennek ellenére úgy érzem magam itt, mint egy családban. Most ugyan rossz az anyagi helyzet, viszont mi a lányokkal és a szakmai stábbal nem adjuk lejjebb, mindig a száz százalékra törekszünk.

A „család” az oka, hogy nem vált? Másutt tárt karokkal várnák.
– Vannak ajánlataim, elsősorban a férfi élvonalból, de amint említettem, a lányokkal nagyszerűen megértjük egymást, remek csapatot alkotunk. Habár nem sok esélyt látok helyzetünk közeljövőbeli javulására, azt biztosan állíthatom: nem hátrálok meg! Annál rosszabb megoldás ugyanis nincs, hogy az ember hátat fordít annak, amit szívesen csinál, ha nem a kedve szerint alakulnak a munkához szükséges körülmények és feltételek.

CSNM