Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fokozott ellenőrzések a gyalogátkelőhelyeknél

Egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról a tragikus balesetről, amelynek során egy járművezető idős házaspárt gázolt halálra az Istenhegyi út és a Nógrádi utca találkozásánál, a gyalogátkelőhelyen. Az eset óta a kerületi rendőrök fokozottan ellenőrzik, hogy az autósok elsőbbséget adnak-e a zebrára lépő gyalogosoknak.
– A nagyobb forgalmú hegyvidéki útvonalakon az elmúlt egy hónap során kiemelt figyelmet fordítottunk a gyalogátkelőhelyek ellenőrzésére, különösen az óvodák és az iskolák előtt – közölte érdeklődésünkre a XII. kerületi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője. Kázsmér Tamás rendőr alezredes lapunknak elmondta, elsősorban azt vizsgálták, betartják-e a járművezetők a KRESZ előírását, azaz megállnak-e akkor, amikor valaki lelép a zebrára. Az ellenőrzések során 23 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, összesen 180 ezer forintot.
 
fokozott
Az Istenhegyi úti zebra, ahol a kettős gázolás történt
 
Az ellenőrzések során a járművek műszaki vizsgájának érvényességét, valamint a gumik kopottságát is vizsgálták, hiszen a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele a megfelelő műszaki állapot. Kázsmér Tamás kiemelte: április második felétől tovább kívánják erősíteni a közúti jelenlétet, és a BRFK technikai eszközeivel sebességmérést is végeznének a gyalogátkelőhelyeknél.
 
Noha a KRESZ-ben egyelőre nincs előírva, pontosan milyen sebességgel lehet egy zebra felé hajtani, a bírói gyakorlat e tekintetben évek óta következetes és állandó. E szerint az az autós közelíti meg fokozott óvatossággal és megfelelően a gyalogátkelőhelyet, aki nem hajt gyorsabban 30-35 kilométer/órás sebességnél.
 
z.