Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Graffitimentesítési támogatás társasházaknak

Az önkormányzat támogatni kívánja a lakóközösségeket az épületeiket és az utcaképet egyaránt elcsúfító falfirkák eltávolításában: erre a feladatra akár 800 ezer forintot is kaphat a pályázó társasház. A támogatási kérelmeket november végéig lehet benyújtani.

Kevesen tudják, hogy a hegyvidéki önkormányzat által tavasszal kiírt társasházi pályázatok közül a graffitimentesítésre vonatkozó jelenleg is él, a falfirkák eltávolításához és az antigraffiti-bevonat elkészítéséhez november 30-ig még be lehet adni támogatási kérelmet. Eddig a Kiss János altábornagy utca 32/a-b szám alatti társasház pályázott, és nyert 390 ezer forintot.

A graffitimentesítésre – szemben a korábbi, felújítási célú pályázattal – lakásszámtól függetlenül bármelyik társasház pályázhat. A részvétel feltétele, hogy a lakóközösség fényképpel dokumentáltan rögzítse az eltávolítás előtti állapotot, és vállalja, hogy a letisztítás után legalább három méter magasságig védőbevonatot alakít ki a homlokzaton. A bevonattal ellátott felületeken megjelenő újabb firkákat – legalább két éven át – egy héten belül el kell távolítani, ez azonban antigraffiti-védelem esetén csak lemosást jelent.

2009_21_Page_03_Image_0004

Az utófinanszírozással adható támogatás a teljes költség 50%-a, legfeljebb 800 ezer forint lehet. A pályázati keretösszeg 10 millió forint. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a társasházak, amelyek esetében a falfi rkák eltüntetése nemcsak az épület összképét, hanem a városképet is javítja.

A pályázat részletes feltételeit a Pályázati Felhívás és Tájékoztató tartalmazza, amely letölthető a www.hegyvidek.eu honlapról, vagy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (XII., Böszörményi út 23–25.) lehet beszerezni. A pályázati anyagokat az ügyfélszolgálaton kell benyújtani. Az elbírálás határideje a novemberben beadott pályázatok esetében 2009. december 10-e.

z.