Ha lázasak vagyunk…

Ki gondol rá, hogy a világ legjobb minőségű kazánja van a birtokában? Az emberi test naponta biztosítja, hogy kánikulában és fagyban egyaránt ugyanazon az optimális, úgynevezett maghőmérsékleten mehessenek végbe a szervezet működéséhez elengedhetetlenül fontos reakciók. A képzeletbeli termosztát a köztiagyban, az agyalapon helyezkedik el, ahol a testünk homeosztázisának fenntartásához szükséges más vegetatív központok is megtalálhatók.
 
Kedvező jel?
A szervezet hőt termel a sejtanyagcsere élénkülése, izomtevékenység, akarattól független hidegrázás során, míg hőt párolgás, hősugárzás, hőátadás, hővezetés (obligát hőveszteség), a felszíni erek tágasságának változtatása útján veszíthetünk. A testhőmérséklet emelkedését láznak nevezzük. Ez az az állapot, amellyel mindanynyiunk találkozik élete folyamán.
Ilyenkor a szervezet védekező rendszere speciális fehérjéket (endogén lázkeltő citokineket) kezd termelni, ami többek között termosztátunk magasabb hőfokra állítását eredményezi. A láz tehát testünk védekező mechanizmusainak egyik manifesztációja. Leggyakoribb oka a vírusok, baktériumok, egyéb ágensek által közvetített fertőzések. Ritkábban létrejöhet szövetkárosodás (infarktus, tüdőembólia, sérülés, kiterjedt égés), autoimmun, illetve egyéb gyulladásos kórképek (reumás sokízületi gyulladás, úgynevezett kötőszöveti betegségek, gyulladásos bélbetegségek), endokrin kórképek (leginkább pajzsmirigy-túlműködés), anyagcsere-betegségek (köszvény), daganatos betegségek (fehérvérűség) részjelenségeként, valamint gyógyító céllal adott biológiai anyagok (interferonok, interleukinek, citosztatikumok, egyéb gyógyszerek) beadásakor is.
 
Az ókortól egészen a XIX. század végéig a fertőzés kapcsán fellépő lázat kedvező jelnek tartották. A lázcsillapítók alkalmazásának elterjedésével egy időben azonban kételkedni kezdtek jótékony hatásában. A legutóbbi idők vizsgálatainak eredményei újfent azt sugallják, hogy az enyhe és középsúlyos fertőzések esetén a láz elősegíti a szervezet homeosztázisának visszaállítását. Magasabb hőmérsékleten lassul a mikrobák szaporodása, specifi kus védekező mechanizmusok aktivizálódnak, stabilizálódik a sejtmembrán, ellenállóvá téve a sejtet a különböző külső károsító hatásoknak. Egyes tanulmányok arra utalnak, hogy lázcsillapítók alkalmazása mellett bizonyos enyhébb fertőzések lassabban gyógyulnak.
 
A 30 centis hőmérő
Ahhoz, hogy megfelelő lázcsillapítást alkalmazzunk, tisztában kell lennünk a láz mértékével. Az első hőmérőt valószínűleg Galileo Galilei készítette 1592 körül, az emberi test hőmérsékletét tanítványa, Santorio mérte meg, majd közzétette a kapott eredményeket. Anton de Haen a Bécsi Egyetemen 1758-ban vezette be a klinikai hőmérőzést, azonban sokáig a technikai feltételek elégtelensége miatt mégsem terjedt el széles körben.
 
Carl Wunderlich német orvos 1850 táján vette elő újra a már-már feledésbe merült klinikai hőmérést. 1868-ban kiadott könyvében a különböző betegségekkel járó hőmérséklet-változásokat publikálta. Az akkoriban használt hőmérők közel harminc centisek voltak, ráadásul a mérés folyamata húsz percig is eltartott. Az első, otthon is használható, alig tizenöt centis és gyorsan mérő műszert Th omas Cliff ord Allbutt 1867-ban mutatta be. Az utóbbi években új típusú lázmérők terjedtek el, azonban a higanyos mérésnél egyikük sem bizonyult megbízhatóbbnak. Általában 36,5-37,2°C között tekinthető normálisnak a testhőmérséklet, figyelembe véve a hajnali és esti értékek közötti mintegy 0,5°C ingadozást.
 
Megnőhet a testhőmérséklet fizikai aktivitás, főleg gyerekeknél sírás, játék, szaladgálás után, de megfigyelhető érzelmi igénybevételt, jelentős stresszt követően is. Figyelembe kell venni a mérés helyét: a végbélben, fülben, szájban mért hőmérséklet (maghőmérséklet) fél fokkal magasabb a hónaljban mért értéknél (köpenyhőmérséklet). Csecsemők vagy óvodásoknál kisebb gyerekek esetében a lázmérés legbiztosabb módja a végbélben való hőmérőzés. Pontosak és könnyen olvashatók a digitális lázmérők is, ráadásul ezek mérési időtartama lényegesen rövidebb. A homlokra helyezhető tapasz csak tájékozódásra alkalmas, értékei nem elég pontosak.
 
Priznic és hűtőfürdő Az 1800-as évek közepéig a lázcsillapítást a vér lecsapolásával kezelték, majd elterjedt a hideg vizes, később a gyógyszeres kezelés. Az elsősorban 39 fok feletti láz esetében (különösen gyermekeknél) alkalmazandó, hőelvonáson alapuló, úgynevezett fizikális lázcsillapításnak két módszere ismert.
 
Hűtőborogatás, vagy más néven priznic esetében nyaktól lefelé langyos vízzel átnedvesített lepedőbe csavarjuk a beteg egész testét. A műveletet két-három alkalommal megismételjük, majd a hőleadás elősegítése érdekében vékony takaróval fedjük be a beteget. Hűtőfürdő alkalmazásakor a testhőmérséklettel megegyező hőmérsékletű vízbe ültetjük a beteget, majd 8-10 percen keresztül a vizet fokozatosan lehűtjük 28-31°C-ra.
 
Harminckilenc fok alatti láz (37,7 fok felett beszélünk lázról, addig hőemelkedésről) csillapítására kiválóan alkalmasak a patikában kapható lázcsillapító gyógyszerek. Arra érdemes figyelni, hogy különböző nevek alatt gyakran azonos hatóanyagú termékeket kínálnak. Fontos tudnivaló, hogy kisgyermeknek ne adjunk aszpirinszármazékot, mert az vírusfertőzéshez társulva májkárosodást hozhat létre.
 
mm.